Elhunyt dr. Rubovszky András

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) küldte a szomorú hírt: dr. Rubovszky András életének 84. évében elhunyt.

Dr. Rubovszky András 1962-ben érettségizett Budapesten az Árpád Gimnáziumban, 1967-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, 1976-ban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán végzett.

A szállodaiparban – a legendás Gellért szállodában – 1970-ben mint jogtanácsos kezdett dolgozni, 1989-ben lett a szálloda igazgatója, s ezt a munkakört 2000 végéig töltötte be. Neve összefonódott a patinás budapesti szállodával.

Dr. Rubovszky András volt az első gyakorló szállodaigazgató, akit a meghatározó hazai szállodavállalatok - HungarHotels, Pannónia, Danubius – vezérigazgatói után 1992-1993-ra a Magyar Szállodaszövetség elnökévé választottak, ezt követően 1998-1999 között ismét az MSZSZ elnöke lett. A Szövetség életében nyugállományba vonulása után is aktív szerepet vállalt, éveken keresztül az Etikai Bizottság elnöke volt.

Mint címzetes főiskolai docens, tanított a Budapesti Gazdasági Főiskolán. 2002-2004 között a Magyar Egészségturisztikai Marketing Egyesület elnöke, s ezzel egy időben a Kraft & Associates - Turisztikai Fejlesztők Kft. ügyvezető igazgatója volt.

Több állami kitüntetése mellett 1992-ben Pro Turismo díjat kapott, 1994-ben elnyerte a Magyar Szállodaszövetség Marencich Ottó emlékplakettjét.

Búcsúztatásáról később adnak tájékoztatást.

Forrás: MSZÉSZ


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.