Emlékkövet avatott a Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség

A Ferihegy Repülőgép Emlékparkban a MALÉV megalakításának 66. évfordulóján, március 29-én csütörtökön emlékkövet avatott a Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség (MAPLÉSZ).

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Céljuk szerint ezzel emléket állítanak azoknak, akik a magyar polgári repülés bármely területén, munkájuk során halálos vagy maradandó sérüléssel járó balesetet szenvedtek, és a kő egyben az elmúlt időszak nehéz helyzetbe került munkavállalóira is emlékeztet.

A nagy szélben csak nehezen tudták leleplezni a Mádról hozott tufából készült emlékkövet. Hortobágyi Ferenc, a MAPLÉSZ és a Repülőgép Műszakiak Független Szakszervezetének (RMFSZ) ügyvivője beszédében az 1961-es párizsi, az 1971-es koppenhágai és kijevi, a 75-ös bejruti és a 77-es bukaresti katasztrófa áldozataira emlékezett. Mint mondta ezentúl minden április 28-án a munkahelyi balesetek áldozataira emlékeznek majd, például azokra, akik az 1994-es repülőgéptűzben életüket vesztették, és azokra, akik a munkavégzés  közben szenvedtek halálos, vagy súlyos sérüléssel járó balesetet.

Csorba Attila, a (MAPLÉSZ) ügyvezetője és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) elnöke szerint nem elég, ha emlékezünk és tisztelgünk az áldozatok emléke előtt. Mint mondta, a kollégáknak össze kell tartaniuk, hogy a tapasztalt szakemberek vissza tudjanak térni majd a hívó szóra, mert ha egy új nemzeti légitársaság elindul, szükség lesz a  jó szakemberekre.

Arra kérte a kollégáit, hogy segítsék egymást, amíg új munkahelyet nem találnak, valamint arra figyelmeztetett, hogy védjék meg, ami még menthető: „a MALÉV leányvállalatai ma is komoly értéket képviselnek, önmagukban is, de úgy is, mint az újrakezdés bázisa.


Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.