Dining Guide díjkiosztó: tarolt az Onyx

Az idén immár 12 éves Dining Guide tíz éve kezdett el sorrendet felállítani, és pontozni a hazai éttermek teljesítményét – amivel (akkoriban) alaposan felkavarta a hazai vendéglátás langyos állóvizét. Igaz, azóta már sok víz lefolyt a Dunán, de a Dining Guide csapata – alaposan megváltozott összetétellel – továbbra is áll a vártán, lelkesen járja az országot, eszik, pontoz és figyel.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ennek eredményeként született meg idei listájuk, amelyet ünnepélyes keretek közt mutattak be február szökőnapján – 29-én este – a Larus rendezvényközpontban.

Mint a kalauz felelős kiadója, Herczeg Zoltán a rendezvényen elmondta, ez alkalommal néhány vadonatúj díjat is létrehoztak. Köztük például kiosztottak három termelői díjat –egy észak-magyarországi sajtmesternek, Sándor Tamásnak, valamint Balogh Nagy Erzsébet juhtenyésztőnek és Szabó Tamás gyógyfűgyűjtőnek -, valamint nagyon beerősítettek street food téren is – az idei kalauz jelentős része e területtel foglalkozik.

Elsősorban persze továbbra is a hazai Top 100 lista szerepel benne, a kalauz (anoním) bírálói szerint, de mint az idei zsűri elnöke, a két Michelin-csillagos séf, Nicola Portinari elmondta, elsősorban most a magyar tradíciót, a minőséget, a regionális alapanyag használatot, valamint a harmóniát pontozták.

A különdíjhegyek között többek közt átadták az Év legjobb street food helyét (PolaPola), az Év legígéretesebb étterme címét (Émile), az Év ifjú séftehetsége címet (Fehér Gábor), az Év séfje pedig a Costes konyhafőnöke, 

Végezetül álljon itt az a 10-es lista, amire mindenki a legjobban kíváncsi – Top 10 a Dining Guide szerint (ábécé sorrendben):

Alabárdos

Arany Kaviár

Bábel

Borkonyha

Costes

Costes Downtown

Émile

Mák Bisztró

Onyx

Szalon

Az idei év abszolút győztese az Onyx lett.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.