Ha mennyiségben nem is, de minőségben kiemelkedő lesz az idei bortermés

A tavalyi 2,8 millió hektoliterhez hasonló mennyiségű, de kiemelkedő minőségű bortermés várható az idén Magyarországon - mondta a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa pénteken Szekszárdon.

Kiss Eliza, aki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a szekszárdi önkormányzat borászati konferenciáján vett részt, kifejtette: a tavaszi fagy, majd a jégkár és az aszály a szőlőtermés mennyiségét befolyásolta, a minőségét azonban nem. Az idei seprős újbor mennyisége nem haladja meg a 3 millió hektolitert - tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy jelenleg alacsony, kilogrammonként 98-100 forint a szőlő átlagos felvásárlási ára. A legdrágább szőlőfajta a furmint, amelyet 127-140 forintért lehet értékesíteni, ugyanakkor kifejezetten alacsony az olaszrizling 72 forintos kilónkénti ára.


A konferencián mondott köszöntőjében egyebek közt arról beszélt, hogy a szőlő- és borágazat még ma is strukturális problémákkal küzd, az elmúlt öt év munkája ellenére nagyon sok érdekrendszer van jelen. Fontos kihívásnak nevezte a 2018. márciusban kezdődő hegyközségi választásokat; azt mondta, "gondoljuk át, hogy milyen típusú vezetőket választunk, szeretnénk-e fiatalítani, még több szakmai tudást bevinni", és az integrációs példákat ajánlotta a borászok figyelmébe.


A miniszteri biztos kitért arra is, hogy a szőlőtermesztés nem magas jövedelmet termelő ágazat, ezért fontosnak tartja, hogy a termelők számára legyen stabilitás, "tudják januárban, hogy szeptemberben miből lesz jövedelmük".


Szintén fontosnak nevezte a fiatalok érdeklődésének felkeltését a mezőgazdaság iránt, mint mondta, Szekszárd ezen a téren jól áll, hiszen van egyetemi borászati képzés a városban.
Sidlovits Diána, a NAK kertészeti csoportvezetője előadásában kifejtette: bár 2004-től 2016-ig 93,2 ezer hektárról 63,6 ezer hektárra csökkent a magyar szőlőtermő terület, ugyanakkor a tolnai, szekszárdi, villányi, balatonboglári, etyek-budai, neszmélyi és pannonhalmai borvidék területe nőtt. Ezzel párhuzamosan egyes borvidékeken jelentősen megújultak az ültetvények is.


Ismertetése szerint 2017-ben Magyarországon 13 839 hektárnyi borszőlőt érintett természeti kár: fagy, jégverés, aszály. Európa nagy bortermelő országaiban ugyanakkor sokkal jelentősebb terméskiesés várható: Franciaországban 18, Olaszországban 24, Spanyolországban 12 százalékkal csökkenhet a szőlő mennyisége. Az Európai Unió országaiban az utóbbi öt év átlagához viszonyítva 12 százalékkal terem kevesebb szőlő.
A szakember úgy vélte: Magyarországon sok helyen indokolatlanul alacsonyak a szőlőárak, amit a nemzetközi trendek nem magyaráznak; Spanyolországban például a tavalyi, 30 eurócentes induló ár kétszeresére számítanak a termelők.


A világ borfogyasztási szokásainak változása alapján 2020-ig várhatóan csökken a vörös borok, és nő a száraz fehér, illetve a rozé borok iránti kereslet - mondta, hozzátéve, hogy a magyar exportborok átlagára emelkedett, míg 2004-ben egy euró alatt, 2016-ban 1,3 eurós literenként átlagáron értékesítették a magyar borokat külföldön.

Forrás: Élelmiszer Online/MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.