Ismét légihíd Peking-Budapest között

A Malév Rt. delegációja, Sándor László elnök-vezérigazgató vezetésével január második hetében Kínába repült, hogy tárgyaljanak a Hainan Airlines Company Ltd. (HNA) képviselőivel a két ország között egy új, közvetlen légi kapcsolat kialakításáról

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kínai légitársasággal a Malév Rt. vezetése memorandumot írt alá, amely szerint legkésőbb 2004. augusztusától heti 3 alkalommal, közös üzemelésben közlekedik majd közvetlen légi járat Peking–Budapest között. Egyszer már ugyanezen az útvonalon volt Malév légi járat – 1998 szeptemberétől – 2001 márciusáig –, azonban a megszorító intézkedések során e járatpárt a Malév megszüntette.
(Emlékeztetőül, a járat akkori leállításának az volt a hivatalos magyarázata, hogy hiába kelt el állandóan minden hely a turistaosztályon, a jegyárbevétel nem biztosította a nyereséges üzemeltetést. – A szerk.)

A Hainan Airlinest 1993-ban alapították, jelenleg 2807 alkalmazottat foglalkoztat.
A légifuvarozással és más turisztikai tevékenységekkel foglalkozó HNAcsoport tagja, amelynek vagyona 3,14 milliárd USD. A csoportnak 91 repülőgépe van, amelyek egyrészt regionális járatok, másrészt üzleti charterezésre, illetve szállításra alkalmasak. A HNA a hatalmas kínai piac egyik vezető légitársasága, a belföldi piacon a 4. helyet foglalja el, bár külföldi forgalomban mostanáig nem szerzett túl sok tapasztalatot. A Malév Rt. különben már több hónapja folytat piackutatást és megbeszéléseket a legnagyobb kínai légitársaságokkal, emiatt a cég delegációja már járt korábban is Kínában, akkor azonban még nem került sor megállapodásra. Végül azért választották a HNA-t, mert jóval rugalmasabb együttműködési feltételeket kínáltak a Malévnak, mint a nagy állami légitársaságok.
A két cég közti együttműködési megállapodást előreláthatólag február– márciusban írják alá.

Január 20-án egyébként megérkezett Budapestre a már nagyon várt kínai turisták első, 17 fős csoportja. A távol-keleti vendégeket a Ferihegy II/A terminálon először Zhu Zushou nagykövet, majd Pál Béla turizmusért felelős politikai államtitkár köszöntötte. A vegyes életkorú nőkből és férfiakból álló mosolygós csapatnak ugyancsak feszített programja volt, amelyet az Euroguide utazási iroda szervezett. A budapesti városnézést követően Egerbe indultak, onnan Miskolcra, Lillafüredre, Miskolctapolcára, a Balatonhoz, Hévízre, Pécsre, Szegedre, Kecskemétre és Visegrádra látogattak el a szűk egy hét során. A kínaiak első csoportja végig nívós öt-, illetve négycsillagos hotelekben szállt meg.

A repülőtéren sikerült pár szót váltanunk a kínai csoport egyik tagjával, Li Csuval. A hölgy férjével együtt érkezett Pekingből, ahol egy amerikai csokoládégyár leányvállalatánál dolgozik. Mivel hazájában január 20-tól egy hétre megáll az élet a holdújév ünnepségei miatt, így nem okozott gondot, hogy egy hétre elszakadt a munkájától. A magyarországi programról a szervező iroda reklámjából értesült, látták képeken a Dunát, hallottak már korábban Szisziről is, és érdekli őket hazánk kultúrája, valamint muzsikája. Emiatt döntöttek úgy, hogy elutaznak ilyen messzire a hazájuktól. Majd Li Csu nevetve megjegyezte:
„Amíg itt vagyunk, nem akarjuk a kínai konyha fogásait enni, kizárólag magyar ételeket szeretnénk kóstolni. Tudjuk ugyan, hogy ezek valószínűleg szokatlanul erősek és fűszeresek, de nem félünk az ismeretlen ízektől.”


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.