Gyökértömés félpanzióval

A gyógykúrák és a wellness-szolgáltatások mellett dinamikusan fejlődik hazánkban a fogászati turizmus is. A határ közelében lakó osztrákok régóta rendszeres látogatói a magyarországi magánrendelőknek, mivel az itteni árszínvonal lényegesen kedvezőbb számukra. Úgy tűnik, ennél messzebbről is megéri ideutazni – a minőségi fogpótláson túl hazánk szépségeivel is megismerkedhetnek a páciensek.

Sopron, Mosonmagyaróvár és Bükfürdő mellett manapság már az ország más részein is találunk fogászati turizmusra specializálódott cégeket. Az 1990-ben alapított ceglédi Dent Tours alapvetően beutaztatással foglalkozik, a fogászati turizmus összforgalmának 30 százalékát teszi ki. A döntően Németországból és Ausztriából érkező páciensek a saját országukban működő utazási irodák, valamint buszos vállalkozások révén kerülnek kapcsolatba a ceglédi irodával, amely a velük szerződésben álló fogorvosokhoz irányítja a betegeket. A legtöbben az egyéni utazást választják – gépkocsival, vonattal vagy fapados társaságok járataival érkeznek. A szolgáltatás jellegéből adódóan főleg egyéni vendégek érkeznek, akik átlagosan 8–12 napot töltenek Magyarországon. Pácienseik leginkább a középosztályból kerülnek ki, akik nagyon ár-érzékenyek. Szállás tekintetében a panziókat és a háromcsillagos házakat részesítik előnyben – tájékoztatott Büchel Katalin, a Dent Tours irodavezetője.

Az iroda fogászati szolgáltatásait 60-70 százalékkal kínálja olcsóbban, mint a külföldi szakorvosok. Ez nagy előny, azonban még ma is megfigyelhető az új vendégek kezdeti bizalmatlansága, éppen az olcsó ár miatt. Ezért is olyan fontos megnyerni a vendég bizalmát. Az iroda munkatársai az ideérkezőket egész itt tartózkodásuk alatt figyelemmel kísérik, igény szerint mindenben segítik. Az iroda elsősorban Cegléd környéki hotelekkel áll kapcsolatban, de az ország bármely pontján szerveznek szállást igény szerint. Szabadidős programok közül a budapesti városlátogatás a legnépszerűbb, de sokan utaznak a Balatonra, valamint az észak-magyarországi régióba a kezelések közti várakozási időben.

A hazai fogászati turizmus fellendülésében kedvező szerepet játszott Magyarország uniós csatlakozása, hiszen a német, valamint osztrák egészségbiztosítók a tagországok számláit is megtérítik. Csupán egy kikötés van: a páciensnek rendelkeznie kell legalább még egy árajánlattal, amelyek közül a kedvezőbbet fizetik ki. Büchel Katalin arról számolt be, hogy a kezdetektől számítva évi 10%-os növekvő tendencia jellemzi a Dent Tours vendégforgalmát. Ennek ellenére Büchel Katalin úgy látja, hogy önmagában ezzel a profillal nem működhetne nyereségesen ma Magyarországon egy utazási iroda. Különösen a nyugati határ mentén nehéz érvényesülni a piacra újonnan belépőknek. Tovább erősíti a versenyhelyzetet, hogy egyre több hazai gyógyszálló bővíti szolgáltatási körét fogszakorvosi ellátással.

Az angol beteg is hozzánk jön

Angliában az állami fogászati ellátás a National Health Services-en (NSH) keresztül történik – sokan azonban lemondanak erről, mert bár olcsó, de a beteg legtöbbször várólistára kerül, és a kezelés megkezdésére akár éveket is várni kell. A privát szférában ugyan lényegesen rövidebb idő alatt jut a páciens a kezelésig, de az árak rendkívül magasak, a szolgáltatás minősége pedig néha alatta marad a magyar színvonalnak. A Vital Europe nem utazási iroda; kifejezetten fogászati kezelésekre toboroznak kuncsaftokat külföldön. Szőrfi Paula marketingmenedzser elmondta, hogy tevékenységüket 2004-ben kezdték, amikor pácienseiket még más klinikákhoz közvetítették. Tavaly októbere óta azonban saját klinikát tartanak fenn, négy rendelővel, amelyek számát hamarosan megduplázzák. A Vital Europe vendégkörét 98 százalékban angolok, két százalékban írek adják.

Ott lenni a világhálón

A kezelésre érkező vendégek jóval több mint a fele az interneten keresztül jelentkezik a klinikán, további 8-10 százalékuk ismerősi ajánlás révén kerül velük kapcsolatba. 2007-ben az első 17 hét alatt háromszor annyi pácienst kezeltek, mint tavaly ugyanebben az időszakban (akkor 140 betegük volt). A forgalom növelése érdekében a Vital Europe havonta több tízezer fontot költ angol médiumokban való megjelenésekre (Cosmopolitan, Daily Mail, Sunday Mirror, WizzAir újság). A vendégek nagy része az irodát bízza meg a megfelelő hotel kiválasztásával – ez esetben a repülőtéri transzfert ingyen biztosítják számukra. A legfontosabb szempont a szállás esetében, hogy közel helyezkedjen el a klinikához – magyarázza Szőrfi Paula. A páciensek Magyarországra érkezésükkor „welcome-csomagot” kapnak az irodától, amelyben minden szükséges információt megtalálnak mind a kezelésükre vonatkozóan, mind pedig az itt eltöltött szabadidőt illetően (szállásfoglalás, utazási információk, programlehetőségek). A területen jelenleg piacvezető Vital Europe egy londoni klinikán is üzemeltet rendelőt, ahol a magyar orvosok várják a jelentkezőket. A páciensek állapotfelmérése ott történik. Ennek költségeit levonják a végszámlából, ha a kezelést legkésőbb 45 napon belül megkezdik Magyarországon. Fontos, hogy a beteggel ugyanaz a szakember foglalkozzon végig, akivel már Londonban kapcsolatba került – ez úgy lehetséges, hogy a fogorvosok folyamatosan ingáznak London és Budapest között. Az orvosok kiválasztásánál a kiváló szakmai ismeret mellett a tökéletes angolnyelv-tudás is elengedhetetlen.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.