Élesedik a verseny

Tavaly nem rendeztek ugyan több konferenciát Budapesten, mint egy évvel korábban, de sokkal hosszabb volt a vendégek tartózkodási ideje, így a magyar főváros meg tudta őrizni 9. helyét a Kongresszusszervezők Nemzetközi Szövetsége (ICCA) világranglistáján – mondta el lapunknak Sztojanovits Kristóf, a Magyar Kongreszszusi Iroda vezetője.

 

A Magyar Turizmus Rt. keretén belül működő, korábban 4-5 fős, ma már csak kétszemélyes iroda vezetője szerint népszerűség tekintetében jól állunk, a résztvevőszám szempontjából azonban már nem olyan előkelő a helyezésünk. A hazánkban, elsősorban Budapesten rendelkezésre álló konferencialétesítmények többsége olyan befogadóképességű, hogy elsősorban a 3–800 résztvevős találkozók lebonyolítására ideális. Mivel a Budapesti Kongresszusi Központ is „csak” 1800 férőhelyes, a Hungexpo és a Sportaréna nagyobb kapacitású létesítményei pedig elsődlegesen nem erre a célra épültek, az igazán nagy létszámú nemzetközi kongresszusokat inkább Bécsben vagy Barcelonában rendezik meg, ahol akár 8000 fős találkozók számára is akad megfelelő helyszín.

Kongresszusi központra várva

Azzal mindenki egyetért, hogy Budapesten is szükség lenne egy ilyen nagy befogadóképességű kongresszusi központra. Erről már kormányhatározat is született. Tudomásunk szerint lassan el is készül a pályázati kiírás, amelyről eddig annyit tudtunk meg, hogy várhatóan nem a korábban annyiszor emlegetett PPPkonstrukciót preferálja majd. Az új létesítmények építésének szükségességét emeli ki az a statisztikai tény is, hogy míg évekkel ezelőtt a konferenciák 80 százalékát rendezték meg Budapesten, és csak 20 százalékát vidéken, addig tavaly már 70/30-ra módosult ez az arány. Ebben elsősorban az játszott szerepet, hogy az elmúlt évek során sorra épültek a színvonalas kongresszusi létesítmények országszerte (pl. Balaton Kongresszusi Központ, Keszthely, Hotel Azúr, Siófok és Hotel Eger konferencia- központjai).

Bővülő kínálat

A jövőre nézve azt is meg lehet jósolni, mondja Sztojanovits, hogy belföldön is erősödik a verseny a rendezvényhelyszínek között. Decemberben adják át Budapesten a Hotel Rege mellé, természetvédelmi környezetbe épített ezerfős kapacitású Európa Kongresszusi Központot, amelyet a legmodernebb technikával szerelnek fel. Az új létesítmény másik vonzereje várhatóan az lesz, hogy ott akár ezerfős gálavacsorát is meg lehet rendezni, erre alkalmas hely eddig alig volt Budapesten. Folyik a Budapesti Kongresszusi Központ felújítása is, amelynek befejezése őszre várható.

Sztojanovits úgy gondolja, hogy az új technológiák, az internet vagy a videokonferenciák lehetősége nem vetette vissza a konferenciaturizmus fejlődését, sőt az internetes regisztráció még meg is könnyítette a szervezők dolgát. Felgyorsult a rendezvények szervezése, ez viszont új kihívásokat jelent az ágazat számára. Míg korábban évekkel korábban elkezdődött egyegy nagyrendezvény előkészítése, manapság nem ritka, hogy alig pár hónap áll a szakemberek rendelkezésére. Az idén ősszel lesz egy olyan 9 ezer résztvevős kongreszszus Budapesten, amelynek a helyszínével, a Sportarénával csak két hónappal előtte írták alá a megrendelők a szerződést.

Ágazati előrejelzés

 A 2004 és 2015 közötti időszakra Magyarország eddig 76 nemzetközi konferencia rendezési jogát nyerte el, amellyel világviszonylatban a 26. helyen áll. Ebből Budapest 61- et mondhat a magáénak, amely a 15. helyre lett elegendő.

A Magyar Turizmus Rt. Kongresszusi Irodájának előrejelzése szerint világviszonylatban a konferenciákon részt vevők száma várhatóan tovább emelkedik, 2003- ban 701 volt, 2004-ben 982-re emelkedett, 2005-ben akár 1525 főre növekedhet. A legnagyobb konferenciák várhatóan ismét az USA-ban lesznek, a nagy befogadóképességgel rendelkező helyszínek miatt. A konferenciák számát tekintve Európa megőrzi vezető pozícióját, míg második Ázsia marad. Az éves konferenciák részaránya 2-5%-kal csökken, míg a két-, háromévente rendezendő konferenciák aránya ugyanennyivel nő. Az átlagos időtartamnak a növekedése is várható, a 2003-as 4,26 nap 2005-re elérheti a 4,78 napot. A PCO-k (profi kongresszusszervezők) használata is növekedni fog kb. 5%-kal. Várhatóan nőni fog az orvosi és más tudományos konferenciák száma, míg a gazdasági és vállalati meetingek száma csökkenhet. Az előrejelzések szerint az átlagos egy főre jutó regisztrációs díj és az átlagos költés majdnem 7%-kal fog csökkenni.

Kongresszusszervező
városok toplistája
2004

 1. Barcelona
 2. Bécs
 3. Szingapúr
 4. Berlin
 5. Hongkong
 6. Koppenhága
 7. Párizs
 8. Lisszabon
 9. Budapest
 10. Stockholm
 Forrás: ICCA

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.