Érdemben nem változott a Turisztikai Célelőirányzat kerete

A jövő évi költségvetésről vitáztak az OSTB tagjai október 19-i ülésükön.

Az Állami Számvevőszék képviselője a költségvetéssel kapcsolatos - egyébként több parlamenti cikluson át ismételt - kifogásait ismertette. Jövőre ismét bázis alapú terv készült, hiányzik a háttérszámítás, így a tervezett 550 Mrd. megtakarítás majd kétharmadáról nem tudni biztosan, összejön-e, és a tervezett áfa-bevétel csak akkor teljesül, ha a gazdaság fejlődik. Az MNB 95 Mrd. hiánya nincs betervezve, és nagy a felülről nyitott előirányzatok kockázata. Pozitívumként említették, hogy több tartalékot (Országvédelmi Alap) képeztek, a bírságokból származó bevételeket központosították, és intézményi szinten átláthatóbb a tervezés.

A kormánypárt képviselői kiemelték, hogy a költségvetés óvatosabb, ugyanakkor pozitív céljait, az államadósság csökkentését, a nagy ellátó rendszerek (nyugdíj, egészségügy, szociális támogatások) profiltisztítását, az új munkahelyek teremtését (közmunkaprogram) szolgálja. Az ellenzékiek kifogásolták, hogy a mostani az előző évi tervezés soraival nem összehasonlítható, átláthatatlan, sok a változás, és 100 millió forint alatt nem lehet pántlikázni a módosítási javaslatokat. Az 1,5 százalékos gazdasági növekedés sem tartható a jelenlegi helyzetben, és a költségvetés nyilvánvalóan megszorításokat tartalmaz.

Az általános értékelés mellett rámutattak, hogy a turizmus érdekérvényesítő képessége csökkent: nem nő a TUCE összege, és egy sor adó változás (jövedéki adó, áfa, minimálbér növelés) is nehezíti az ágazat helyzetét. A Nemzetgazdasági Minisztérium kiküldöttje tájékoztatása szerint a TUCE a tavalyit alig meghaladó 10,108 Mrd. Ft. értékben szerepel a költségvetésben, ebből a Forma-1 támogatása 4, 9 Mrd. forint. A keret másik fele fordítható a turisztikai országmarketingre, de ennek részletes bontása az ágazat felelőseinek illetékessége. Az OSTB tagjai ennél sokkal részletesebben foglalkoztak a sport költségvetési helyzetével. Számításaik szerint csökkeni fog a diák-, hallgatói sportra betervezett fejkvóta, ellenzik a debreceni stadionra szánt támogatás nagyságát, és a projektet is, sokallják a sport huliganizmus leküzdésére szánt összegeket, és nem találják a Puskás stadion felújítására szánt forrást. Pozitív, hogy a társasági adókedvezmény viszont lehetőséget ad bizonyos sportágak támogatására.

Az OSTB egyöntetűen szeretné, ha a turizmus marketing több támogatást kaphatna. A költségvetési tervet az ellenzéki pártok elutasítása mellett a bizottság kormánypárti többsége általános vitára alkalmasnak találta.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.