Házi bivaly és gyöngytyúk a Debrecziner idei főszereplői

 Idén a hagyományos hortobágyi alapanyagok kerülnek a középpontba a Debrecziner Gourmet Fesztiválon, amelyet június 24-én és 25-én rendeznek meg a Nagyerdőben, a Békás tó partján - hangzott el a rendezvényt beharangozó pénteki debreceni sajtótájékoztatón.

Debrecen megújult turisztikai stratégiájának fontos eleme, hogy egyre több olyan rendezvény legyen, amely a modern helyi gasztronómiát mutatja be - mondta az Ikon Debrecen étteremben rendezett sajtótájékoztatón a város turisztikáért is felelős alpolgármestere.

Széles Diána (Fidesz-KDNP), hozzátette: a Debrecziner Gourmet Fesztivál a zászlóshajója ennek a koncepciónak, mivel olyan kulináris hagyományokat mutat be hitelesen, amelyek Debrecen jó hírét erősítik. Tavaly az azóta hungarikummá nyilvánított debreceni páros kolbász volt a rendezvény középpontjában, idén pedig a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) autentikus ízeire koncentrál a fesztivál - jelezte.
   

Balogh Károly, az Ikon Debrecen társtulajdonosa, a fesztivál főszervezője szerint a fejlett gasztronómia jövője a minőségi termékeket előállító helyi kistermelőkre és a modern oktatásra épül, ezért az Ikon szeretne kezdeményező szerepet betölteni ezek ösztönzésében, fejlesztésében.


Ennek érdekében a Debrecziner Gourmet Fesztivál a Debreceni Szakképzési Centrummal (DSzC) együttműködve lehetővé teszi, hogy a rendezvény alatt a tanulók a résztvevő éttermeknél sztázsoljanak (gyakornokoskodjanak) és részt vehessenek a szakmai bemutatókon.
   

Pataky Péter séf, a fesztivál szakmai vezetője hozzátette: a kétnapos programban ismert magyar séfek folyamatosan új utakat keresve, kreatív módon készítik el saját ételeiket. Idén a Hortobágy alapanyagai: a magyar szürkemarha, a házi bivaly, a racka és a gyöngytyúk kerülnek a középpontba. A tálaláshoz biológiailag lebomló tányérokat és evőeszközöket használnak az éttermek.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.