Ez a bor lett a médiadíj nyertese

Először kérték az újságírókat arra, hogy egy borverseny után ők is díjazzák a borokat ízlés és a címkék szépsége szerint. A Dél-Balatoni Borút Egyesület idén április 26-án rendezte meg a Balatonboglári Borvidéki Borversenyt. A rendezvénynek ezúttal is a Rádpuszta Gasztro- és Élménybirtok adott otthont. 

A borversenyen a négy szakmai bírálóbizottságon túl Magyarország borvidékei közül elsőként a Dél-Balatoni Borút Egyesület vonta be a média képviselőit is a borok bírálatába, így idén első alkalommal kiosztották a Borvidéki Borverseny médiadíját is.

A borversenyt a hagyományokhoz híven Dr. Kállay Miklós, a Szent István Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója elnökletével tartották meg. A szakmai bizottságban helyet foglalt három olyan „Az év bortermelője” címmel büszkélkedő borász: Garamvári Vencel (2006), Konyári János (2008) és Légli Ottó (2010). Ők a kategória-győztes borok (csúcsborok) bírálatát végezték.

A borverseny menetéről és jelentőségéről Bujdosó Ferenc, a Balatonboglári Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy „a szakmai bírálatok alapján a nevezett 144 tétel – köztük 83 fehér, 25 rosé, 27 vörös, 9 gyöngyöző és pezsgő) közül a legtöbb ezüst minősítést kapott. Tehát az erős középmezőny is mutatja, hogy a borok minősége kifejezetten jó, méltó képviselői a dél-balatoni borok jó hírnevének”.

„Nagy öröm számunkra, hogy egyre nagyobb érdeklődés kíséri mindazt, ami a dél-balatoni régióban zajlik, így büszkeséggel tölt el, hogy nemcsak boraink létéről, hanem azok kimagasló minőségéről is tudnak az emberek” – tette hozzá Gádor Dénes, a Dél-balatoni Borút egyesület elnöke.

Egyre többen vásárolnak rose borokat, változik az ízlésünk? - kérdeztem Bujdosó Ferencet, a Balatonboglári Borvidék Hegyközségi Tanács elnökét.

Véleménye szerint a borkultúra annyit fejlődött, hogy már válogatnak az emberek, érdeklődnek, hogy mit igyanak különböző húsokhoz, halakhoz, és a legegyszerűbb, ha a rosét választják. Időnként felkapnak egy-egy fajtát, aztán néhány év után következik a másik.

Nagyarany minősítést ezúttal két bornak ítéltek oda, mindkettőt az IKON Borászat kapta ’11-es évjáratú cabernet franc-jával és Tulipán elnevezésű vörös cuvée-jével. Ez utóbbi lett egyébként a médiadíj győztese is.

Arany minősítéssel 26 bor büszkélkedhet, köztük a Rád-Vin, a Kristinus Borbortok, az IKON Borászat, a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet, a Késa Birtok, a Várszegi Pincészet, a Hujber Pince, a Garamvári Szőlőbirtok, a Buzás Szőlőbirtok, a Konyári Pince, Szentpáli Antal, a Pócz Pince és a Veszprémi Pince egyes tételei.

Összesen 78 ezüst és 35 bronz minősítést osztottak ki a borversenyen, valamint három különdíjat kapott.

A „csúcszsűri” hét kategóriában állapította fel a rangsort, az eredmények a következők:
1. olaszrizling – Várszegi Pincészet: Olaszrizling ’15
2. chardonnay – Pócz Pincészet: Chardonnay ’15
3. Irsai Olivér – Garamvári Szőlőbirtok: Irsai Olivér ’15
4. Gyöngyöző – Hujber Pince: Frizzante ’15 (mustból erjesztett gyöngyözőbor)
5. rosé – IKON: Rosé cuvée ’15
6. Cabernet franc – IKON: Cabernet franc ’11
7. Vörös cuvée – IKON: Tulipán ’11

A média képviselői két szempont alapján adhatták le szavazataikat: a legszebb címke és a legszebb tétel kategóriában. Utóbbit a szakmai zsűri által kiválasztott hét csúcsbor közül vakkóstolás alapján, pontozásos rendszerben értékelhették.

A címkeverseny győztesei:
1. hely: Kristinus Borbirtok: Rosé cuvée ’15
2. hely: Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet: Kapitány ’15
3. hely: Gutman Borpince: Star rosé cuvée ’15

A média bora pedig az IKON Borászat Tulipán elnevezésű vörös cuvée-je lett.

A díjkiosztót hagyományosan augusztus első hetében rendezik meg a Lellei Borhéten. A borverseny alkalmat teremtett arra is, hogy bemutassák a média képviselőinek a hamarosan elkészülő dél-balatoni gasztro-zsebtérképet, amely a Dél-Balatoni Iránytű nevet viseli.

A Dél-Balatoni Bor a Balatonboglári Borvidék és a Dél-Balatoni Borút Egyesület hivatalos közösségi szervezete. Az összefogás két éve jött létre azzal a céllal, hogy a dél-balatoni bor-és gasztrokultúrát, a régióban rejlő turisztikai és kulturális lehetőségeket népszerűsítse. A borúti tagok számos programmal várják a Dél-Balatonra látogatókat idén is. A programok tervezéséhez nyújt segítséget a hamarosan megjelenő Dél-Balatoni Iránytű, amely a vendéglátóhelyek, pincészeteken túl azokat a látnivalókat és helyeket is megjeleníti, ahová mindenképp érdemes ellátogatni.

A Dél-balatoni Borút Egyesület

A magyar természeti és kulturális örökség része a minőségi borászat. Ezekhez az értékekhez mérhető gasztronómiai, vendégfogadási kultúrát várnak el a borút állomásaitól, amelyeket szigorú minősítési szabályok szerint választanak ki, és visszatérően ellenőriznek a Dél-Balatoni Borút Egyesület szakmai vezetői. Az 1999-ben alakult egyesület tagjai a borút pincészetei, vendéglátói, szállásadói, valamint a térség hegyközségei és települései. A Balaton déli partja mentén közel negyven minősített borúti állomáson – pincészetekben, éttermekben, szálláshelyeken és kézműves műhelyekben – várják a borvidék szőlő- és borkultúrája, a táj hagyományai iránt érdeklődő látogatókat egész évben.

További információ: delbalatonibor.hu és facebook.com/delbalatonibor


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.