Elfogadhatatlan lenne az EU szerint, ha visszatérnének a járatkésések

Az Európai Bizottság közlekedésért felelős főigazgatója szerint a krízis jó alkalom bizonyos reformokra, mert elfogadhatatlan lenne, ha a légiközlekedés beindulásával megint annyit késnének a járatok, mint 2019-ben - írja az AIRportal.hu.

Az Eurocontrol által szervezett  videokonferencián Henrik Hololei, az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóságának vezetője azt mondta, a járvány miatt kialakult krízis a legjobb alkalom arra, hogy bizonyos, régóta tervezett változtatásokat végrehajtsanak az európai légiközlekedésben.

Ezek közül kiemelte a légiforgalmi irányítás egységesítését célzó Single European Sky (Egységes Európai Égbolt) projekt megvalósítását, amelynek lényege, hogy a légiforgalmi irányítás és a járatszervezés hatékonyabb legyen.
A főigazgató szerint az utasok és a politikusok számára is elfogadhatatlan lenne, ha a légiközlekedés helyreállása után ugyanott tartanánk, ahol 2019-ben, amikor az EU-s járatok fele átlagosan 28 percet késett.

Henrik Hololei beszélt arról is, hogy innovatívabbá és fenntarthatóbbá is kell tenni a légiközlekedést. Megemlítette a repülés multimodálissá tételét, vagyis egyik pontból a másikba nem csak repülővel, hanem részben vasúton, részben légi úton lehessen eljutni, aminek ma a jegyértékesítési rendszerek is gátat szabnak, ezen tehát dolgozni kell.

A főigazgató a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásokkal kapcsolatban azt mondta, normál esetben senki sem örül annak, ha az állam pénzeli ezeket a cégeket, de jelen helyzetben nincs más választás. A 2001. szeptember 11. utáni, a mainál sokkal enyhébb válságnak is jelentős konszolidáció lett a vége, most állami támogatás nélkül a légiközlekedés nem élne túl, de az uniónak szüksége van a légitársaságokra.

Forrás: Airportal.hu


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.