Érdekellentét vagy együttműködés?

Több sürgető kérdés is napirendre került az első I. TDM– Mabeusz workshopon, amelyet a résztvevők alapvetően sikeresnek értékeltek. Már aki ott volt, mivel a TDMszervezeteknek csupán egyötöde jelent meg a workshopon. A TDM-szövetség vezetősége ugyanakkor egy nappal korábban a MUISZ elnökségi ülésén vett részt.

A Magyar Beutaztatók Szövetsége (Mabeusz) által kezdeményezett, a Magyar Turizmus Zrt. által felkarolt és megszervezett eseményen a hazai szervezett beutaztatás hetven százalékát bonyolító Mabeusz szinte összes tagja megjelent. Ezzel szemben a hatvan bejegyzett és harminc működő hazai TDM-szervezet közül csupán 12 hozta el kínálatát. Feltűnő volt a legnagyobb turistaforgalmat bonyolító TDM-ek többségének (Bük, Hajdúszoboszló, Hévíz) távolmaradása. Részt vettek az egyeztetésen az MT Zrt. regionális marketingigazgatóságai is. Nem jelent meg a találkozón Balogh Károly, a TDM-szövetség elnöke, a büki TDM vezetője sem, ő ugyanakkor ott volt a Mabeusztalálkozó előtt egy nappal megtartott MUISZ elnökségi ülésen. Ez a tény akár elgondolkodtató is lehetne, de a távolmaradás mögött – Balogh Károly elmondása szerint – nem állt semmilyen hátsó szándék. Azt mondta: az utolsó pillanatban szereztek tudomást a mabeuszos eseményről. Balogh Károly a MUISZ elnökségi ülésen – Víg Tamás TDM-koordinátor társaságában – egy korábbi meghívásnak tett eleget. Ugyanitt Balogh kijelentette: a TDM-szervezeteknek nem céljuk beutaztatói tevékenység folytatása. Cserébe a MUISZ biztatta tagjait, hogy csatlakozzanak és működjenek együtt a régiójukban működő TDM-szervezettel a terület turisztikai kínálatának minél hatékonyabb piaci megjelenítése érdekében. A szövetség elnöke lapunk kérdésére megerősítette: a TDM-szervezeteknek is rendkívül fontos a jó viszony a beutaztatókkal, állnak elébe a további szakmai találkozóknak, amelyeket harmadik fél nélkül is kitűnően megszerveznek. A Mabeusz még augusztus végén vázolta fel egy TDM-ekkel tető alá hozandó közös megbeszélés, esetleges workshop lehetőségét (lásd: Turizmus Online, augusztus 30.) Akkor Kanel Judit alelnök elmondta, szeretnék a TDM-szervezetekkel még jobban összehangolni külpiacokat megcélzó tevékenységüket.

A Mabeusz partnereket keres

A beutaztatói fórumon Kálmán István, a Liberty International ügyvezető igazgatója előadásában rámutatott a beutaztató irodák és a desztinációs menedzsmentek közös érdekére és egymásra utaltságára a magyarországi turisztikai kínálat külföldi piacra vitelében. Hangsúlyozta, hogy az internet és a fapados légitársaságok térnyerése megnehezíti az Európából jövő beutaztatást. Az értékesítési út megrövidült. Komplett csomagok helyett a fapados légitársaságok honlapján felkínált szállást, transzfert veszik igénybe a turisták. Az ország tényleges értékeiből keveset látnak, költésük minimális. Mindez a minőség, a bevétel rovására megy. A Mabeusz tagjai szívesen értékesítenének új, innovatív, a TDM-ek által inkubált turisztikai termékeket – hangsúlyozta.

Bevételek és költségek

Dr. Lőrincz Katalin, a Veszprémi Turisztikai Kft. vezetője kérdőíves felmérést készített a már működő TDM-ek körében. Nem mindenki küldött választ, de működési bevételeik alig fedezik a fenntartást. Uniós pályázati támogatás nélkül sokuknak meg kell küzdeniük majd a fennmaradásért, bár biztos lábon álló TDM-ek is léteznek. Hosszú távon az alapfeladatok ellátására sem látszik még forrás. A bevételszerző tevékenységre fókuszálva utazásszervezéssel is foglalkoznának némelyek, hiszen helyi beutaztató irodák már alig léteznek – foglalta össze az eredményeket Lőrincz Katalin.

Tisztázatlan viszonyok

Az előadásokat követően élénk vita alakult ki a résztvevők között, amelynek során az alábbi, tisztázásra váró kérdések merültek fel a beutaztató irodák részéről: ki irányítja a TDMeket? A Magyar Turizmus Zrt. jogi kapcsolatban nem áll a TDM-ekkel, viszont a Tourinformirodákkal igen. A TDM-pályázat nem írta elő kötelezően a Tourinform-irodák kooptálását a TDM-be, kvázi munkaszervezetként, de ez többnyire mégis megtörtént. Ezzel kialakult valamiféle kettős irányítási rendszer. Az MT Zrt. a TDM-szervezetek szakmai támogatója, és közvetítői tevékenységet folytat. A TDM-eknél sokszor kicsi a kapacitás valós helyi termék létrehozására és inkubálására. A helyi szállodák közvetítése nyilvánvalóan nem termék. Valódi termék, amely a szállodát, az éttermet, a kerékpárkölcsönzőt, a helyi népdalkört együtt kínálja, még kevés akad. Ha akad is, sokszor nem az utazási irodákat keresik meg vele, hanem a külföldi piacokat. A kompetenciák és a feladatok átmenetileg összegabalyodtak, nemcsak itt, hanem a TDM-szintek közötti feladatmegosztás értelmezésében is.

Zárszó

Rácsai Ágnes, a Mabeusz elnökének értékelése szerint a workshop pozitív visszhangot váltott ki a résztvevők körében. Az előadást követő kérdések feltevésében a megjelentek igen aktívnak bizonyultak. „A workshop keretein belül szemtől szembe ismertetni tudtuk, hogy milyen igényekhez keresünk új termékeket és szolgáltatókat. A jelen lévő TDM-ek képviselői felkészülten és rugalmasan reagáltak kérdéseinkre. Én személy szerint is örömmel hallottam a Velencei-tó körüli fejlesztésekről és a csoportoknak is alkalmas vízi és szárazföldi aktív turizmus lehetőségeiről. Ezek olyan új programlehetőségek, amelyeket MICE-vendégeink Budapestről rövid idő alatt és könnyen elérhetnek” – mondta Rácsai Ágnes.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.