Fényképezőgépet kapnak az Anubisnál előfoglalók

Az Anubis Travel utazási iroda új, nyári-őszi katalógusait csütörtökön ismerhette meg a szakmai közönség.

Ahmed Bahgat ügyvezető igazgató az orientális műsorral és keleties jellegű vacsorával színesített rendezvényen arról tájékoztatott: 2010-től városlátogatásokkal és körutazásokkal bővül az iroda kínálata. Részleteket erről azonban egyelőre nem árult el. Fontosnak tartotta ugyanakkor kiemelni: a nyolc éve működő Anubis Travel immár hagyományosnak tekinthető célállomásai - a mediterrán térség, Egyiptom és Jordánia - is szolgálnak újdonságokkal az idén. Bővül ugyanis az irodán keresztül foglalható szállodák köre, illetve a már ismert szállodák szolgáltatásai.

Mallorcán mostantól foglalható például a 3 csillagos Apolo és a 4 csillagos Playa Golf is, és a spanyol desztináció összes garanciális szállodai szobájában lesz hűtőszekrény, függetlenül attól, hogy az alapfelszereltségnek számít-e az adott hotelben, vagy sem. A rodoszi Marie hotel mostantól félpanzióval is igénybe vehető: a vacsorát egy szomszédos szállodában költhetik el a vendégek. Burgaszban a Burgas Beach szállodának tavaly új szárnya épült, a hurghadai Sea Gull hotel pedig aquaparkkal bővült 2009-ben. Jordániában ajándék strandbelépőt kapnak a vendégek azokban a szállodákban, amelyeknek nincsen saját strandjuk. Ennek érdekében két, saját partszakasszal rendelkező hotellel kötött szerződést az Anubis Travel.

Az utazási iroda a szezonban heti rendszerességgel indít Malév charterjáratokat Mallorcára, Krétára, Rodoszra és a bulgáriai Napos-partra. Szállodákat kettőtől öt csillagosig kínál. Az új katalógusok bemutatóján külön hangsúlyt kapott a március 31-ig tartó előfoglalási akció, amely a május és október közötti indulásokra vonatkozik. Ahmed Bahgat, az iroda ügyvezetője elmondta: jóval előnyösebbnek tartja ezt a lehetőséget a széles körben elterjedt last minute akcióknál, hiszen előfoglalásnál az utas még kedvére válogathat a szállodák között.

Hogy a first minute akciót még vonzóbbá tegye, az Anubis Travel értékes fényképezőgéppel is jutalmazza azokat az utasokat és partnereket, akik még márciusban lefoglalják az utakat. A foglalások az iroda megújult honlapjának segítségével mostantól ráadásul könnyebbé válnak. Az új online foglalási rendszer további előnye, hogy kalkulátorként is használható.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.