Házhoz szállítás boom a harmadik hullámban

A világjárvány a fogyasztói tendenciákban is érezteti hatását, ezt jól mutatja, hogy az idei, márciusi lezárást követően a házhoz szállítások száma több mint duplájára nőtt a megelőző időszakhoz képest.

A fogyasztói szokások jelentős változását az e-kereskedelem fellendülése kísérte, amelyet az adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló házhoz szállítási megoldásokat kínáló cseh startup, a DoDo tavalyi évre vonatkozó statisztikái is megerősítenek. Az ügyféligények azonnali megválaszolása napjainkban alapvető elvárás, amelyben a startup is jeleskedik, a leggyorsabb kiszállítás például 2 perc és 34 másodperc volt, a KFC megbízásából. A fogyasztók egyre nagyobb mennyiségben rendelnek tartós termékeket, ezt jól mutatja, hogy a DoDo egy-egy alkalommal 96 palack ásványvizet, illetve 80 kilogrammnyi állateledelt és macskaalmot is házhoz szállított.

A McKinsey legfrissebb nemzetközi felmérése szerint itthon az elmúlt évben 2 millió ember használja a korábbinál aktívabban a digitális felületeket, s ezzel Magyarország élen jár a digitalizációban. A DoDo ebben a rendkívüli, a járványkorlátozásokkal és az e-kereskedelem fellendülésével fémjelzett időszakban kezdte meg hazai működését. Az elmúlt egy év összesített adatai alapján a vállalat bemutatja a legérdekesebb magyarországi házhoz szállítási trendeket és statisztikákat.

A járványhelyzet gyökeresen megváltoztatta a fogyasztói szokásokat és a vásárlási trendeket Magyarországon. A weben át rendelt élelmiszerek közül az ásványvizek, a zöldségek, a tej, az üdítők és a tartós élelmiszerek voltak a legnépszerűbbek. A hétvégén leadott rendelések során a zöldségfélék és a húskészítmények voltak inkább kelendőek, míg hétköznapokon fagyasztott, előfőzött vagy félkész élelmiszereket rendeltek a fogyasztók, ami az otthoni munkavégzés elterjedésével magyarázható. A rendelések számát tekintve a szerda számított a legforgalmasabb napnak, átlagosan 100 százalékkal több megrendelést adtak le a vásárlók ezeken a napokon, mint vasárnaponként, ami a hét legkevésbé aktív napjának bizonyult.

2020 márciusában, a kormány által elrendelt korlátozások első pár napjában negyedével nőtt az online megrendelések száma. A vásárlások teljes száma 2020 áprilisában 50 százalékkal emelkedett a pandémiát megelőző időszakhoz képest. A tavaly őszi második lezárás kezdetén harmadával nőtt a házhoz szállítások száma, majd egy további 43 százalékos növekedés volt tapasztalható a 2021 márciusi csúcsot követő hónapban, amikor 125 százalékkal több megrendelést regisztráltak a járvány előtti időszakhoz képest. Ez a tendencia jól mutatja, hogy a vásárlók egyre jobban hozzászoktak ahhoz, hogy a legkülönfélébb termékeket is beszerezhetik online rendelések útján. Érdekes változás, hogy a korábban megszokottnál nagyobb mennyiségek házhoz szállítását igénylik a fogyasztók. A vállalat egy alkalommal 96 palack ásványvizet szállított ki egy vásárlónak, és olyan megrendelést is kézbesítettek, amely 80 kilogrammnyi macskatápot és macskaalmot tartalmazott.

Az adatok alapján a számok jelenleg csökkenő tendenciát mutatnak, ám az első lezárás idején regisztrált értékeknél még most is magasabbak. A teljes képet a szezonalitásból eredő ingadozások is befolyásolhatják.

„Az első lezárás alkalmával azt tapasztaltuk, hogy az emberek pánikszerű vásárlásba kezdtek. Az olyan tartós élelmiszerek, mint a liszt, az olaj és a konzervek, nagyon népszerűek voltak, és sokan rendkívül nagy mennyiséget halmoztak fel ezekből a termékekből. A házhoz szállítások ebben az időszakban mind mennyiségükben, mind gyakoriságukban megduplázódtak. A gyorsan változó fogyasztói igényekkel elsősorban az olyan adatközpontú, mesterséges intelligencia-alapú megoldások képesek lépést tartani, mint amilyet mi is kifejlesztettünk a DoDo-nál” - mondta Sáfár Károly, a vállalat képviselője. „A második és a harmadik lezárás során már más tendenciákat tapasztaltunk. A rendelt mennyiségek nem voltak kiugróan magasak, azonban a rendelési gyakoriság jelentősen emelkedett. Az emberek felismerték, hogy nem kell felhalmozniuk a különböző élelmiszereket, és egyre többen, egyre gyakrabban éltek a házhoz szállítás lehetőségével ahelyett, hogy személyesen keresték volna fel az üzleteket.”

Az ünnepek idején is megugrott a házhoz szállítások száma. Karácsony előtt egy négynapos csúcs volt megfigyelhető, a megrendelések száma hozzávetőlegesen harmadával nőtt. A húsvét előtti rendelésszám 12 százalékos megugrása nem volt kiemelkedő, ebben az időszakban többen részesítették előnyben az élelmiszerüzletekben történő vásárlást.

Korábban kevésbé volt jellemző, hogy az élelmiszereken túl egyéb termékekhez is akár aznapi házhoz szállítással hozzájuthattak volna a fogyasztók, de a korlátozások hatására ez az igény is egyre erőteljesebbé vált. Mivel egyre többen tapasztalták meg a webes vásárlás és a házhoz szállítás előnyeit, a rendelkezésre álló termékek köre is nőtt. A fogyasztók már nemcsak az élelmiszerek, hanem bármely más termék online megvásárlására és minél gyorsabb kiszállítási lehetőségére is igényt tartanak.

A DoDo adatvezérelt logisztikai és utolsó két kilométeres megoldása révén rendkívül hatékony szállítási módot, és különösen gyors, akár fél órás határidőn belüli kézbesítési szolgáltatást kínál ügyfelei számára. A vállalat futárjai azonban sokszor még ezt is felül tudják múlni, például az átlagos szállítási idő a KFC megrendelések esetén 23 perc 46 másodperc, a leggyorsabb futárfeladat teljesítése pedig 2 perc 34 másodperc volt.

Forrás: Store Insider


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.