Bollywoodi forgatócsoportot hoz Budapestre az Air India új járata

Április 6-án közvetlen járatot indít az Air India Delhi és Bécs között – ebből az alkalomból egészen Budapestig jöttek a légitársaság képviselői és számos beutaztató, hogy a Magyarország szempontjából is fontos járatot ünnepeljék.

A budapesti InterContinentalban megrendezett díszes eseményen India magyarországi nagykövete, Rahul Chhabra elmondta a jelenlévőknek: 2014-hez képest tavaly 78%-kal nőtt az indiai turisták száma Magyarországon, az általuk hazánkban eltöltött vendégéjszakák száma pedig 73%-kal a második legnagyobb növekedést mutatta. A turisták mellett az indiaiak szívesen hozzák a pénzüket is országunkba: 2014-ben összességében India volt a legnagyobb befektető Magyarországon.

Dr. Pana Petra külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár beszédében kiemelte: India jelenleg a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága, tavaly az ázsiai ország GDP-je 7,3%-kal nőtt 2014-hez képest, és ez a trend tovább folytatódik – az előrejelzések szerint a gazdaság növekedésének ütemét tekintve év végére világelsők lesznek. Pana Petra hozzátette: az új járat nem csupán az India és Ausztria, de az India és Magyarország közötti kapcsolat fejlődéséhez is hozzájárul. Bécsből egyébként az Austrian Airlines-nak volt utoljára közvetlen járata Delhibe, de az osztrák légitársaság néhány éve megszüntette ezt az útvonalat.

Bollywood Budapestre költözik

Pap Mária, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ turisztikai divízióvezetője elmondta: Magyarország számára is épp jókor jön bécsi járatnyitás, hiszen idén április és június között egy negyven fős stábbal Budapesten forgatnak egy bollywoodi romantikus filmet, amelynek külön érdekessége, hogy fővárosunk nem csupán díszlet lesz, hanem valóban Budapestként fog szerepelni benne – a történet szerint ugyanis a főhős Magyarországon dolgozik. A film 2017 februárjában, Valentin-nap környékén kerül a mozikba – nem csak Indiában vagy Magyarországon, hanem világszerte több országban. Az előzetes várakozások szerint a filmet a mozikban legalább 25 millió néző fogja látni.

A Vörösmarty tér, mint Olaszország

Nem ez az első eset egyébként, hogy bollywoodi filmet forgatnak Magyarországon. "Az 1999-ben forgatott Hum Dil De Chuke Sanam olyan klasszikus szerelmesfilm Indiában, mint nálunk a Grease vagy hasonlók... A történet szépsége, hogy a háromórás filmben bár még magyarul is beszélnek a háttérben (pl. az MCD zeneboltban a Vörösmarty téren), de azt mondják, hogy Olaszországban vannak... mert az egyszerű indiai néző számára ez a háttér "díszlet" elég európai ahhoz, hogy ez elég legyen" - tudtuk meg Kincses Márktól, a Magyar Turizmus Zrt. nemzetközi piacfejlesztési menedzsere. Egyébként Indiában ezt a filmet tényleg majdnem mindenki ismeri, viszont szinte senki nem tudja, hogy Budapesten forgatták... - tette hozzá a szakember.

Bővebben a filmről: http://www.imdb.com/title/tt0150992/

Megéri az Air Indiának a bécsi járat

Pankaj Srivastava, az Air India kereskedelmi igazgatója és testületi tagja rögtön azzal kezdte: amennyiben Budapest és Delhi között lesz közvetlen járat, az Air India lesz az első, amelyik azt elindítja. Ám egyelőre ilyen irányú terveik még nincsenek, ez csak akkor merülhet fel, ha stabilnak látják erre a keresletet. Hozzátette viszont: kalkulációik szerint a bécsi járatot mindenképpen megéri üzemeltetni, a légitársaság kezdetben heti három alkalommal repüli majd a távot – szerdánként, péntekenként és vasárnaponként. Mindhárom napon Bécsből 22:45-kor indul a járat, és helyi idő szerint másnap 09:25-kor száll le Delhiben, onnan pedig 14:00-kor száll fel, és 18:45-kor landol Bécsben. Az útvonalon Boeing 787 Dreamliner fogja szállítani az utasokat. A repülőgép turistaosztályán az üléskonfiguráció 3x3x3-as, ahol az ülések – vagyis a háttámlák – közti táv 84 cm, az ülésszélesség 44 cm, míg a 2x2x2-es elosztású business osztályon az üléstávolság 188 cm, az ülésszélesség pedig 51 cm. A légitársaság egy különlegességgel is szolgál az utasok számára, az európai útvonalak esetén ugyanis mindkét osztályon két darab, maximum 23 kg-os csomag feladása lehetséges.

Az Air India flottája egyébként 135 repülőgépből áll, amelyekkel több mint 380 napi járatot üzemeltetnek összesen 34 nemzetközi és 66 indiai desztinációba. Európában eddig hét úti célba repültek, Bécs a nyolcadik desztináció a légitársaság kínálatában. Az osztrák főváros mellett az Air Indiával közvetlenül érhető el London, Birmingham, Párizs, Frankfurt, Róma, Milánó és Moszkva.



A hosszú távú cél a napi járat Bécsbe

A hivatalos eseményt követően Pankaj Srivastava egy rövid interjúra is rendelkezésünkre állt, és elmondta: Bécs mellett más európai városokban is tervez járatnyitást az Air India. Kelet-Európában egyelőre nem kívánnak terjeszkedni, jelenleg Spanyolország és a skandináv országok felé nyitnának, azonban a flottabővülést követően más potenciális piacokat is keresni fognak. Hogy mit várnak a bécsi járattól? A kereskedelmi igazgató elmondta: Ausztriába és a környező országokba – vagyis Magyarországra, Csehországba, Szlovéniába, Horvátországba és Olaszországba – egyre több indiai érkezik szabadidős céllal. Indiában az egyre nagyobb jövedelemmel rendelkező, felemelkedő középosztály durván 300 millió főt tesz ki, akik átlagéletkora 35 év, ők pedig egyre gyakrabban utaznak külföldre. A bécsi járattól azt várják, hogy megugrik majd a régióba látogató indiai szabadidős turisták száma. Pankaj Srivastava hozzátette: eleinte heti három járat fog közlekedni Bécs és Delhi között, de ezzel hosszú távon természetesen nem elégszenek meg. Ahogy egyre népszerűbb lesz az az útvonal, úgy növelik idővel heti ötre a járatok számát, a hosszabb távú cél pedig a napi járatüzemeltetés. Megtudtuk, hogy az Air India számára nagyon fontos piac Magyarország, éppen ezért hazánkban is hirdetni fogják a Bécs-Delhi járatot – újságokban, magazinokban és online felületeken is találkozhatunk majd promócióval, de magyar utazásszervezőkkel is együtt fognak működni. Az Air India egyébként jelenleg is együttműködik a magyar Flying Wings Utazási Irodával, ők feleltek a budapesti rendezvény lebonyolításáért is. Pankaj Srivastava azt is elmondta, hogy a Budapestre érkező bollywoodi stáb tagjai is utazhatnak akár a Delhi-Bécs járattal, ebben az esetben különböző csomagokat dolgoznak majd ki a számukra - ki közúton, ki hajóval is eljuthat majd Bécsből Budapestre.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.