Félmillió turista az erdélyi Drakula-kastélyban

Több mint félmillió látogatója volt tavaly az erdélyi törcsvári kastélynak, amely főként a Drakula-legenda miatt közkedvelt a turisták körében.

Alexandru Priscu, a kastély igazgatóságának egyik képviselője a Mediafax hírügynökségnek szerdán elmondta: tavaly 560 ezer turista látogatta meg a Brassótól mintegy 30 kilométerre fekvő kastélyt, ami 8 százalékos növekedést jelent a 2013-as évhez képest. A turisták 63 százaléka külföldi volt - tette hozzá.

Úgy vélte, hogy az utóbbi időben javult Románia külföldi megítélése, ezért is nőtt a látogatók száma, de a kastélyt is jobban reklámozzák, január végén a stuttgarti nemzetközi turisztikai vásáron fogják népszerűsíteni.

A törcsvári "Drakula-kastély" Románia egyik legnépszerűbb műemléke. Priscu szerint a romániai múzeumok közül a harmadik leglátogatottabb ilyen kulturális létesítmény, mert csak a bukaresti Grigore Antipa Természettudományi Múzeumnak és a - szintén a román fővárosban található - Dimitrie Gusti Falumúzeumnak van több látogatója. Ugyanakkor a belépőkből származó bevétel tekintetében az első helyen állnak. A törcsvári kastélyba egy belépő 30 lejbe (2130 forint) kerül, ami Romániában magas árnak számít a többi múzeumhoz képest.



A kastély, amelyben múzeum található, főként azért vonzó a külföldi turistáknak, mert kapcsolatba hozzák a Drakula néven elhíresült Vlad Tepes román fejedelemmel. A hírhedten kegyetlen havasalföldi vajda ezen a vidéken élt a 15. században, és a fáma szerint néhány hónapig a kastélyban raboskodott. Bram Stoker róla mintázta híres hősét, Drakula grófot, akinek halhatatlanságához a Christoper Lee főszereplésével forgatott filmek is hozzájárultak.

Az először 1377-ben említett várkastélyt Brassó polgárai építtették a város védelmére. A 20. század elején a város Mária román királynénak, Habsburg Domokos nagyanyjának ajándékozta, a kommunizmus idején államosították, majd visszakapták az egykori tulajdonosok leszármazottai, és 2009 óta ők működtetik.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.