Dino Club animátor tréning Egyiptomban

Évről évre elszánt fiatalok százai küldik el önéletrajzukat a Best Reisen-hez azzal a céllal, hogy bekerüljenek a Dino Club animátorai közé. A jelentkezők egyik megmérettetést a másik után vállalják fel, hogy majd a 3 fordulós kiválasztási folyamatot követően az egyik tengerparti Dino Club hotel szórakoztató csapatában dolgozhassanak.

Az animátor tréningig csak a legjobbak jutnak el, ami ez év május 12-19. között is megszervezésre került Egyiptom Hurghadán, a 4*-os Dino Club Palm Beach Resort-ban, gyakorlott klubvezetők irányításával. A tréning kihívásokkal teli próbatétel, csapatépítés és gyakorlati feladatok megoldásának izgalmas ötvözete. A jelöltek itt elsajátíthatják a sport-, játék- és vetélkedő programok élménydús levezetésének biztos módszereit, színpadtechnikát, mikrofontechnikát és műsorvezetést tanulnak és természetesen a Dino Club népszerű tánckoreográfiái sem hiányozhatnak a palettáról.

A tréning az animátorok számára gyakorlati vizsgával fejeződik be, innen pedig már egyenes út vezet a célhoz, ami nem más, mint hogy majd múlhatatlan lelkesedésükkel, kifogyhatatlan ötleteikkel és őszinte vendégszeretetükkel elérjék küldetésüket: megszervezni a vendégek legboldogabb nyaralását!

A Best Reisen Dino Clubja idén ünnepli 15. születésnapját. Az utasok már 7 úti cél (Tunézia, Egyiptom, Törökország, Rodosz, Mallorca, Horvátország és Bulgária) 10 szállodája közül választhatnak a Best Reisen 2013-as nyári katalógusaiból. A családi üdülés kényelmét gyermekbarát szállodák, családi szobák, tágas tengerparti strandok, gyermekmedencék, vízi csúszdák biztosítják, valamint fix gyermekárak teszik még vonzóbbá a kínálatot.

A Dino Club ingyenes programcsomagjának keretében júniustól szeptemberig szakképzett animátorok gondoskodnak kicsik és nagyok egész napos magyar nyelvű szórakoztatásáról. A Dino Kids Club legfontosabb feladata, hogy az örökmozgó apróságoknak kínáljon izgalmas és tartalmas foglalkozásokat.

A gyerekek minden korcsoportja (4-16 éves korig) megtalálja a számára megfelelő elfoglaltságot, számtalan program közül választhatják ki az érdeklődésüknek megfelelőt: Dino Olimpia, Indiánok tábora, Seholsziget kincsei, Dino Karnevál, Varázslónap, Dino Szupersztár stb. Mindeközben a szülők is nyugodtan pihenhetnek vagy éppen Dino Holiday program keretében részt vehetnek a magyar nyelvű sport- és játékprogramokon: vízi aerobic, íjászat, vízilabda, táncoktatás, esti show műsorok stb.

A DINO CLUB minden évben kész megújulni: a 2013-as nyár folyamán több alkalommal is Katus Attilával és Fábián Évával nyaralhatnak együtt a vendégek Egyiptomban és Törökországban! Attila egy igazi sportos, pörgős, önfeledt nyaralást ígér mindenkinek, míg Fábián Éva elsősorban a kisebbek kedvence lehet gyermeknek szóló vidám, zenés, táncos estjeivel és meglepetés ajándékaival. (X)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.