Holnapután

A csokornyakkendő ma már a védjegye. Családi cégük idén lépett krisztusi korba, és a 33. születésnap okán először arra gondolt a Zsidai-família, hogy amit idáig elértek, annak bemutatására készítsenek egy szép, látványos albumot. Aztán úgy ahogy van, elvetették ezt a magasztos gondolatot. És inkább egy olyan mű született – ez lett Zsidai Roy: Spíler című könyve -, amely arról szól, honnan jött és merre tart a hazai gasztroélet egyik legsikeresebb szereplője.

Aki „Főzz le mindenkit!” alcímet viselő munkájában ötleteket, tanácsokat ad saját tapasztalata alapján: hogyan válhat valaki sikeressé, miképp kell kikerülni a buktatókat, és vajon miért kell száműzni a szótárból a „probléma” kifejezést?

E self-help könyv bemutatójára került sor november utolsó szerdáján, Roy egyik vadonatúj helyén, az Operaház-beli átalakított kávézóban, ahol Ugron Zsolna kérdezte a könyv főszereplőjét, valamint Heal Edinát (Google Magyarország vezetője) és Gerendai Károlyt (üzletember, Sziget Fesztivál, Costes tulajdonos stb). Beszélgetésükön többek közt a siker, mint drog került szóba, a kudarc érzésének visszacsatolási szerepe, a megélhetési és az inspiráló vendéglátás közti ellentét boncolgatása. Roy elmondta, náluk a családban sosem maguk számára hoznak döntéseket, hanem az utánuk következő generációnak, vagyis szülei az ő gyerekeinek készíti elő a jövőt, ő már az unokáiban gondolkodik és így tovább.

A könyvbemutatón naná, hogy jelen voltak Roy életének legfontosabb alakjai: a családja. Imádott szülei és felesége, valamint négy tündéri kisgyereke. Megkérdeztem tőle, szokott-e egyáltalán aludni (annak fényében, hogy népes családja mellett sorra nyitja újabb újabb helyeit, miközben a meglévőkön is rajta tartja a szemét, és jövőre sem tétlenkedik majd, gondoljunk csak a Jamie Oliver-féle étteremnyitására meg új hoteljének közelgő avatójára), mire azt válaszolta, úgy napi hat-hét órát minden nap.

Védjegyét pedig, a csokinyakit, mindössze három éve hordja. Ki gondolta volna? Úgy hozzá nőtt, én azt hittem, szinte azzal bújt ki édesanyja hasából.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.