Valóságos ékszerdoboz lett a dégi Festetics-kastély

Megnyitotta kapuit a Pollack Mihály által tervezett, mostanra teljes egészében - parkjával együtt - kívül és belül megújult Festetics-kastély a Fejér megyei Dégen - tájékoztatta a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében hazai és uniós forrásokból összesen 3,361 milliárd forintot fordítottak a beruházásra. Hazánk egyik legjelentősebb klasszicista kastélyának turisztikai célú fejlesztése keretében elkészült a főépület nagy részének felújítása, a park és az abban található több melléképület megújítása, valamint a közműrendszer korszerűsítése, továbbá kiállítótereket, múzeum-shopot és kávézót alakítottak ki. A kivitelezési munkálatokhoz restaurátori és belsőépítészeti munka is kapcsolódott.

A kastély földszinti tárlatán a Festetics család mindennapi életét, érdeklődési körét és történelmi szerepvállalását ismerhetik meg a látogatók. A botanikai szalonban ízelítő látható a korabeli természettudományos ismeretekből, bepillantás nyerhető Kossuth Lajos eredeti herbáriumszekrényének fiókjaiba, egy interaktív, négyévszakos terepasztal segítségével pedig megismerhető a kert története. A könyvtárszobában építészeti stílusbemutató, a díszteremben grófi életkép látható, de a 20. század eleji háló- és fürdőszoba, grófnői empire szalon, "kertszoba", valamint korhű dolgozószoba is várja a látogatógat az épületben, ahol külön fejezet foglalkozik a kastély 1945 utáni sorsával és az abban létrehozott gyermekotthon történetével.

Kiemelt szerepet kap az emeleti kiállításon a szabadkőművesség, hiszen a kastély több szálon köthető hozzá: az építtető, Festetics Antal a rend tagja volt, az alagsor titkos levéltár emlékét őrzi, az angolpark pedig az általuk használt szimbolika ékes példája. A dégi kastélyban, amely a mozgalom hazai központjaként működhetett, a látogatók interaktív és történelmileg hiteles módon ismerkedhetnek meg a szertartásokkal, eszközökkel, vagy akár bele is lapozhatnak a rend szótárába.

A megújult műemléképület és az angolpark nemcsak a kikapcsolódásra vágyókat, de a különleges rendezvényhelyszínt keresőket is várja. A komplexum kizárólag helyszíni, illetve előzetes regisztráció alapján induló, vezetett csoportokban látogatható.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.