Így vesz részt a felzárkóztatásban ez a hazai szállodavállalat

Stratégiai partnerséget kötött a BDPST Group az Ökumenikus Segélyszervezettel. A cégcsoport teljeskörűen finanszírozza egy térségfejlesztési központ létrehozását a Somogy megyei Kastélyosdombón. A 200 millió forintos beruházás által újabb egyedülálló elemmel bővülhet a segélyszervezet egy évtizede elindított, modellértékű programja, amelyben az értékmegőrzés és a hátrányos helyzetű családok felzárkózásának elősegítése találkoznak - tájékoztatta lapunkat a társaság.

Az Ökumenikus Segélyszervezet közel egy évtizede példaértékű modellprogramot működtet a Somogy megyei Kastélyosdombón. A felzárkóztatási program első elemeként a településen található egykori kastélyban létrehoztak egy átmeneti otthont, ahol valódi esélyt nyújtanak a családok számára az újrakezdésre: a segélyszervezet megoldást kínál a családok lakhatási problémájára, a perifériára került embereket visszavezeti a munka világába, valamint segítséget nyújt a szülőknek a gyermekeik hozott hátrányainak leküzdésében is. A kastélyosdombói modell mára egyedülálló térségfejlesztési programmá nőtte ki magát, a rendszeres közösségi és fejlesztő programjaikra az egész térségből érkeznek gyermekek és családok.


A modellprogram újabb mérföldköveként az Ökumenikus Segélyszervezet és a BDPST Group egy egyedülálló térségfejlesztési központ létrehozását hajtja végre Kastélyosdombón, amely tovább erősítheti a helyi közösséget. A település centrumában elhelyezkedő több mint 800 négyzetméter alapterületű egykori magtár épületének és környezetének teljeskörű megújításával létrejövő létesítmény a térség társasági életének igazi központja lehet majd: otthont adhat a térségben élő gazdák szakmai fórumainak, találkozóinak, egyben helyi termelői piac színtere lehet, valamint alkalmas helyszínként szolgálhat közösségi események megtartásának. A megújult épületben létrejövő szálláshelyek a három folyó (Mura, Dráva, Duna) találkozásának közelében fekvő település kerékpáros turizmusára építve hozzájárulhatnak a térségfejlesztési program hosszú távú fenntarthatóságához és sikereihez.

„A komplex fejlesztés megvalósítása és finanszírozása jócskán túlmutat a szervezetünk anyagi keretein, ezért támogató partnereket kerestünk hozzá. Örömteli volt látni azt az összefogást, amit tapasztaltunk: a BDPST Group felajánlotta, hogy teljes egészében finanszírozza a beruházást, miközben az új faluközpont terveinek elkészítését a ZDA Zoboki Építész Iroda, míg a fejlesztés tájépítészeti részének megtervezését a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda vállalta saját költségen, jótékonysági céllal” – mondta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.  Hozzátette: az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai megállapodást is kötött a BDPST Grouppal, amelynek keretében további együttműködéseket is terveznek a cégcsoporttal.


„Nagyra becsüljük az Ökumenikus Segélyszervezet több évtizedes munkáját, amely az összefogás erejére építve segíti a rászoruló családokat és gyermekeket. Hiszem, hogy komplex programok szükségesek a társadalmi felzárkóztatás, a hátrányos helyzetű családok megsegítése érdekében, ezért nem is volt kérdés, hogy támogatjuk a Segélyszervezetet abban, hogy szintet léphessen a Kastélyosdombón közel egy évtizede sikeresen működő modellprogramjuk” – mondta Tiborcz István, a BDPST Group többségi tulajdonosa. „Küldetésünknek – sőt, kötelességünknek – tekintjük a nehéz körülmények között élő gyermekek és fiatalok támogatását, hogy esélyt adjunk számukra a felzárkózásra, a fejlődésre, a sikeres és boldog életre. Háromgyermekes családapaként személyes misszióként is tekintek erre” – tette hozzá. Jelen esetben maga a támogatás formája, az egykori magtár épületének és környezetének a felújítása a BDPST Group üzleti filozófiájával is egybevág, amely a kulturális örökségünk szerves részét képző építészeti és kulturális értékek megőrzésére és megmentésére irányul.


A BDPST Group társadalmi felelősségvállalási, illetve adományozási tevékenysége középpontjában a társadalmunk jövőjének zálogát jelentő gyermekek és fiatalok állnak. A cégcsoport alapítása óta rendszeresen támogat gyerekek és fiatalok ellátásával, támogatásával, fejlesztésével foglalkozó szervezeteket, egészségügyi intézményeket és rászoruló civileket egyaránt.



Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.