Igen, lesz American Airlines járat Philadelphiába

Sokáig volt akkora a hallgatás a tavaly augusztusban bejelentett American Airlines Philadelphia-Budapest közvetlen járata körül, hogy a szakmában néhányan már-már kezdték azt hinni: visszavonulót fújt a légitársaság. Kétségeiket eloszlatták hétfőn, az amerikai nagykövetség kereskedelmi kirendeltségén, Budapesten.

Május 4-től naponta tűnik fel a ferihegyi betonon az AA Boeing 767-300ER típusú gépe. És veszi ki részét 209 ülésével (28 business, 160 economy, 21, megnövelt lábterű economy) a 2017-ben már majdnem félmillós Magyarország-USA közötti forgalomból. Tavaly 476 804 utas közlekedett a két ország között. Az utasok 12%-a üzleti, másik 88%-a szabadidős motivációval utazott. Mint azt Jennifer Kane-Zabolotskaya kereskedelmi tanácsos ismertette, tavalyelőtt 7,7, 2017-ben 10,2%-kal növekedett a Magyarországról Amerikába utazók száma. A Budapest Airport saját felmérései szerint az elsődleges úti célok New York, Los Angeles, Miami voltak. Bár Philadelphia nem szerepel a top 3 között, Tom Lattig, az AA Európáért és Közel-Keletért felelős értékesítési igazgatója szerint nem fér ide semmi aggály, a járatot kintről biztosan tölteni fogják a nyári menetrend október 27-i végéig. Magabiztosságuk alapja, hogy Lattig elmondása szerint az Egyesült Államok utazóközönségének 60%-a velük repül. A tavaly 209 millió utast szállító AA 50 ország 350 úti céljára repül. A US Airways-zel történt összeolvadást követően 9 hub-repülőtéren keresztül több mint 1500 géppel.

Az AA volt az egyik alapítója a oneworld légi szövetségnek. Pont ez az, vagyis a néhai Malév oneworld-tagsága, ami miatt az amerikai légitársaság egyszer már megjelent Ferihegyen. 2011-től mintegy egy évig hordtak rá a Hungarian Airlines regionális járata az akkori 767-300-asra, akik akkor New York JFK-n keresztül tudtak tovább utazni az USA-n belül. A történet végét ismerjük. A Ferihegyen ezúttal nem számítanak átszálló utasra. Ugyanakkor az AA egyik kiemelt gyűjtő-elosztó repülőtere Philadelphia, amin keresztül az utazóközönség számára a Karibi-térség, Kanada és az USA felé mintegy 120 átszállási lehetőséget kínálnak. Nem csak a magyarországi utasok számára, hanem a Ferihegy vonzáskörzetéből utazók számára is — tette hozzá Roberto Antonucci, az AA európai értékesítési vezetője. A ferihegyi vonzáskörzeten már túl fekszik a Skyteam hub Prága. Az AA szintén május 4-október 27. között repül Philadelphiából naponta egy Boeing 767-300-asával a CSA-főhadiszállásra, míg harmadik új európai járatként a kisebbik Dreamlinerrel Chicagóból Velencébe.

A Philadelphia Convention and Visitors’ Bureau (CVB) hétfőn szintén prezentáló munkatársai szerint az USA 6., míg a keleti part 3. legnagyobb városa önálló desztinációként is megállja a helyét. A városözponttól kicsit több, mint 10 kilométerre fekvő repülőterén az immigration és a vámvizsgálat simábban megy, mint JFK-n. A gyalogosan is kényelmesen felfedezhető Philadelphia az a város, „ahol Amerika elkezdődött” — mondta Svetlana Yazovskih, a CVB nemzetközi turisztikai igazgatója felhívva a figyelmet az USA első egyetemére, tőzsdéjéra, pénzverdéjére, áruházára, az amerikai alkotmányra. Szintén kiemelte Philadelphia New Yorkhoz képesti kedvezőbb ár-érték arányát, 1000 éttermét, 400 szabadtéri kávézóját, valamint a divatcikkek adómentességét. Ha valaki mégis úgy érezné, hogy kimerítette a városban rejlő lehetőségeket, vonatra szállva nagyjából másfél óra alatt vonatozhat el New Yorkba vagy a főváros Washingtonba.

 

Apropó, a menetrend:

BUD-PHL
Indulás: BUD, délelőtt 11:35
Érkezés: PHL, délután 4:00

PHL-BUD
Indulás: PHL, délután 6:25
Érkezés: BUD, délelőtt 9:35 (másnap)


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.