Elemzés a turisztikai vállalkozókról: mit tudott meg a TUTSZ?

A Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetsége (TUTSZ) felmérést készített a koronavírus helyzet kapcsán a hazai turisztikai vállalkozók körében. Ebből közlünk most részleteket.

A TUTSZ Kutatási Műhelye március második hetében körkérdést intézett a turizmus szektor nagyobb szegmenseihez tartozó vállalkozásokhoz, hogyan élik meg a kialakult helyzetet és hogyan tekintenek következő hónapok elé. A beérkezett válaszok alapján leszűrhető, hogy a jelenlegi helyzet, és ennek következményei a 2008. évi válságnál is súlyosabb következményekkel járhat.

Mi a szálláshelyekkel foglalkozók véleménye?

A szálláshely szolgáltatók kétharmada úgy látja, működési feltételeik 2020. év egésze tekintetében, különös tekintettel a likviditásra, jelentősen romlanak, több mint egynegyede egyenesen arra számít, hogy a járvány akkora károkat okoz erre az évre, hogy tevékenysége óhatatlanul ellehetetlenül.

A belföldi vendégforgalom az első félévben a szálláshely szolgáltatók több, mint 70 százaléka szerint legalább háromnegyedével esik majd vissza, 15 százalékuk ennél kisebb csökkenéssel számol, ám egytizedük meg sem akarta/merte becsülni a csökkenést.

Közel 90 százalék úgy itéli meg a külföldi vendégforgalom várható alakulását, hogy az nagyon drasztikusan esik majd vissza, esetükben néhány észak-magyarországi és alföldi szolgáltató számít „csak” 20-50 százalékos visszaesésre. Ezzel szorosan függenek össze az árbevételt illető várakozások, amelyek azt mutatják, hogy a vállalkozásoknak csak egyötöde számit arra, hogy bevételeik csökkenése nem éri el a 75 százalékot.

Nagy szórást mutatnak a foglalások törlésének adatai, nem ritka a 90 -100 százalékos arány, a szálláshely szolgáltatók máris elveszni látják előzetes foglalások majdnem háromnegyedét, és ezek még csak a március közepi adatok.

Érdekes, hogy a működési költségek tekintetében ennél jóval kisebb a csökkenés mértékét prognosztizáló vállalkozások aránya. Több, mint egynegyedük csak 20-50 százalékra várja ezek csökkenését, ennél nagyobb változásra 35-36 százalék számit. 17-18 százalék ennél is kevesebb működési költség csökkenést vár.

Ezzel szorosan függhetnek össze a munkaerő gazdálkodást illető várakozások. Az ágazatban nem ritka részmunkaidős, vagy idényszerű foglalkoztatás. Ezzel kapcsolatban a kutatók arra voltak kíváncsiak, vajon a ledolgozott munkaórák tekintetében mekkora visszafogás várható. A szolgáltatók felénél a csökkenés meghaladja a 75 százalékot, 16-17 százalékuk 51-75 százalék közé becsüli a munkaerő felhasználást és hasonló azok aránya, akik ennél kisebb csökkenésre számítanak, nyilván belátva a munkaerő megtartás fontosságát válságot követő időszakra.

Ami az üzemi eredmény iránti várakozásokat érinti, az a fentiek fényében is azt mutatja, hogy a szálláshely szolgáltatók több, mint háromnegyede arra számít, hogy üzemi eredménye legalább 75 százalékkal csökken majd. Egynyolcaduk reméli, hogy ez a csökkenés megmaradhat az 50 -75 százalék között és 11 százalék még azt sem tartja kizártnak, hogy ez még kisebb lesz az első félévben.

Az utazásszervezők válaszaiból

Az utazásszervezők különben – valamennyien kkv-k, vagy mikrovállalkozások - a szálláshely szolgáltatókhoz képest jóval nagyobb aktivitást mutattak a kérdőív kitöltésében. Több milliárdos árbevétellel rendelkező cégek épp úgy véleményt nyilvánítottak, mint a pár milliós mikrovállalkozások, az összkép azonba ebben az ágazatban egyelőre is lehangoló. Jóval több, mint felük az első félévben jelentős likviditási problémával fog küzdeni, egynyolcaduk, pedig úgy látja lassan ellehetetlenül.

A beutaztatással foglalkozók több, mint 80 százaléka úgy látja, hogy ebben a félévben több, mint 75 százalékkal csökken majd a forgalma. A kiutaztatók háromnegyede szerint pedig a forgalom csökkenése több lesz, mint 75 százalék, egynyolcad részük számít legalább 50 százalékos visszaesésre.

Az árbevétel több, mint 75 százalékos visszaesésével az utazásszervezők több, mint 70 százaléka kalkulál és egyötödük reménykedik csak abban, hogy ez a csökkenés azért, ha meg is haladja az 50 százalékot, azért 75 százalék alatt marad.

Működési költségük jelentős csökkenésével egyáltalán nem számít az utazásszervezők 30 százaléka, de 45 százalékuk is csak 50 százalék alatti költségcsökkenéssel kalkulál, és csak valamivel több, mint egyötödük vizionál ennél nagyobb működési költségcsökkenést.

A munkaerőgazdálkodásban egyharmaduk úgy látja, hogy a ledolgozott munkaórák több, mint háromnegyeddel csökkenek majd, de majdnem ekkora azok aránya, akik ezt a csökkenést 50 - 75 százalék közé teszik. Tíz százalék fölött van viszont azok aránya, aki egyáltalán nem, vagy csak egész kis mértékben kalkulál a munkaerőráfordítás csökkenésével.Ezek persze kivétel nélkül mind mikro-vállalkozások.

Vendéglátós- és rendezvényes oldal

A vendéglátásra és a rendezvénszervezésre vonatkozóan az eddig beérkezett válaszok száma alapján még nem érte el azt a szintet, hogy érdemi következtetéseket lehessen levonni. 

Forrás: TUTSZ / Turizmus Online


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.