Drótkötélpálya, csónakázótó és kilátó is lesz a farkasok falujában

A turizmus fejlesztésére több mint félmilliárd forintos beruházást kívánnak megvalósítani Farkaslyukban, a tervek már elkészültek – tájékoztatta lapunkat Gábor Dezső polgármester. A helyiek ebben látnak kitörési pontot a Bükk erdeivel körülölelt kis borsodi faluban.

Farkaslyuk a nevét a hagyomány szerint a farkasok utáni hajtóvadászat után kapta. A településen több mint száz éves múltja van a szénbányászatnak, amely időközben megszűnt, ám ennek a hagyományait ma is őrzik a településen. Itt minden erre emlékeztet. A falu közepén például szénnel teli csillét állítottak ki, emellett emlékparkot nyitottak az egykori bánya bejáratának közelében. Itt az arra sétálók szobrokat és korábban használt gépeket láthatnak. Meg is tekintik őket azok, akik Ózdra, Szilvásváradra vagy Egerbe látogatnak. Az élő tárlat nemrég új szerzeménnyel gazdagodott: felavatták Kiss István fafaragó Szent Borbálát ábrázoló szobrát.

A legendás vértanú emlékére

A krónikák szerint Szent Borbála neve a pogány Barbus név nőnemű változata. Életéről legendák maradtak fenn, amelyek a szakértők szerint több pontban is ellentmondanak egymásnak. A leírások szerint a III. században a Római Birodalomban Nicomediában született és 306 körül ugyanott hunyt el.

Édesapja pogány volt, és annak érdekében, hogy lányát mindentől megóvja, egy toronyban nevelte. Borbála azonban keresztény lett és a hitéhez egész életében hű maradt. Több csoda is történt vele, amiért elítélték és lefejezték. Vértanú halált halt, a sírja később csodák színhelye lett és szentté avatták. A középkori városok puskaporos tornyát gyakran Szent Borbáláról nevezték el és hozzá fohászkodtak, hogy a veszélyes anyag ne robbanjon fel.

Szent Borbála – többek között – a bányászok, a kohászok, a tűzszerészek védőszentje. A keresztény kultúrában a tizennégy segítő szent egyike volt. A képe Farkaslyuk címerében is felfedezhető.

Kiemelt szerepet kap a turizmus

A polgármester azt is elmondta, hogy egy vállalkozó kezdeményezésére még 2011-ben – kísérleti jelleggel - kutatásokat kezdtek a bánya újranyitására, amelyek az idén zárulnak. Az eddigi eredmények szerint 12-13 millió tonna jó minőségű szén található a bányában, amelyet ha kitermelnének, legalább 300 dolgozónak biztosíthatnának munkát. Ezért kíváncsian várják, hogy megkapják-e az engedélyt a bánya újranyitására a szakhatóságoktól. Emellett 17 hektáros területen ipari parkot is szeretnének kialakítani, amelyhez teljes kiépített infrastruktúra áll rendelkezésre.

Ezeken kívül kiemelt szerepet kap a turizmus fejlesztése is Farkaslyukban. A falu a tengerszint felett 400 méterre helyezkedik el. Így ebben a magasságban egy 13 méter magas kilátót építenek, ahonnan várhatóan kiváló panoráma nyílik majd Farkaslyukra, sőt az Alacsony-Tátra kezdeti hegyeire is. Emellett azt is tervezik, hogy 3,2 kilométer hosszúságú kerékpáros tanösvényt alakítanak ki, ahol skanzenszerűen tizenegy állomás várja majd a turistákat, több érdekességgel. Ezzel a fejlesztéssel is arra törekszenek, hogy bemutassák a bányászat hagyományait az érdeklődőknek.



Szenet csákányozhatnak a vendégek

A leendő tanösvény kiindulóhelyén a turisták megismerkedhetnek majd azzal a meglevő 300 méter hosszú, berendezett tanbányával, ahol átöltözve szenet csákányozhatnak majd és a régi kisvonatos szállítást is kipróbálhatják. Ezenkívül kerékpárt is kölcsönözhetnek a túra további folytatásához. A második állomáson tiszteleghetnek a balesetekben elhunyt bányászok emlékhelyénél. Ez már ma is készen áll a vendégek fogadására. A harmadik hely különlegessége az lesz, hogy egy biotópot alakítanak ki a helyi általános iskola kertjében, amelyet bejárhatnak majd a turisták. Ezt a helyet pihenőkkel látják el és az érdeklődők a növényzetet tanulmányozhatják. Ezt az Egererdő Zrt. szakembereinek tanácsait felhasználva valósítják meg. A túrán résztvevők ezután egy miniparkba érkeznek, ahol megpihenhetnek és szalonnát is süthetnek.

Emellett a falun végighaladó Ózd-Eger közötti főút fölött felüljárót építenek a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak. Ez vezet majd a már említett kilátóhoz, amely a túra ötödik állomásának számít. A hatodikon pedig eljuthatnak a bánya úgynevezett 11-es tárójához, ahol néhány tíz méteren belül közvetlenül a szénfallal találkozhatnak. Az itteni völgykatlan pedig – a tervek szerint – lehetőséget nyújt ahhoz is, hogy egy görög stílusú, mini színházi teret alakítsanak ki, ahol kulturális bemutatókat rendezhetnek.

Korszerűbb szálláshelyek, új programok

A következő, hetedik állomásra gyorsan, 50-60 méter magasságú drótkötélpályán juthatnak majd el a turisták. Ezen az állomáson bővítik és korszerűsítik a már meglevő szálláshelyeket annak érdekében, hogy még több vendéget helyezhessenek el. Ezt azért is fontosnak tartják, hogy innen nem csak a tanösvényt, hanem a környékbeli településeket érintő programokat szervezhetnek. Így például Szlovákiába, a dobsinai jégbarlangba vagy Rozsnyóra, illetve Kassára, továbbá Egerbe, Szilvásváradra és Bélapátfalvára is szeretnének útiterveket ajánlani.

A tanösvény nyolcadik állomásán egy szabadtéri skanzent alakítanak ki, ahol bányászati emlékekkel ismerkedhetnek majd meg a vendégek. A kilencediken pedig egy zárt, fedett kiállítóhelyen várják a turistákat, hogy az elmúlt több mint száz évben használt bányászati eszközöket, gépeket bemutassák nekik. A következő, tizedik állomás érdessége az lesz, hogy az ottani leendő panorámaponton Farkaslyuk nyugati oldalát is megismerhessék az érdeklődők. Az utolsó, tizenegyedik állomás lesz a túra zárópontja, ahol egy csónakázó- és horgásztavat alakítanak ki pihenőhellyel és kerékpárkölcsönzővel. Mindezek mellett a 3,2 kilométer hosszú tanösvény mentén érdekességként régi bányászati gépeket, szobrokat is elhelyeznek. A tanösvénytúrát két naposra tervezik, de egy nap alatt is teljesíthetik majd az érdeklődők.

A jövő idegenforgalmát tervezik

Farkaslyukban tehát a jövő idegenforgalmát tervezik, melynek mielőbbi megvalósításához támogatásért pályáznak. A felsoroltak alapján a helyi természeti adottságokra és a hagyományokra építve egy teljesen egyedi fejlesztést kívánnak megvalósítani, ezzel pedig még több turistát szeretnének a faluba csalogatni, erősítve a falu jó hírnevét.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.