Egy újabb negyedszázad kezdete

Szinte egy emberöltőnyi ideje alakítja a hazai beutas piacot az All Europe Incoming Tour East Tour. A rendszerváltás idején a Cooptouristot elhagyó Drégely Ágnes alapította utazási iroda ennyi év után is köszöni, jól van, néz a jövőbeni kihívások elébe. Az évfordulót Prágában ünnepelte méltó módon a cég.

„Lehet, hogy a Kautniknak és Módlinak ment, de a Drégelynek nem fog menni” — „biztatták” a ’90-es évek elején a Cooptourist beutas csoportjától leszerelni készülő Drégely Ágnest, aki — mivel lehetőség akkor abban volt, hogy az ember a nagy állami vállalatok köpönyegéből kibújva saját céget alapít — nem adta fel. „Az emberben voltak kétségek. Persze, különösen, ha ilyeneket hall, de meggyőztem magam és a család is mögém állt” — meséli. Ha nem sikerül se esett volna kétségbe, mert állt mögötte annyi tapasztalat, hogy találjon munkát.

De sikerült. Abból a 400 ezer forintnyi végkielégítésből vágott bele a munkába, amit a Cooptouristtól kapott kvázi végkielégítésként. Úgy, hogy otthon tartaléka nem volt. Végül egy kollégája közbenjárására beszállt egy olasz, rozsdamentes edényeket gyártó cég. Az iroda egy Aranykéz utcai szobában működött one man show-ként, de áldozatos munka árán elkezdtek érkezni a csoportok. „Könnyebb a saját országomat eladni, nem vagyok kiszolgáltatva a külföldi partnereknek” — indokolja, miért nem a kiútba fektette energiáit. Zajlott a munka, de egy idő után zavarta, hogy a többségi olasz tulajdonosok egyre több dologba szólnak bele. „Ők adták a pénzt, ez a kapitalizmus, ezt is meg kellett tanulni” — tárja szét a kezét. De ezt sem hagyta annyiban, három évvel az indulást követően nem kis jogi segítsgéggel kivásárolta a részét.

Egy német baráttal állt össze. A cég gyarapodott, de évekig nem vett ki belőle pénzt, hanem mindent visszaforgatott. És felvett alkalmazottakat. Több költözést követően máig is irodaként használt saját tulajdonú lakásban működik a cég a Király utcában, ahol egy ideig a Continental Travellel osztották meg a négyzetmétereket. De már ez sem így van.

„Gondolkodtam a nevem kezdőbetűiben, D és R, de nem igazán volt ötletem. Az olaszok javasolták mintegy szójátékként a Tour East Tour-t. Bár nem gondoltam bele, hogy a T betű miatt a névsor végén szerepelek” — idézi fel a névválasztás miértjét. Így lett 6 évvel ezelőtt a névsorban előkelőbb helyen szerepelő All Europe Incoming hozzátéve az eredeti névhez mintegy kijelölve az új utakat, melyeket a válságot követően találták meg Drégely Ágnesék. „Olyan erősen visszaesett a forgalom, hogy azon gondolkodtam, minek ezt folytatni” — idéz drámai pillanotakat.

Az új utak az európán kívüli piacok meghódítását jelentették. Ma Irán, India, Szingapúr, Egyiptom, az Öböl térségének országai és Irak szerepelnek az ügyfelek között. Nem csak Magyarországot, de velünk kombinálva, partnerei révén szinte egész Európát kínálja a cég. Mindezek ellenére még mindig a német piac a legerősebb, az Európán kívüliek a forgalom 25 százelékát teszik ki. „De ezt növelni szeretnénk” — kommentálja Drégely Ágnes az arányokat.

Bár az online tör borsot az orruk alá, felveszik a kesztyűt. „Az online elhódítja a forgalom egy részét, de így is erősek vagyunk és növekszünk, nincs miért aggódni” — jelenti ki büszkén. És gőzerővel dolgoznak, hogy az internetes kereső találati listájának első oldalán jöjjenek ki, ha valaki budapesti DMC-t keres.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.