Hat görög sziget és más mediterrán úti célok a Personal Tours-nál
Görög-, Spanyol-, Olasz- és Horvátország, továbbá az Egyesült Arab Emirátusok szerepel a Personal Tours idei árualapjában.
A Personal Tours az idei évben 113 millió forintra emelte vagyoni biztosítékát, ezzel a charterező tour-operátorok listáján a 16-ról a 12. helyre lépett előre.
Az idén 22. éves fennállását ünneplő Personal Tours utasai az idén hat görög szigetre juthatnak el a Travel Service heti nyolc üdülőjáratának fedélzetén. Újdonság a kínálatban Zakynthos debreceni indulással. Bajai Ágnes ügyvezető igazgató kiemelte, hogy az értékesítésben nagy szerep jut a viszonteladóknak, a forgalom 70%-át ők adják el.
Az igazgatónő ígéretet tett arra, hogy a jövőben sem keresik meg közvetlenül a partnerek által közvetített utasokat, és senki nem kap kedvezőbb árat tőlük, ha direktben foglalna. Elhangzott, hogy az árualapban szereplő szálláshelyek 90%-a garanciálisan van lekötve. Az előfoglalási időszak április 30-ig tart, ugyanakkor február elsejétől életbe lép egy új akció is, amelynek lényege, hogy júniusi időpontokra Kréta, Korfu és Rodosz esetében az apartmanok esetén nincs szállásdíj, csak a repülőjegy árát kell kifizetni.

A rendezvényen a görög nagykövetség képviselője elmondta, hogy országához összesen 6000 sziget tartozik, amelyek közül 227 a lakott terület, így összességében több mint 16 ezer kilométer hosszú a görög tengerpart. Megjegyezte, hogy összesen csupán három szigeten okoznak problémát a menekültek. Tavaly rekordszámú, 27,5 millió látogató kereste fel Görögországot, a külföldi turisták száma 8%-kal nőtt 2016-ban, és az előrejelzések az idén további 19%-os bővüléssel számolnak.
A Personal Tours nyári katalógusában görög, olasz és horvát ajánlatok kaptak helyet, ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy online felületükön jóval több ajánlat foglalható. Az irodánál a jutalék mértéke akciós utaknál 10, más esetekben 15%, de 1%-os pluszjutalékkal díjazzák az online foglalásokat. Forgalomarányosan további 1-3% extra jutalék érhető el.
Az iroda katalógusában Personal Tours kedvence megjelöléssel szerepelnek a kifejezetten jó ár/érték arányú szálláshelyek. A görög szigetek közül Korfut, Krétát, Rodoszt, Zakynthost, Karpathost és Kefaloniát programozzák. Korfuval kapcsolatban elhangzott, hogy mind budapesti, mind debreceni indulással foglalható, továbbá hogy ide kínálják a legolcsóbb üdüléseket.
A görög szálláskínálatban apartmanok, három- és négycsillagos hotelek szerepelnek, ellátás nélkül, félpanzióval vagy all inclusive ellátással. Krétán a sziget minden részén kínálnak szállásokat, ugyanakkor vannak szállodák, amelyekhez több mint kétórás transzferidővel kell számolni a távolság miatt. Rodoszt elsősorban a fiatalabb korosztálynak ajánlják.
Aki a görög hagyományokra kíváncsi, annak Karpatoszt javasolják. Zakynthos szintén elérhető budapesti és debreceni indulással is. A görög szárazföldön Sarti és Paralia szerepel a kínálatban, ezek az üdülőhelyek, akárcsak a horvát és olasz ajánlatok, autóval, egyénileg vagy autóbusszal érhetők el. Spanyol ajánlatok is találunk a Personal Tours kínálatában: három időpontra vannak 8 nap / 7 éjszakás turnusaik a Costa Braván nyárra, menetrendszerinti járatokkal.
Immár harmadik éve programozza az iroda az Egyesült Arab Emirátusok üdülőhelyeit, a kínálatban Dubaj, Fujairah és Ras al Khaimah szállodái szerepelnek reggelis ellátással, 7 nap / 5 éjszakás csomagokban, de ettől eltérő terminusok is foglalhatók.
A program végén elismeréssel jutalmazták a négy legjobban teljesítő irodát: az Invitát, a Vistát, a Start Utazást és a Gruber Travelt.