Dunakanyari Advent

Van élet a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron is túl. Két napos, ünnepi hangulatú tanulmányúton ismerkedtünk meg a Dunakanyar legújabb és legizgalmasabb turisztikai attrakcióival.

A Magyar Turizmus Zrt. által szervezett utazás során az első állomás Vác volt. A Borjurtában finom forraltbortól melegedtünk át, majd a barokk főtér egyik műemlék épületében található Váci Curia Borházban folytattuk. A Curia alapítója, Víg Gyula elmondta: az itteni bormúzeumban 2500 eredeti palackozású bor mesél a magyar borkultúráról. A márciusban nyílt Mosolyalbumban is jártunk, ahol Sajdik Ferenc festményei arról árulkodnak: Vácon az emberek jól érzik magukat, itt még a böllér kezében sincs kés, és a kutyák is barátságosan beszélgetnek egymással a sarkon.

Szentendre macskakövein

Vác után Szentendre következett – itt a helyi TDM ügyvezetője, Panyi Zsolt várt minket, és meglepetésnek elhozta a Mikulást is! Piros süveges idegenvezetőnk végigkalauzolt minket az uniós forrásból megújult, ünnepi díszbe öltöztetett belvároson. Megnéztük az idei év újdonságát, a Lázár-cár téri adventi jégpályát, bekukkantottunk a Népművészetek házába - az itt található kiállítás az őszi-téli népszokásokat mutatja be -, az Új Művészben pedig elmerültünk a csokikészítés világában. Az igazi csokoládé depressziót csökkentő szer, amelynek már a puszta illata is boldogságot okoz – ilyen hangulatban tértünk be ünnepi díszek és kellékek valódi kincsestárába, a Hubay Házba, amelyet a májusi nyitás óta több mint tízezren látogattak meg, és ahol idén novembertől új szolgáltatás indult: karácsonyfabérlés. A házban található hazánk első állandó karácsony kiállítása és szalonja, ahol jelenleg a világ számos országából, több ezer féle karácsonyfadísz van kiállítva. Szentendre után a hegyek felé vettük az irányt.

Este a visegrádi hegyekben

A visegrádi fellegvár szomszédságában meglátogattuk a Nagyvillám Sípályát, amely – nevével ellentétben – nem csak a síelés, hanem a gyepsí kezdő és haladó rajongóit is várja. A 250 méteres pálya ki van világítva, így este is látogatható, és természetesen hétvégén is. Gutbrod Rezső, a pálya vezetője elárulta: tavaly 80 napon át tartottak nyitva, köszönhetően a hóágyúknak. A villámlátogatás után egy lovagi tornán találtunk magunkat, majd Visegrád reneszánsz éttermében ültünk le vacsorázni. A lakoma közben Zeller Tibor, az étterem és a Hotel Visegrád tulajdonosa elmesélte: szállodája idén új épületszárnnyal, illetve 33 szobával bővült. Tibor egyébként igazi vendéglátós, akivel bármikor összefuthatunk Visegrádon, és azon se csodálkozzunk, ha középkori köpeny van rajta. A vacsora után fáklyát kaptunk a kezünkbe, és átsétáltunk a közeli Királyi Palotába, ahol a kiállítótermek és a kőtár a különböző korokból származó emlékeket mutat be.

Rum, fahéj, vadszilva egy üvegben

A tanulmányi út második napján komppal keltünk át a Dunán, majd Nagybörzsöny ékszerdobozát, a Lekvár-Lakot kerestük fel. Valódi gyümölcsből, hagyományos módon, azaz üstben készült lekvárkülönlegességeket kóstoltunk végig (erre előzetes bejelentkezés alapján bárkinek lehetősége van) – az adventi lekvár-kínálatukból például a rumos-fahéjas vadszilvát, a fahéjas almát, a gyömbéres sütőtököt és a karamellás körtét. A kóstoló után jött a dízelmozdony, és Nagyirtáspusztáig pöfögött velünk. A különleges vonalvezetésű erdei vasút, amely 8 kilométer hosszan kanyarog, idén lett 103 éves – születésnapjára pedig felújítást kapott, ez a Nagybörzsöny és Kisirtás közötti szakaszt érinti.

Négycsillagosok társasága

A felső végállomás közelében a 470 méteren fekvő Szent Orbán Erdei Wellness Hotelnél szálltunk ki. Ott, ahol a levegő „made in Tátra”, ahol festői panoráma nyílik a Börzsöny hegyláncára. Az ügyvezető igazgató, Csillag Pál a háztűznéző közben elmondta: egyre több külföldi vendégük van, és idén a konferenciaturizmus is erősödött. Utunk ezután a Ramada Resort Budapest superior konferencia- és wellness szállodába, valamint az Aquaworld-be, végül a Budapesti Karácsonyi Vásárra vezetett. Idén először a téren is fellobban a Béke Lángja, ami a betlehemi Születés Bazilikában található örökmécsesből ered. A Gerbaud ház falai pedig esténként életre kelnek, érdemes megnézni, hogyan…


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.