Eurómilliárdok gyümölcsei

„Csúcsév lesz az idei, a Lufthansa a legjobb formájában van. Több mint hárommilliárd eurót fektettünk be égen és földön, aminek köszönhetően ismét ott vagyunk, ahova tartozunk” – nyitotta meg Jens Bischof, a Lufthansa kereskedelmi igazgatója a berlini ITB-n a légitársaság sajtótájékoztatóját.

Ahova pedig a Lufthansa tartozik, az a világ prémium-légitársasá­gainak klubja, annak is az élvona­la – derült ki Bischof elmondásából. Vagy diszkonttól a prémiumig tart a választék attól függően, hogy kinek a kesztyűjét mi­lyen földrajzi viszonylatban kívánja a cég felvenni. A kesztyűt egyfelől az Arab-öböl légitársaságai vetik oda folyamatosan a prémiumutasokért folytatott küzdelem­ben, a másik oldalról a fapadosok az euró­pai point-to-point útvonalakon – ismerte el a Lufthansa-csoport low cost szegmensét lefedő Eurowings bemutatásakor Karl Ulrich Garnadt, a Lufthansa vezérigazgatója.

CÉL AZ ÖT CSILLAG

A prémiumutasokért tett erőfeszítéseik ered­ményének egyik bizonyítéka, hogy legjobb úton haladnak az ötcsillagossá válás útján – magyarázta Jens Bischof. Az útra 2011-ben léptek rá, amikor hozzáláttak a kabinbelső és az egyes osztályokhoz járó szolgáltatások alapos ráncfelvarrásához. Napi mintegy egy­millió eurót kiadva 1,5 milliárdból cseréltek le, alakítottak át vagy építettek be újonnan 39 ezer ülést a hosszú távon repülő széles törzsűekbe. 600 első, 7000 business-, illetve 27 600 economy osztályú, megújított szék az eddigi teljesítmény. A fejlesztések egyik jelentős mérföldköve volt a tavaly szintén az ITB-n leleplezett prémium economy osztály, amelynek üléseiből tavaly október óta 3600 került a helyére harminc gépen. A business és economy közé ékelt osztály a Lufthan­sánál a vártnál is jobban teljesített; 75%- os kihasználtságról szólnak a jelentések. 2015 októberéig a teljes interkontinentális flottában a hozzá tartozó szolgáltatásokkal együtt elérhető lesz az osztály. A megújult első osztály 82 gépen működik, teljes – 85 gépre történő – beiktatásával március vé­géig végeznek, míg az új business az ös�­szes – 106 – széles törzsűn szerepel június végére. Addigra már beüzemelik a Business Class Restaurant Service-t is, azaz nem a zsúrkocsiról kínálják az osztály utasait, hanem személyre szabottan, akár egy első osztályú étteremben. Persze nem töltött zsiráfnyakat szolgálnak majd fel libériás inasok, de növelik az interkontinentális já­ratok businessosztályain szolgálatot teljesítő utaskísérők számát, így egyszerre kevesebb utas több figyelmet kap.

TURISTAOSZTÁLY – SZEMÉLYRE SZABVA

Míg a prémiumutasokért az interkontinentális fronton vívja harcát a Lufthansa, addig a kon­tinensen a fapadosokkal megy az adok-kapok. „Nehéz a hagyományos modellt rövid távú útvonalakon fenntartani” – ismerte el még szerdán Karl Ulrich Garnadt. Idén nyártól az anyacégnél is – akárcsak a fapados leány Eurowingsnél – az utas azért fizet, amit va­lóban igénybe vesz. Ezt a turistaosztály sze­mélyre szabásaként tolmácsolta Jens Bischof. Nevezzük bárhogy, a lényeg, hogy a jövőben a Lufthansa európai járatain Light, Classic és Flex viteldíjak közül választhatunk. Első esetben az ingyenesen felvihető kézipog�­gyászunk mellé jár egy ülés, ital és snack, de ne akarjuk átfoglalni a jegyet. Ehhez már a Classic szükséges, de valamennyit így is kell fizetni ezért, a feladott csomagért viszont nem. A Flexért minden jár, míg a Business tarifával járó szolgáltatások a szokásosak maradnak.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.