Hogy kerül étterem egy templomba?

Meleg augusztus végi este egy floridai városkában, a félsziget nyugati partján. Megérkezünk a Best Western szálloda recepciójára (neten foglalva 55 dollár a szoba egy éjszakára), a középkorú férfi az útlevelünket kéri. Ahogy meglátja a kék okmányt, magyarra vált. Hiszen Debrecenből érkezett öt éve, azóta viszont nem járt otthon…

Floridáról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy szépkorúak és spanyol ajkú bevándorlók lakta állam – sok amerikai nyugdíjas ugyanis az északabbra fekvő, hidegebb államokból leköltözik a meleg vidékre, amikor már nem köti a munkahely. Köztük az amerikai magyarok is, mert itt egész évben meleg van, rengeteg a zöld terület, és gondtalan nyugdíjaséveket lehet élni.

MAGYAROK MENNI FLORIDA

Ennek ellenére Sarasota nem elöregedett vidék, rengeteg fiatal hazánkfia is érkezik a jól fizetőmunkahelyek reményében. Diplomás mérnökök, tanárok. Itt takarítanak, füvet vágnak, pincérkednek, mert így is sokkal többet keresnek, mint otthon.

Nem hivatalos becslések szerint a tágabban vett környéken (ez a floridai félsziget nyugati partját jelenti Tampa és Naples között) legalább ötvenezer a magyar származásúak száma.

DÉL NEW YORKJA

Itt egy másik amerikai sztereotípia is megdől, miszerint egy település a kultúrájáról híres. A Dél kis New Yorkjának is hívják amúgy Floridát, mert van saját operaháza, balettegyüttese, szimfonikus zenekara, tizenöt (!) színháza, három egyeteme, és több múzeuma, galériája és egyéb kulturális intézménye. A kultúra szezonja októbertől áprilisig tart, amikor a város lakossága a duplájára növekedik, amikor másutt beköszönt a hideg.

ESZTER HÁZA

Oka van annak, hogy Floridába vetődöm: a világsztár focikapus, az amerikai válogatott és az Everton hálóőreként ismert Tim Howard édesanyját keresem. Ő is magyar anyanyelvű, Fekete Eszterként látta meg a napvilágot Budapesten. Hatévesen, ’56-ban menekült el családja, és most is magyarok között él egy csinos házban a városban. Meséli, hogy amikor megvásárolta az épületet, az összes szükséges átalakítási munkát el tudta végeztetni magyar szakemberekkel, mert minden területen talált hazánkfiát.

KOSÁR NEM, FOCI IGEN!

Eszter negyvennégy éve nem járt szülő-hazájában. Amint megszülettek a gyerekei, elvált a férjétől, és a két fiú nevelésére kellett koncentrálnia. A labdarúgás választása is az európai gyökerek miatt volt (Eszter nagyapja futballbíró volt Miskolcon), mert bár Timmy tehetségesnek mutatkozott kosárlabdában is, de ott hatalmas volt a konkurencia. Az akkor még kevéssé népszerű labdarúgásban nagyobb fantáziát látott az édesanyja a hiperaktív kisfiúnak, aki nem a kapuban, hanem csatárként kezdte el labdarúgó-karrierjét.

OBAMA IS IMÁDJA

A döntés annyira jónak bizonyult, hogy még Barack Obama is felhívta a sportolót, hogy gratuláljon: a Belgium elleni világbajnoki nyolcaddöntőn ugyan 2–1-re kikapott a csapat, de Tim Howard bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe az egy világbajnoki mérkőzésen bemutatott leg-több (16) hárítással. „Most már nem fura, kezdem hozzászokni, hogy megyek az utcán, és a fiamat látom egy poszteren. Sosem gondoltam, hogy Tim ide jut, ami-kor ezt az egészet elkezdtük, nem voltak ilyen merész álmaim.”

MEGHÖKKENTŐLIVERPOOL

A következőállomás Liverpool, Tim jelenlegi otthona. Nem a város nevét viselő, híresebb csapatnál véd, hanem a nagy riválisnál, az Everton FC-nél.

Van időnk megnézni a Beatles városát, főként a világörökségi listára fel-került kikötőt. Az Albert-dokk ma egy modern és közkedvelt városnegyed múzeumokkal, rengeteg étteremmel, menő bárokkal, szállodákkal és sok-sok turistával. Az anglikán katedrálisban (amely a leghosszabb hajójú, leghatalmasabb orgonájú és leghangosabb harangú székesegyház a világon) meghökkentő dolgot látok: az oltár előtt kávét kortyolgató turisták nézelődnek.

Később veszem észre, hogy ebédelni és vacsorázni is lehet, mert étterem is működik az oldalhajóban! Az talán még belefér, hogy szuvenírshop működik egy egyházi helyen (ennek az emeleti teraszán is van kávézó szendvicsekkel és teákkal), de azt már nehéz elképzelni, valaki úgy indul el otthonról, hogy az istentisztelet után (vagy ahelyett) kellemesen megebédel/megvacsorázik egy templomban.

BUDAPESTI BAKANCSLISTA

Tim csapata edzőközpontjában fogad, és mi meglepetésekkel megrakodva érkezünk. Kap egy Puskás-filmet DVD-n és egy retro-, fűzős labdát a magyar legenda aláírásával.

- Emlékszik valamire, ami tipikusan magyar? – kérdem tőle.

-A kedvenc ételem a csirkepaprikás. A szavakkal már gondban vagyok, mert édesanyám próbált ugyan engem és a bátyámat magyarul tanítani, de nem sikerült. Azonban bárhol magyar szót hallok a világban, felismerem, mert a gyerekkoromra emlékeztet. A nagyszüleim és az édesanyám mindig magyarul beszéltek egymással.

-Szereti a magyar kolbászt és téliszalámit?

-Imádom.

-Szerencséje van, hoztunk párat. Elkerekedett szemmel veszi át az ajándékot.

Aztán megmutatja a tetoválásait (töb-bek között nagyapja magyar katonaruhás fotóját varratta magára, valamint édes-anyja portréját), megemlíti a frissen kicserélt magyar útlevelét, legutóbb pedig egy amerikai szállodaláncnak forgatott PR-videóban is beszélt magyar gyökereiről.

„Eddig egyszer jártam Budapesten, a Manchester Uniteddel voltam, a Debrecennel játszottunk a Bajnokok Ligájában. Legközelebb, ha eljutok, meg akarom nézni a családunk régi házát Budapesten, oda biztosan elmegyek.”

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.