Farmergolf és Senki szigete Budapest mellett

A Szigetszentmiklós és térsége TDM Nonprofit Kft. és a Magyar Turizmus Zrt. Budapest-közép-dunavidéki RMI április végén tanulmányútra hívta a turizmussal foglalkozó szakújságírókat, hogy testközelből is megtapasztalhassák a fővárostól karnyújtásnyira található Csepel-sziget élményeit.

A Csepel-sziget (németül Eugensinsel) az egyik legnagyobb dunai sziget. Itt van a lakihegyi adótorony, itt volt a honfoglaló magyarság első székhelye, az Árpád nemzetség szálláshelye. Anonymus vezérszigetként említi, nevét Árpád lovászáról, Csepelről kapta.

A sziget nincs messze a fővárostól, és bőven akad látnivaló is a hozzá tartozó 10 községben, melynek kiemelkedő gyöngyszeme, „fővárosa” Ráckeve, amely a Csepel-szigeti kistérség kiemelkedő idegenforgalmi települése. Mégis kevés a 2-3 napot is itt eltöltő turista. Éppen ezért vendégcsalogató programokat támogatnak és ösztönöznek a szakemberek. A tanulmányúton is azokat az érdekességeket mutatták be, amelyek vonzzák a turistákat, de még ismertebbé kellene tenni őket.

Termelői piac és a Senki-sziget

Meg is néztünk mindent, amit az időjárás engedett: eső esetén például lehet egy jót enni a ráckevei Cadran étteremben. A tanulmányútnak kedvezett később a nap, mert kellemes időben lehetett végigjárni a város híres termelői piacát.

Ráckeve egyik látványossága még az 1487-ben épült Boldogasszony szerb templom, Magyarország egyetlen gótikus stílusú szerb temploma. Kápolnái, a Szent János-, illetve a Kozma- és Damján-kápolna a XVI. század elejének alkotása. Belső falait késő középkori, balkáni stílusú freskók díszítik. Fotózni csak engedéllyel lehet, de maga a hangulat és a látvány is maradandó.

Vízi élmények is várják az ide látogatókat: „Senki” József motoros csónakjával megnéztük a Senki szigetét, találkoztunk kacsákkal, vízisiklókkal, teknősökkel és madarakkal is. A várost kettészelő Kis-Duna festői szépségűvé varázsolja a települést, melynek környezete egyedülálló Magyarországon. Szigetek és öblök teszik izgalmassá a vízi életet, a víz minősége évek óta kiváló, fürdésre alkalmas.

Frissen őrölt lisztet a Malomhajóról!

Nem hagytuk ki az egyetlen működő Malomhajót sem, ahonnan frissen őrölt lisztet vihettünk haza ajándékként. Ráckeve különleges látnivalója a 2007 és 2010 között eredeti tervek alapján épített hajómalom, mely minden évben április elejétől október közepéig, keddtől vasárnapig látogatható.

Szigethalmon az Árpád-kori Magyarországot hűen bemutató Emese (European Medieval Settlement) Parkot néztük meg, ahol 12 hektárnyi területen korhű eszközökkel és viseletben végzi mindennapi tevékenységét a „Várispánság népe” a kézművességtől az állattartáson, a növénytermesztésen és a halászaton át a fegyveres harc gyakorlásáig. Szakmailag hiteles programokkal segítik a korai Árpád-kor széles körű megismertetését, a korszak kísérleti régészeti, úgynevezett "történelmi életmód rekonstrukciós" feldolgozását.

A Budapesttől 25 km-re a Csepel-szigeten, Szigetcsép, Szigetszentmárton és Szigetújfalu községek dűlőiben fekvő 110 hektár saját szőlőterület adja a Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2004-ben épült borházának alapanyagát. 2013-an az „Év Bortermelője” címet elért Gál szőlőbirtokon, ahol minőségi fajtaösszetételben a rajnai rizling, olaszrizling, szürkebarát, cserszegi fűszeres, kékfrankos és a pinot noir a meghatározó. A pincészetnek 1000 hektoliter rozsdamentes, temperált tárolótere van.

Kipróbáltuk a farmergolfot is Szigetcsépen. A játékot Peter Weenink találta ki 2004-ben Hollandiában, és ma már többek között Németországban, Ausztriában és Finnországban is bevezették ezt a játékot. Természetes környezetben játsszák, ahol az ember találkozik a farmon élő állatokkal, a villanypásztorokkal és egyéb természeti akadályokkal. Hazánkban elsőként Szigetcsépen a Hunovo Kft. vásárolta meg a játékjogot, és építette meg a pályát. Golfpályájukat 8 hektár nagyságú mezőgazdasági farmon alakították ki legelők, épületek, mezőgazdasági eszközök között, árkokkal szabdalt területeken, legelő állatok jelenlétében. Nemcsak a környezet, de az ütő is különbözik az eredetitől, egy kifejezetten holland „találmány”, a színes bot végén fapapuccsal.

Az egy napba, ahogy mondják, ennyi fért bele, de akár egy hetet is eltölthetnénk a Csepel-szigeten, annyi látnivaló van itt.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.