Defekt, iratlopás, veszekedés után is úton Bamako felé

Múlt hét pénteken 480 résztvevővel elrajtolt a Budapest-Bamako Rally. Az egyáltalán nem veszélytelen tizenhat napos megmérettetés során számos kihívással kell majd megküzdeniük a versenyzőknek. A felkészítésnek hála ebola, terrorfenyegetés és emberrablás esetén sem kell káosztól tartani, mindenki pontosan tudja, hogy milyen óvintézkedésekkel tudja a kockázatot minimalizálni. Emellett a főszervezők további biztonsági forgatókönyvekkel is készültek vészhelyzet esetére.

A Budapest-Bamako Rallyt immáron tizedik alkalommal rendezik meg, és már a rajtnál érezni lehetett, hogy idén is hatalmas népszerűségnek örvend. Nyugodtan, kockázat nélkül kijelenthető, hogy jelenleg ez a világ legnagyobb, és egyben legjobban szervezett amatőr rally versenye, amelyen nemtől, kortól, felszereléstől függetlenül bárki elindulhat. Ennek megfelelően a Lurdy Háznál a luxusautók, az old timerek és a már leginkább csak eszmei értékkel bíró autócsodák gazdái is türelmetlenül várták a rajtot. Nem beszélve a bátor motorosokról, akik két keréken vállalják a több mint 8000 kilométeres távot. A „flúgos futamnak” karitatív missziója is van. A csapatok 1 millió euró értékben visznek adományokat, beleértve az iskolai felszereléseket és egy komplett rádiós felszerelést is, amivel egy helyi közösségi rádiót hoznak létre Maliban.

Mindenki nyertesnek érezheti magát, aki teljesíteni tudja a távot

A nyolc országot átszelő 16 napos verseny nem mindennapi kihívásokat tartogat a résztvevők számára. Erről Szabó Gál András, az esemény főszervezője beszélt. Szerinte fizikailag és lelkileg is sok megpróbáltatásban lehet része az indulóknak. Meglátása szerint a Budapest-Bamako Rally nem sétagalopp, komoly felkészülést, türelmet és kitartást igényel mindenkitől. Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy az egyik csapat rögtön az indulás másnapján egy közösségi oldalon írt arról, hogy túl vannak az első veszekedésen, de semmi pánik, még azért beszélő viszonyban vannak.

Az autók és a versenyzők felkészítése rendkívül sok odafigyelést igényelt. Ennek ellenére néhányan nem sokkal az indulás után máris nehézségekbe ütköztek – defekt, motorproblémák, de volt olyan is, akinek Barcelona környékén egy kerékcsere alkalmával ellopták a papírjait, így vélhetően nem tudja folytatni a versenyt.

A legtöbbnek inkább csak egy kellemes kaland, míg néhánynak „vérre” menő küzdelem

Míg a mezőny nagy része teljesen hétköznapi autóval vágott neki a nagy kalandnak (túrakategória), néhányan (főképp a versenykategóriában) nagyon komoly felszereléssel indultak útnak. Különböző helymeghatározó rendszerek, laptopok és kamerák segítik őket a tájékozódásban és dokumentálják az eseményeket, hogy azok is pontos képet kapjanak a rally eseményeiről, akik idén nem vesznek részt rajta. Az igazi izgalmak akkor kezdődnek, amint a mezőny elhagyja az európai kontinenst. Az első napokban Afrikában még havas, zord körülmények között kell helytállniuk, majd hirtelen forró nyári kánikulába csöppennek a sivatagos etapon. Végül a tengerparti szakasz után Bamako felé veszik majd az irányt.

Az egyik csapat folyamatosan élőben közvetíti a pontos helyét online, amit a saját honlapjukon tesznek közzé. Mauritánia és Mali egy szakaszán azonban a terror és emberrablás veszélye miatt a helyzetük és útvonaluk csak késleltetve, másnap jelenik majd meg az oldalukon.

A CitySIM összeköti a résztvevőket, és az otthon értük izgulókat

Nem csoda, hogy az itthon maradt rokonok, barátok, családtagok aggódnak az adrenalint kergető indulókért. A kapcsolattartás Afrikában már lényegesen nehezebb lesz, mint Európában. A csapatok erre is felkészültek. 2015-ben a CitySIM a Budapest-Bamako Rally hivatalos mobilszolgáltatója. A folyamatos kapcsolattartáshoz sok csapat CitySIM nemzetközi SIM-kártyákat használ, amivel az útjuk során haza tudnak szólni, hogy minden rendben van. A SIM nem csak nagy lefedettséget és folyamatos elérhetőséget biztosít, de mindez rendkívül kedvező roamingdíjak mellett vehető igénybe. Ahol nincs mobiltelefon-hálózat, ott vészhelyzet esetén műholdas telefonokkal lépnek kapcsolatba a részvevők a külvilággal.

A szervezők létrehoztak egy SMS-falat is, ahol a csapatok folyamatosan életjelet adhatnak magukról. Ezek az SMS-ek megjelennek a közösségi oldalon és a Budapest-Bamako hivatalos oldalán is.

A csapatok nagy része hétfőn érkezik meg Marokkóba, és innen együtt folytatják útjukat Bamakóba. A verseny február 1-jén ér véget.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.