Idén visszatérhet a rendes kerékvágásba az utasbiztosítási piac

Az előző évek korlátozó intézkedéseinek feloldása visszahozta az utazási kedvet: a Netrisk.hu vezető biztosításközvetítő portálon május közepéig értékesített utasbiztosítások száma már közelíti a koronavírus-járványt megelőző 2019-es év azonos időszakának kötési szintjét. Az utasbiztosítások napi átlagdíja idén 720 forint, ami mindössze néhány százalékkal haladja meg a három évvel ezelőtti szintet - tájékoztatta lapunkat a társaság.

Az év eddigi részében a Netrisk.hu oldalán utasbiztosítást kötők közel fele öt országot keresett fel: Ausztriát (16%), Olaszországot (15%), Spanyolországot (7%), Angliát (5%), illetve Németországot (4%), utóbbi két ország esetében a biztosítást zömmel üzleti, munkavállalási célból kötötték. A nyári szezonban várhatóan Horvátország veszi át majd a lista vezető helyét, és a felsorolt országokhoz csatlakozik majd Görögország és Franciaország is.

„A választott közlekedési eszközök aránya is világosan jelzi a normál utazási szokások visszatérését – mutat rá Cseh Anett, a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője. – Míg tavaly ilyenkor a repülőgépes utak aránya (elsősorban a még fennálló bizonytalanság miatt) 40 százalék alatt maradt, most meghaladja az 52 százalékot, ami körülbelül a covid előtti szintnek felel meg."



Bár az átlagos kárkifizetések összege fokozatosan emelkedik - amit az euróárfolyam jelentős megugrása is erősít – ezt a változást a biztosítók egyelőre csak igen visszafogottan érvényesítik a díjaikban. A május közepéig megkötött utasbiztosítások napi átlagdíja 720 forint volt, ami mindössze 2-3 százalékkal alakul a 2019 hasonló időszakában tapasztalt 700 forint felett. Tavaly ugyan 680 forint volt az átlagos napi díj, de ebben szerepet játszott az utazások arányának eltolódása is: a bizonytalan helyzetben többen választottak közeli célpontot autós utazással.

Egyes termékek esetében várható ugyan néhány százalékos díjemelés a következő hónapokan, de ez legtöbbször együtt jár majd egyes népszerű szolgáltatások (például útipoggyász biztosítása, vagy a kisállatok állatorvosi költségei) térítési limitjeinek emelésével. Külföldi autós utakra is egyre többen viszik magukkal kerékpárjukat, számukra fontos szempont lehet olyan poggyászbiztosítást keresni, amely a szállított kerékpár sérülését, rongálódását is fedezi. Szintén az autós utazókat segíti egy tavaly bevezetett és gyorsan népszerűvé váló, a kempingezőket célzó utasbiztosítási termék, amely lakóautókra és lakókocsikra vonatkozó fedezeteket is tartalmaz.

Népszerűek maradnak a belföldi célpontok is

Noha a korlátozások eltörlése sokakat ösztönözhet nyáron az elmaradt külföldi utazások pótlására, ezek költségei jelentős többletterhet jelenthetnek tavalyhoz képest. Az európai országok többségében tapasztalható 8-10 százalék körüli infláció mellett a forintnak az euróhoz viszonyított 10 százalék feletti mértékű leértékelődésével is számolni kell, ami forintban mérve együtt átlagosan 20 százalék körüli költségnövekedést jelent. Emiatt szinte biztosan igen népszerűek maradnak a határokon belüli utak, amelyekhez egyre többen kötnek belföldi utasbiztosítást.

A belföldi utasbiztosításban olyan klasszikus utasbiztosítási fedezetek szerepelnek, mint a poggyászbiztosítás, útlemondás (sztornó) biztosítás, vagy éppen gépjárműassistance-szolgáltatás. Emellett olyan egészségügyi problémákkal kapcsolatos térítéseket is nyújt, mint a betegszállítás költsége, a nyaralás megszakítása miatt ki nem használt szállásköltség térítése, vagy éppen az utazás során elszenvedett baleset miatt járó táppénzkiegészítés. A belföldi utasbiztosítások átlagos napidíja jelenleg 430 forint körül alakul a Netrisk.hu adatai szerint.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.