Felfüggesztette sármelléki járatait a moszkvai Utair

Nem érkezett meg vasárnap Sármellékre az idei menetrendi szezont nyitó moszkvai gép, mert az Utair felfüggesztette valamennyi járatát a Balaton melléki repülőtérre, de az év második felében már várhatóak charterek Oroszországból.

Papp Gábor, a Hévíz-Balaton Airport Kft.-t működtető Hévíz polgármestere (Fidesz-KDNP) az MTI érdeklődésére szerdán felidézte, hogy már az elmúlt hónapokban is volt némi bizonytalanság akörül, hogy elindulnak-e március végén a heti járatok a moszkvai Vnukovo reptér és Sármellék között. A rubel árfolyamának jelentős ingadozása, illetve az orosz gazdasági helyzet miatt vált kétségessé a heti járatok indulása, s ezeket végül az Utair légitársaság fel is függesztette, az év második felében azonban már várható charterek érkezése.

A polgármester hozzátette: nem egyedül a sármelléki repülőteret érinti ez a probléma, hiszen világszerte több jelentős repülőtér is azzal kénytelen szembesülni, hogy orosz járatokat mondanak le, kevesebb gép érkezik. Orosz turisták ennek ellenére most is jönnek Hévízre, csak nem közvetlenül, hanem budapesti vagy bécsi leszállással.



A hévízi önkormányzat az Utairrel, illetve más légitársaságokkal is tárgyal, ezek eredményeként pedig várhatóan az év második felében indulhatnak el charterjáratok Moszkvából Sármellékre - jelezte Papp Gábor.

Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport Kft. ügyvezetője korábban az MTI-nek elmondta: az már biztos, hogy április 11-étől újraindulnak a hévízi Mutsch Ungarn Reisen szervezésében immáron másfél évtizede több német nagyvárost Sármellékkel összekötő charterjáratok, amelyek sora idén svájci, zürichi járatokkal is kiegészül. A Lufthansa és az osztrák InterSky gépein kívül a már szintén hagyományosnak számító drezdai, erfurti és lipcsei charterek ugyancsak közlekednek idén, változatlanul a német Salamon Reisen szervezésében, a Germania légitársaság repülőivel.

Újdonság idén a Balaton melléki repülőtér kínálatában a Green Travel által először indítandó törökországi charter. Antalyába a török Freebird légitársaság első gépe június 16-án indul és utoljára szeptember 1-jén érkezik, de az érdeklődés már most meghaladja az előzetes várakozásokat.

A múlt évben 33 ezer utas fordult meg a sármelléki repülőtéren. Az oroszországi helyzet miatt idén lassabb forgalomnövekedésre számítanak, de így is legalább 36 ezer utast várnak.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.