hirdetés
hirdetés

Indul a nevezés dizájnversenyünkre!

A Klasszis Csoport kiadásában megjelenő Turizmus Online szerkesztősége, print kiadványával, a Pont Itt szaklappal közösen 2022-ben meghirdeti a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló, a hazai szállodásokat, kisebb és nagyobb vendéglátóhelyeket, külső-és belsőépítészeti tervezőket valamint beszállítókat megszólító Klasszis TopDesign szakmai versenyét.

hirdetés

A Klasszis TopDesign Magyarország egyetlen olyan nemzetközi szintű megmérettetése, amely átfogó módon közelít a dizájnhoz, különleges megoldásokhoz, és annak minden területét értékeli a vendéglátó- és szállodaiparon belül. Ennek megfelelően a versenybe egyaránt nevezhetőek a megfelelő kategóriákban belsőépítészeti, lakberendezési megoldások, illetve különböző, az adott területen fontos kiegészítő termékek, tervezési megoldások, valamint eddig meg nem valósított tervek.

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy azokat a tervezőket és a szállás- valamint gasztrohelyek tulajdonosait/működtetőit szólítsuk meg pályázatunkkal, akik nem mindennapi módon álltak helyt ezekben az embert próbáló időkben, és arra fordították a bezártság és korlátozások idejét, hogy felújítsák, szépítsék és átalakítsák szálláshelyeiket, vendéglátóhelyeiket.

2022-ben kiemelten várjuk mindazon vendéglátó- és szálláshelyek jelentkezését, ahol a fenntarthatóság előtérbe kerül, vagy valamiképp a fenntarthatóság szerepel az adott hely működésének gyakorlatában. Gondolunk arra, hogy ilyen szempont alapján figyelnek az alapanyag beszerzésre, a hozzávalókra, számít, hogy ökomódon termesztett zöldségek, gyümölcsök kerülnek a vendég elé, olyan termékeket választanak a környékről, ahol fenntartható gazdaságból származik az adott tejtermék, lekvárféle vagy egyéb élelmiszer. Szálláshely oldalról pedig azok jelentkezését is várjuk - konkrét példákkal -, ahol fenntartható módon működik az adott vendégváróhely.

Részletek, jelentkezés: ITT

 

 

 
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Figyelem - új mailcímek!

Felhívjuk figyelmüket, hogy email-címeink megváltoztak. Közleményeiket, híreiket, meghívóikat a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  és a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  email-címekre várjuk. Központi email-címünk: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .

A korábbi email-címeinkre küldött tartalmak nem jutnak hozzánk. Kérjük, az új email-címekre frissítsék a listáikon a nevünk mellett az adatokat. Köszönjük!

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk