Enyém-tied: zavaros szálloda-üzemeltetési ügyek

Az utóbbi hetekben két szálloda esetében is előtérbe került az a kérdés, hogy pontosan ki a törvényes üzemeltető és kié is a tulajdonjog. A történetek valószínűleg nem egyedi esetek, a gazdasági válság, a devizahitelek felvétele, a forgalomcsökkenés számos szállodatulajdonost hozhatott nehéz helyzetbe.

Május közepén a CIB Lízing kitessékelte a MenDan szállodát addig működtető céget, majd napokon belül egy új társaságnak, a ZK Hotel Kft-nek adta át üzemeltetésre az ingatlant. A korábbi üzemeltető ellen végrehajtási eljárás indult, a CIB úgy vélte: az új üzemeltetővel jövedelmezőbb lesz a szálloda. Az üzemeltető-váltás után a Hunguest Hotel Damona nevet vette fel. A történet azonban a Zalai Hírlap beszámolója szerint új fordulatot vett, ugyanis a Fővárosi Törvényszék a korábbi üzemeltetőt, a Várkonyi Gyula által képviselt Wellwest Kft-t visszahelyezte az üzemeltetői szerepkörbe. A bíróság szerint a CIB Lízing nem adhatja bérbe vagy használatba a szállodát a felperesi oldalon nem álló személynek, azaz a jelenlegi üzemeltetővel kötött korábbi szerződés a bírósági végzés alapján ellehetetlenült. Az üzemeltőváltás miatt ráadásul, ahogy arról mi is írtunk, más probléma is előjött: pórul jártak azok, akik a zalakarosi Aqualandbe vásároltak majdnem 100 évig tartó medencehasználati jogot. A szálloda új üzemeltetője szerint ugyanis ehhez már nincs joguk, bár a Hunguest Hotel állítása szerint már dolgoznak valami megoldáson.

A másik érintett szálloda a hévízi Lotus Therme Hotel & Spa. A szálloda tulajdonjoga körüli vita 2010-ben indult, a most jogerősen befejeződött pert a szálloda-komplexum tulajdonosa a Lotus Therme Hotel & Spa Kft. indította a CIB Bank Zrt.-vel szemben. A pénzintézet 2010 júniusában arról tájékoztatta az MTI-t, hogy felmondták a hévízi Rogner Hotel hitelszerződését, miután többszöri kísérlet után sem sikerült a szálloda előző tulajdonosait rábírni az érvényes finanszírozási szerződés betartására. Mickiewicz Zoltán, a Lotus Therme Kft. ügyvezető igazgatója akkor azt mondta: cégének sem tőke-, sem kamattartozása nem volt, ennek ellenére a finanszírozó bank elzárkózott minden ésszerű kompromisszumtól. A július 3-án született jogerős ítélet indoklása szerint a Fővárosi Ítélőtábla osztotta a felperes és az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy érvényes adásvételi szerződés hiányában az ingatlanok tulajdonjoga sem szállt át a pénzintézetre, ezért vissza kell jegyezni a tulajdonjogot.

Elszámolták magukat

A szállodák jövedelmezősége az elmúlt években romlott, ez okozza azt, hogy problémák adódtak a hitelek visszafizetésével – mondta el megkeresésünkre Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára. Nagyon sok szálloda, főként a vidéki wellness-szállodák, a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság kirobbanása előtt deviza alapú hitelt vettek fel. A szállodák számára az okozta a gondot, hogy miközben a gazdasági válság miatt visszaesett a szállodák iránti bel- és külföldi kereslet, még a válság előtt, illetve annak első éveiben olyan jelentős szállodai beruházások valósultak meg, melyek túlkínálatot alakítottak ki főleg a 4* kategóriában, illetve a wellness típusú szállodáknál. Ez megnövelte a szállodák közötti versenyt, ami a szállodai árak csökkenéséhez vezetett, ami viszont az alacsonyabb szállodai kihasználtsággal együtt csökkentette bevételeiket. Eközben emelkedtek üzemelési költségeik az infláció miatt, illetve a forint gyengülése miatt nőttek a devizában felvett hiteleik után fizetendő kamatok, illetve tőketartozások. Emiatt számos szálloda tulajdonosának gondot okozott, okoz a bankokkal szemben fent álló hiteltartozások, és az azok után fizetendő kamatok törlesztése. Ugyan 2010-ben és 2011-ben is volt az előző évhez képest mérten növekedés, ám ennek ellenére az árbevétel a 2007-2008-as nagyságnak felel meg. Ezek miatt az események miatt sok szálloda került hasonló helyzetbe. Feltehetően így járhatott a zalakarosi egykori MenDan Hotel, a hévízi Lotus Therme, a bükkfürdői Birdland vagy a Pólus Palace Gödön.

Zavartalanul működnek tovább

Mindkét hotel, a Damona és a Lotus Therme esetében is igen összetett, és hosszadalmas jogi eljárások vannak folyamatban, azonban a tulajdonos továbbra is biztosítja a szálloda zavartalan működését, valamint az ott tartózkodó és folyamatosan érkező vendégek megszokott magas színvonalon történő kiszolgálását – tájékoztatta a Turizmus Online-t a CIB Lízing kommunikációs osztálya. Hozzátették, hogy a Fővárosi Törvényszék indoklásában kifejtette, hogy zalakarosi Hotel Damona üzemeltetőjének jogviszonyát nem érinti a mostani döntés, így az üzemeltető érvényes és jogerős működési engedéllyel rendelkezik. A Fővárosi Törvényszék a Hotel Damona esetében egy úgynevezett ideiglenes intézkedést hozott, ami azt jelenti, hogy a vonatkozó döntés közlésétől a folyamatban lévő per jogerős befejezéséig a tulajdonos nem adhatja el, illetve nem adhatja bérbe a szállodát. A tulajdonos a jelenlegi üzemeltetővel fennálló jogviszonyra tekintettel egyébként sem kívánja bérbe adni a szállodát másnak. A kommunikációs osztály arra is felhívta a figyelmet, hogy mindkét szálloda a foglalással rendelkező valamennyi vendéget szeretettel várja, továbbá a szabad szobák függvényében örömmel fogadja az új és régi vendégek érkezését is.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.