Évnyitó Green Travel-gála a szerelmesek napján

Már hagyománynak számító évnyitó gálával ünnepelt a Green Travel, melyre az egész országból körülbelül 300 utazási irodás érkezett. A budai Vár szomszédságában lévő Hiltonban megrendezett partnerparti idén épp Valentin-napra esett – ennek alkalmából pedig a hölgy vendégeket virággal és egy-egy Swarovski-kristállyal köszöntötte a vendéglátó.

Az elegáns esemény egy Green Travel Híradóval indult, melyben poénos szituációk mellett megtudhattuk azt is, hogy az idei főszezonban heti 24 járatot indít az utazásszervező. Az idei újdonság a Debrecenből induló két antalyai járat mellett a június 16-tól főszezonban közlekedő Sármellék-Antalya járat, melynek töltöttsége már most, az előfoglalási időszakban 38%-os, ami meglepően jónak számít.

Göktas Merdol, a cég ügyvezetője beszámolt arról is, hogy jelentős növekedést értek el az utóbbi néhány évben: míg 2012-ben 7,8 milliárd, 2013-ban pedig 10,3 milliárd forintos forgalmat generáltak, addig tavalyi forgalmuk 15 milliárd forintra emelkedett.

A Green Travel utasai az idei szezonban Wizz Airrel mehetnek Egyiptomba szombati napokon, a járatokon 32 + 10 kilogrammnyi csomagot vihetnek magukkal, amiért nem kell külön díjat fizetni. Újdonságnak számít, hogy idén már az MSC Cruises hajótársaság programjai is szerepelnek az utazásszervező kínálatában. A Green Travel több kiemelt szállodával Magyarországon kizárólagos értékesítési szerződéssel rendelkezik.

Göktas Merdol kiemelte, hogy jelenleg országszerte 134 Green Ponttal rendelkeznek, amit 2015 év végére 150-re szeretnének növelni, az előfoglalások mértéke pedig tavalyhoz képest már most 272%-os növekedést ért el.

Az estén bemutatta kínálatát két kiemelt ötcsillagos szállodalánc, a Cornelia Hotels, illetve a Titanic Hotels is.

A jó hangulatban folytatódó este során számos külföldi és hazai utazást is kisorsoltak – itthon az éppen megújuló visegrádi Silvanus Hotelbe, külföldre pedig az utazásszervező kínálatában szereplő nyaralások mellett a cég által közlekedtetett charterekre, illetve repülőjegyeket a Turkish Airlines járataira. Az egy évvel ezelőtti gálán meghirdetett foglalási verseny fődíja pedig egy Fiat 500-as volt, melyet közjegyző jelenlétében sorsoltak ki, az autót az egyik nyíregyházi iroda értékesítője vihette haza.

Az egyhónapos foglalási verseny győzteseinek is átadták a 150, 100 és 80 ezer forint értékű MADE WITH SWAROVSKI ELEMENTS ékszerszettet, mellyel a legtöbb utast értékesítő három partnerirodát jutalmazta az utazásszervező. Harmadik helyre került a QuaesTour miskolci irodája, második helyen végzett a budapesti Árkádban lévő Gruber Travel, a legtöbbet pedig a debreceni Liget Travel értékesítette.

A Green Travel Híradó a gálán készült felvételekkel és nyilatkozatokkal kiegészítve itt megtekinthető:

{youtube|id=1SciMmFReJc}


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.