Elindult az igyutazunk.hu

A honlap célja, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) és más adatforrások alapján - többek között - a sajtónak, az önkormányzatoknak, illetve minden érdeklődőnek naprakész képet mutasson a hazai turizmusról. A tematikus honlapon minden tartalom térítésmentesen olvasható.

"A kormány stratégiai célként tűzte ki a turizmusban az innovatív technológiai megoldások és folyamatok kialakítását, valamint a digitális attitűd fejlesztését. Az új honlap indítása is ezt a célt szolgálja" - olvasható az MTÜ lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében. Az MTÜ számára fontos feladat a turisztikai szektor tájékoztatása, digitális edukálása, amely a honlap indításával új fejezetéhez érkezik. A turisztikai információs portál külön menüpontban mutatja be az egyes városok és térségek turisztikai teljesítményét, a külföldről érkező vendégek úti céljait, az aktuális vendégforgalmi adatokat és a toplistákat. Minden rendelkezésére álló adatforrás felhasználásával jelennek meg rajta hasznos és részletes információk minden turisztikai térségről, és azon belül minden releváns nagyvárosról. A cikkek és elemzések mellett elérhetőek az MTÜ által, statisztikai adatokból készített heti, havi és éves riportok is, amelyek rendszeres tanulmányozása hozzásegíti az olvasót az adatok mélyebb értelmezéséhez is. Az oldal funkcióit, felépítésének áttekintését a láblécben elhelyezett útmutató is segíti.



Jakab Zsófia marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettes kiemelte: „Az MTÜ a hazai turisztikai szolgáltatókkal és szakmai szervezetekkel közösen azon dolgozik, hogy az ágazat minden területén megteremtse a digitális átálláshoz szükséges feltételeket, és a szereplők felkészüljenek az online világ jelentette kihívásokra. Kezdettől fogva fontosnak tartjuk, hogy az NTAK-ba beérkező adatokból mi is visszaadjunk hasznos információkat és ezeket minél szélesebb körben megosszuk a sajtó, illetve a nyilvánosság teljes körű tájékoztatása mellett. Ez a cél vezérelt minket az igyutazunk.hu turisztikai információs portal létrehozásakor is."

A portál tartalma folyamatosan frissül, kínálatában elérhetőek az MTÜ rendszeresen készülő riportjai és más tanulmányok is.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.