Felfüggesztette a Boeing a 737 MAX gyártását

Januártól felfüggesztik a 737 MAX típusú repülőgépek gyártását - jelentette be hétfőn késő délután kiadott közleményében a Boeing amerikai repülőgépgyártó.

A chicagói székhelyű vállalat átmeneti időre függeszti fel a 737 MAX típusú gépek előállítását, miután öt hónap leforgása alatt két ilyen gép is lezuhant, majd a hatóágok felfüggesztették a típus engedélyeit.

Közleményében a vállalat bejelentette, hogy a gyártás felfüggesztése "kevéssé akasztja meg a hosszú távú termelést és az alkatrészgyártást". A döntéshez egy sor tényezőt figyelembe vettek, köztük azt is, hogy egyelőre nem tudni, a szövetségi repülésügyi hatóság (FAA) mikor adja meg az engedélyt e típusok újbóli forgalomba állítására.

A döntés a Boeing igazgatótanácsának két napig tartó tanácskozása után született meg.

A légitársaságok  korábban jelezték, hogy 2020 márciusáig egyáltalán nem állítanak forgalomba 737 MAX típusú gépeket. Az FAA és a vele együttműködő nemzetközi szakértőcsoport a múlt héten jelezte, hogy egyelőre nem tudja biztonsággal megmondani, mikor repülhetnek ismét ezek a gépek, és egyben megfeddte a Boeing vezetését is, amiért sürgette az engedélyek megadását.

A vállalat vezetése a múlt hónapban még arról számolt be a nyilvánosságnak, hogy az idén december végéig minden engedély meglesz, és a 737 MAX gépek januárban már ismét repülhetnek. Hétfőn bejelentették: a gyártás felfüggesztése miatt nem lesznek elbocsátások, a korábban e gépeken dolgozó alkalmazottak a 737-es gép más típusain dolgoznak majd, vagy más részlegekhez helyezik át őket. A 737 MAX típusú repülőket az északnyugati Washington államban gyártják, a vállalat ott mintegy 12 ezer dolgozót foglalkoztat. A négyszáz, már befejezett 737 MAX repülő a Boeing hangáraiban és azok környezetében várakozik a majdani kiszállításra.

Elemzők szerint a leállás, még ha csak átmeneti ideig tart is, komoly veszteséget okoz nem csupán a Boeingnek, hanem az egész amerikai gazdaságnak. A Boeing ugyanis az Egyesült Államok legnagyobb ipari exportőre, illetve az Egyesült Államok ipari indexét mutató Dow Jones 30 legfontosabb vállalatának egyike. A termelés átmeneti leállítása a beszállítókat is érzékenyen érinti majd.

A 737 MAX a Boeing legfontosabbnak tartott repülőgépe, amelynek eladásából a vállalatnak évente több tízmilliárd dolláros bevétele volt. A válság akkor kezdődött, amikor az idén februárban az etióp légitársaság 737 MAX gépe a felszállás után lezuhant, és a fedélzeten lévő utasok és személyzet életét vesztette. Öt hónappal korábban, 2018 októberében az indonéz Lion Air 737 MAX típusú gépe zuhant le, az a katasztrófa 189 halálos áldozattal járt. A két balesetben összesen 346-an vesztették életüket.

A 737 MAX típusú gépeket az etiópiai katasztrófa után világszerte kivonták a forgalomból. Az azóta folyó vizsgálatok során kiderült, hogy részben a repülőgépbe beépített szoftver hibája, részben a karbantartás hiányosságainak sora, részben pedig a pilóták nem megfelelő kiképzése vezetett a katasztrófákhoz. Ráadásul mindezen hiányosságokkal és hibákkal a Boeing vezetői is tisztában voltak.

Forrás: MTI/Turizmus Online


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.