Ferihegy 1: bezárt a bazár

Ferihegy 1-re menetrend szerint utasszállító gép már nem érkezik. Legalábbis a tervek szerint a következő öt évben nem.

2012. május 29-ét írjuk. A Ferihegy 1 utolsó napja a kényszerű szünet előtt. Az utolsó járatokat búcsúztatni és a terminált látványosan bezárni gyűlt össze a Budapest Airport (BUD) vezetősége és a sajtó. Egy Wizz Air-gép füstölt el Bari felé, majd később Stuttgartba a Germanwings A319-ese. Másnap már a kettesről kezdték az új napot, ahol a jelentések szerint az átállás zökkenőmentesen zajlott le.

Ez annyiban nem baj, hogy a fapados csúcs alatt, reggel hat körül, valamint este a Budapest Airport szerint a T1 már kevésnek bizonyult a forgalom kiszolgálására. Az egyesen óránkénti négy-öt induló járat látható el torlódások nélkül – tudtuk meg Hardy Mihálytól, a BUD kommunikációs igazgatójától. De legalább ezentúl ki lesz használva a kettes. Még így is 1,1 millióval kevesebb utasra számítanak idén Hardy Mihály tájékoztatása szerint. Elmondta: 2012- ben 7,8 millió utast várnak. Tavaly 10%-os növekedés mellett 8,9 millióan fordultak meg a Ferihegy termináljain. De ezzel a 7,8 millióval azért óvatosan bánjunk! – figyelmeztetett Hardy Mihály. Az utasok majdnem fele fapadossal repül, a fapadosok pedig a hálózati légitársaságokkal ellentétben igen hamar megszüntetik járataikat, ha a kihasználtság a szokásos 75-80% alá esik – tette hozzá. És mit szól a változó vásárlóközönséghez a márkás divatcikkeket, csillogó kristályokat, órákat a SkyCourton árusító kalmár? Nos, nem tapsol annyira, mint a vámmentes dohányáru osztálya, ahol a Ryanair belépte óta megnőtt a vásárlók száma. A Burger Király és a KFC is javuló értékesítésől számol be. Hardy Mihály az átalakuló vásárlóerő ellenére optimista; emlékeztet, a full service légitársaságok európai és közel-keleti krémje azért továbbra is repüli Budapestet prémiumutasaival. Így vagy úgy, de a városba kitekintve az utazási szakma a Malév eltűnte óta nem ujjong az üzleti és konferenciaturizmus visszaesése miatt. Azért persze fapados és fapados közt is van különbség. A Wizz Air, hogy az ultráktól – így is – megkülönböztesse magát, nem karámban gyalogoltatja utasait az utasforgalmi épületig, fizet a buszért. Hasonlóképpen jár el az easyJet, a Germanwings és a Norwegian is – derült ki. Joggal merül fel a kérdés: kapnak-e kedvezményt a listaárból a kettesre átköltözők? A hivatalos válasz szerint nem. Lenyűgöző, ha egy ötvenes-hatvanas évekbeli épületet igényesen, jelent és múltat egyaránt figyelembe véve újítanak fel, ahogy történt az F1 esetében is. A Népstadion tervezőjének másik legismertebb műve nem véletlenül kapott annyi elismerést. Ifj. Dávid Károly épülete egy stilizált repülőgépet ábrázol felülnézetben, amelyhez későbbi korokban toldották hozzá a kisgépes GATterminált. Miért is ne adhatna az üres egyes a GAT-nak otthont? – merül fel a kérdés. Mert túl nagy ahhoz az utasszámhoz, amit ez a „műfaj” produkál – hangzik a BUD válasza. Tavaly 5186 gépmozgás mellett nagyjából 30 ezren érkeztek a GAT-ra. 2011-ben összesen 109 949 gépmozgás történt a Ferihegyen. Nem érné meg, olcsóbban kijönnek a T1 állagmegóvásával. Addig is bíznak benne, hogy 2017. május 29-én újra megnyit


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.