Drámai változás a GDS-piacon

Drasztikusan átalakulhat a globális disztribúciós rendszerek piaca, ha az illetékes hatóságok jóváhagyják, hogy a Galileo tulajdonosa, a Travelport felvásárolja a konkurens Worldspant. Bár hivatalosan még nem adta áldását a frigyre sem az amerikai igazságügyi minisztérium, sem az Európai Bizottság, a Galileót birtokló Travelport közleményeit olvasva azt lehet érezni, hogy egyértelműen abban bíznak, a hivatalok nem találják túlzottnak a kialakuló konglomerátum erőfölényét sem az amerikai, sem az európai piacokon. Cikkünkben megpróbáljuk körüljárni, milyen hatással lesz/lehet az ágazatra, ha szeptember 18-án jóváhagyja az egyesülést az Európai Bizottság.

'

Bő fél évvel ezelőtt adta hírül először közös közleményben a Worldspan, illetve a Galileo tulajdonosa, a Travelport, hogy az utóbbi felvásárolja az előbbit. A tervezett összeolvadás célja a hivatalos nyilatkozat szerint a disztribúciós költségek csökkentése, az ügyfelek színvonalasabb kiszolgálása és a technológiai fejlesztés.

A tavaly december elején aláírt megállapodás szerint a Worldspan a Travelport leányvállalataként működik tovább a felvásárlás után. Jeff Clarke, a Travelport vezérigazgatója kiemelte, hogy „egyre nagyobb nyomás nehezedik az utazási szolgáltatókra és az utazási irodákra egyaránt, hogy csökkentsék költségeiket, ráadásul folyamatosan erősödnek az alternatív értékesítési csatornák (például a szolgáltatók közvetlen csatornái). Az összeolvadás révén egy a korábbinál hatékonyabb és költségérzékenyebb disztribúciós szolgáltató jöhet létre, amely még jobban alkalmas lesz arra, hogy megfeleljen az ügyfelek, turisztikai szolgáltatók, utazási irodák és a végfelhasználók folyamatosan fejlődő elvárásainak.” A kimutatások szerint miközben a turisztikai iparág forgalma világszerte folyamatosan nő, az utazási disztribúciós iparágban kiéleződött a verseny az alternatív disztribúciós csatornák megerősödése miatt. A Forrester Research felmérése szerint az amerikai utazási foglalások közül már minden második alternatív csatornákon, és nem GDS-eken keresztül történik. Globálisan az várható, hogy az utazási szolgáltatók (légitársaságok, autókölcsönzők, stb.) még jobban ösztönözni kívánják, hogy az ügyfelek közvetlenül az ő honlapjaikon foglaljanak maguknak helyet. Ösztönzésként törzsutasprogramokat és akciós árakat alkalmaznak, sőt a jövőben az is előfordulhat, hogy leveszik az áraikat, adataikat a GDSekről. A költséghatékonyság elérése érdekében szükséges a Worldspan és a Travelport együttműködése – áll a két cég közös közleményében. A tranzakció a Worldspan értékét 1,4 milliárd dollárra teszi. Az összeolvadással egy időben a Worldspan végrehajtott egy feltőkésítési akciót: ennek keretében a Travelport 125 millió dolláros tagi (?) kölcsönt nyújtott a Worldspannak készpénzben.

Előny a fogyasztónál?

Rakesh Gangwal, a Worldspan elnök- vezérigazgatója szerint az összeolvadás révén „a két cég erői összeadódnak, és ennek a meglévő és jövőbeli új ügyfelek is előnyét látják majd az egyre keményebb piaci versenyben”.

Jelenleg a két szervezet disztribúciós szolgáltatásait 750 utazási szolgáltató, 63 000 utazási iroda és több millió végfelhasználó veszi igénybe. A Worldspan révén tovább bővülhet a Travelport globális hálózata, és a Travelport technológiai platformja tovább erősödhet, különösen az online disztribúciós szegmensben.

Az ügyfelek számára kínált előnyökön túl a két szolgáltató összeolvadása kézzelfogható pénzügyi hasznot is jelent a két cég számára a természetes működési szinergiákon keresztül. Az integráció fókuszában az első körben a technológiai háttér és az adminisztráció konszolidálása áll, ami rövid távon 50 millió dolláros megtakarítást jelenthet. A felvásárlás révén arra is lehetőség nyílik, hogy a Worldspan technológiai termékeit a Travelport ügyfelei számára is értékesítsék.

Személyi konzekvenciák

Az új, egybeolvasztott társaság vezérigazgatója Jeff Clarke lesz, Rakesh Gangwal az összeolvadás után elhagyja a céget. A Travelport április 18-i közleményében már az új Galileo/Worldspan kombinált szervezet elnök-vezérigazgatóját is megnevezte Gordon Wilson személyében. „Biztos vagyok abban, hogy Gordon vezetésével még hatékonyabb és innovatívabb utazási tartalomszolgáltatóvá válhatunk, és megfelelő helyzetben leszünk ahhoz, hogy meg tudjunk felelni ügyfeleink növekvő igényeinek” – emelte ki a kinevezés kapcsán Jeff Clarke, a Travelport elnök-vezérigazgatója. A 40 éves Wilson 1991 óta dolgozik a Galileónál, idén év eleje óta elnök-vezérigazgatóként. Wilson szerint az összeolvadás „átformálja a disztribúciós tájképet”.

A felvásárlással kapcsolatban az amerikai travel weekly szaklap elemzője, Mark Pestronk azt írta: „Feltételezésem szerint a Worldspan- felhasználókat felkérik, hogy szerződjenek át a Galileóhoz, mivel az integrációval kapcsolatos fontos döntéseket a Galileo vezetői fogják meghozni.” Ugyanakkor azt is hozzátette az elemző, hogy a két GDS integrációja több évet fog igénybe venni. A feltételezést azonnal közleményben cáfolta a Galileo: „A Galileónak nincs olyan szándéka, hogy váltásra kényszerítse bármelyik amerikai ügyfelét. Még ha jó is lenne az elgondolás, versenytársaink korábbi hasonló jellegű próbálkozásai azt mutatták, hogy ilyen stratégia biztos bukás volna… A célunk ehelyett, hogy kiaknázzuk mindkét GDS technológiai szakértelmét, és az iparág leghatékonyabb, leginnovatívabb cégét hozzuk létre. Új termékeket és szolgáltatásokat vezetünk be mindkét társaságnál, amelyek még hatékonyabbak és költségkímélőbbek lesznek minden érintett számára.” A fentieket némiképp árnyalha, hogy az amerikai utazási irodák által a Worldspannal aláírt szerződésekben 2000 óta a következő mondat is szerepel: „A Worldspan fenntartja magának a jogot, hogy átirányítsa az ügyfelet egy, a Worldspan által használt új számítógépes foglalási rendszerbe.” A Galileo szerződéseiben egy ennél kevésbé direkt, de szándékát tekintve hasonló megfogalmazás szerepel: „A Galileo hozzáférést nyújt egy számítógépes helyfoglalási rendszerhez.”

Az új Galileo–Worldspan szervezet három GDS-t foglalna magába: az Apollót, a Galileót és a Worldspant, amelyek önállói adatközpontjai Denverben, Londonban, illetve Atlantában találhatók. Az Apollót csak észak-amerikai utazási irodák használják. A travel weekly meg nem nevezett ágazati szakértőre hivatkozva azt írja, hogy a három adatközpont közül legalább egyet biztosan be kell, hogy zárjanak, ennek következtében pedig az egyik rendszert is muszáj lesz megszüntetni. A Travelport éves szinten 150 millió dollárt tervez megspórolni a működési költségekből egykét éves távlatban az összeolvadás hatására. Ebből az összegből 45 millió dollár származna a társaságnak Európában, a Közel-Keleten és Afrikában működő 30 adatközpontjának konszolidációja révén.

Hazai hatások

Névtelenséget kérő ágazati szakértőnk szerint 1,5-2 éven belül erős árversenyhez vezethet az ősztől várhatóan kialakuló új helyzet, de hogy ténylegesen összeolvad-e a két GDS, az csak 4-5 év múlva fog kiderülni. Emlékeztetett arra, hogy néhány évvel ezelőtt az Amadeus a system1-nal kötött házasságot, aminek végén a system1 gyakorlatilag beolvadt az Amadeusba, és ezt „sikerült lenyomnia az ügyfelek torkán”. Kényszeríteni persze senkit sem fognak a váltásra, de motiválni tudják őket például az árazással vagy azzal, ha mondjuk elmaradnak a fejlesztések. Ez azt jelentené, hogy a kevésbé fontosat nem zárják be, hanem éppen csak működőképesen tartják három évig, miközben az ügyfelek „kikopnak” a rendszerből. Az viszont nagy kérdés, hogy mit tesznek a kereskedelmi szervezettel. Valószínűleg két külön apparátust és irodát nem lesz érdemes fenntartani egy városban, várhatóan a KLM–Air France-frigyhez hasonlóan elkerülhetetlen lesz az összeköltözés, majd ennek következtében a létszám racionalizálása – fejtette ki kérdésünkre szakértőnk.

A Sabre nem kap az alkalmon

A globálisan jelentős piaci részesedéssel bíró, Magyarországon azonban csupán az American Express irodájában, illetve a General Electricet kiszolgáló Carlson Wagonlitsnél működő Sabre korábbi magyarországi key account executive-ja, Cselényi József (lásd keretes írásunkat) szerint a piaci szituáció változhat, ha az egyesült cégtől jó ajánlatot kapnak az utazási irodák. „Emlékezzünk vissza, hogy a nagy repülőjegy-értékesítő irodák is váltanak szolgáltatót, így tett két és fél évvel ezelőtt a Vista is, amely a Galileótól a Worldspanhez pártolt.” Cselényi szerint azonban nem várható, hogy a Sabre kihasználja a kétszereplős piac adta lehetőséget, és intenzívebben kezd el „nyomulni” a magyar piacon.

Amadeus-álláspont

Kíváncsiak voltunk, mi a véleménye a tervezett változásokról az elektronikus disztribúciós piac egyik legfontosabb hazai szereplőjének, az Amadeusnak. Horváth Ákos, az Amadeus Magyarország igazgatója kérdésünkre kijelentette, hogy hivatalosan nem kívánják kommentálni a történést. Hozzátette, hogy korábban az Amadeus is érdeklődött a Worldspan iránt, de végül nem találták vonzónak az üzletet, ezért véget értek a tárgyalások. Horváth Ákos felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy az esetleges egyesülés után is az Amadeus lesz globális szinten a piacvezető. Magyarországon az egyesülés után körülbelül fele-fele arányban oszlik majd meg a forgalom. Az ügyfelek esetleges átcsábításával kapcsolatban megjegyezte, hogy a nagy forgalmú irodákat általában 3-5 éves szerződéssel kötik magukhoz a GDS-ek, és e szerződések felmondása nem túl egyszerű dolog. Horváth megemlítette, hogy a globális disztribúció ma már csak az egyik, bár alapvető fontosságú szakterülete az Amadeusnak, amely újabban komplex technológiaimegoldás- szállítóként definiálja magát. Az megnyugtató az Amadeus számára, hogy az európai légitársaságok 90%-a (köztük a Malév is) Amadeus system-user, és full contect szerződéseik száma is jelentős. Horváth szerint a tavalyi év után az idén is növekszik a forgalom a hazai GDS-piacon.

Két vélemény

Magyarországon a Galileo partnere, de a General Electrickel kötött szerződés értelmében egy Sabreterminált is működtet az idén százéves, a repülőjegy-értékesítésben élen járó Carlson Wagonlit Travel. A társaság igazgatója, Gordon Mária kérdésünkre elmondta, hogy véleménye szerint az illetékes hatóságok jóvá fogják hagyni a két GDS egyesülését. „Nagy változást nem fog hozni Magyarországon a két szolgáltató összeolvadása, mert a Worldspan eddig sem volt túl erős, és a jövőben sem marad egyedül a Galileo a piacon. Várhatóan azonban erősödni fog a Galileo pozíciója” – emelte ki Gordon Mária. Arra az érdekességre is felhívta a figyelmet, hogy a Carlsonnak az összes GDS-szel van szerződése globálisan: Amerikában a Sabre a fő partnere, míg Európában vagy Amadeust, vagy Galileót használnak irodái. Osztrák és német viszonylatban az Amadeus a nyerő, Hollandiában, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Magyarországon Galileót használnak az irodák.

A Vista 2,5 évvel ezelőtt szerződött át a Galileótól a Worldspanhez. A két cég fúziója így az ő helyzetét is nagyban befolyásolhatja. Tóth Attila, a Vista repülőjegy-értékesítési igazgatója szerint a tervezett egyesülés nemcsak őket érinti, hanem minden GDS-felhasználóra hatással lesz Európában és Magyarországon egyaránt. „Az Amadeus jelentős előnyre tett szert Magyarországon, viszont a házassággal a háromszereplős piac kétszereplősre szűkül, így várhatóan sokkal kiegyenlítettebb lesz a piaci helyzet. De erős lesz a verseny, és az fogja megnyerni, aki hamarabb vezet be új termékeket, megbízhatóbban és jobban szolgáltat, komplexebb ITmegoldást tud biztosítani. Másban jó a Worldspan és a Galileo, reméljük, mindkét rendszer előnyeit egyesíti majd az új GDS. De hogy ez mikor és milyen formában fog megvalósulni, az nagy kérdés.”

Worldspan-gyorsinterjú

Az összeolvadással kapcsolatban megkérdeztük Csuhaj Miklóst, a Worldspan magyarországi igazgatóját is:

Hogyan fogja érinteni a magyarországi Worldspan-partner utazási irodákat a tervezett felvásárlás?

Az összeolvadással létrejövő új cég nagyon hasznos lesz ügyfeleink számára. Az egybeolvadó cégek technológiai háttere egymással kombinálva, piaci erejük és az ezekből származó hatékonyságnövekedés lehetővé teszi, hogy ügyfeleink részére a jövőben még jobb ár/érték arányos szolgáltatást, páratlan tartalomhoz való hozzáférést és sokkal szélesebb elérési kört nyújtsunk. Az összeolvadás után ügyfeleink Magyarországon és a világ minden részén élvezhetik egy valóban globális vállalat nyújtotta előnyöket, amelynek rendelkezésére fognak állni globálisan azok az erőforrások, termékek, technológiák és kapcsolatok, amelyek révén sokkal hatékonyabb és költséghatékonyabb GDS jöhet létre. Az új vállalat termékei, funkcionalitása és az általa nyújtott lehetőségek révén az utazási irodai partnerek is versenyképesebbé válnak, és növelni tudják vállalkozásuk forgalmát új, korábban rendelkezésükre nem álló módszerekkel.

Amennyiben az Európai Bizottság jóváhagyja az üzletet, megmarad-e a jövőben a két termékcsalád (Worldspan, illetve Galileo) önállósága?

Túl korai lenne most még kijelenteni, hogy a tervezett tranzakció mit jelent a két érintett platform számára, a Galileo azonban hivatalosan nyilatkozott már arról, hogy nem fognak senkit kényszeríteni arra, hogy szolgáltatót váltson. Belátható időn belül megmarad mindkét platform. Tulajdonképpen ez lesz az egyik utolsó dolog, ami integrálásra kerül az összeolvadás során. Egy ilyen döntés előtt mindenképpen egyeztetni kívánunk utazási irodai ügyfeleinkkel. Technológiailag nincs akadálya annak, hogy a jelenleg kínált rendszerek működjenek a jövőben is.

Miért döntöttek úgy a Worldspan tulajdonosai, hogy elfogadják a konkurens cég felvásárlási ajánlatát?

A Worldspan azért írta alá ezt a szerződést, mert hiszünk abban, hogy a közös vállalat számos új lehetőséget és hasznot kínál ügyfeleink részére.

Átalakítja portfólióját a nyugdíjalap

A Worldspan vezető utazásitechnológia-szolgáltató tour-operátorok, utazási irodák, elektronikus kereskedelmi honlapok és vállalatok számára. A Worldspan gyors és rugalmas hálózatok, illetve számítógépes technológiája révén nyújt naprakész elektronikus adatszolgáltatást globális ügyfelei részére. Az ágazatban élen járó árazási technológiája a Worldspan e-pricing. A Worldspan központja Atlantában található, tulajdonosa a Court Square Capital Partners és az Ontario Teachers’ Pension Plan.

Sabre után openTS

Áprilisban véget ért a Sabre magyarországi képviselője, Cselényi József key account executive szerződése. A Sabre a magyar piaccal kapcsolatos teendőket ezután – részben, ahogy eddig is – Angliából, Németországból, illetve Lengyelországból látja el. Londonban vannak a légitársaságok account menedzserei, régiónk, vagyis a Central Division (Közép- és Kelet-Európa) központja Németország (Hamburg és Frankfurt). Jelenleg a tréningek egy része is ott történik, de hamarosan Lengyelországba helyezik át mind a régiós tréningeket, mind a global accountok kiszolgálását, ez érinti Lengyelország, Csehország és Szlovákia mellett Magyarországot is. Itt az eddigi három munkatárs helyett egy ember fogja ellátni a key account executive-i teendőket. A Sabre korábban már Krakkóba helyezte fejlesztőrészlegét. Cselényi József immár a német openTS képviselőjeként dolgozik. A társaság külföldi (jelen esetben magyarországi) szállodák, utazási irodák, turisztikai szolgáltatók számára nyújt segítséget abban, hogy bekerüljenek az egyébként meglehetősen zárt világot alkotó német utazási irodák kínálatába. A cég honlapján regisztráló szolgáltatók adatai bekerülnek egy úgynevezett „tudásadatbázisba”, amelyben a német irodák tudnak keresgélni.

Az igazi multi

A Travelport a világ egyik legjelentősebb utazási konglomerátuma, portfóliójának része a Galileo GDS, az Orbitz online utazási iroda és a Gulliver’s Travel Associates utazási nagykereskedő. A társaság 2004-ben 2,4 milliárd dolláros árbevételt ért el, 130 országban működik, és 8000 főt alkalmaz. A Travelport két tulajdonosa a New York-i The Blackstone Group és a kaliforniai Technology Crossover Ventures.

'

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.