Itt a Dining Guide idei győzteseinek teljes listája

Nagy meglepetések nem születtek. Egy kezünkön meg lehet számolni, akik újként kerültek be a régi nagy nevek közé a február 24-én este megtartott díjátadón.

A Top 10 igazából 12 díjazottat jelent - de ez már így volt tavaly is. És igazából azokat a továbbra is derekasan és keményen dolgozó, napról napra fine diningot produkáló séfeket díjazták az idei Volkswagen-Dining Guide Díjátadó Gálán, akik ott álltak tavaly is az emelvényen, sőt, tán annak előtte is.

Mindenek előtt kiemelnénk az újdonságokat. Ilyen volt Tóth Szilárd (SALT) munkájának elismerése, aki különleges stílusú konyhája révén kétszer is átvehetett díjat. Vagy Farkas Richárdé (Pajta), akinek ünnepélyes díjátadóját - ugyanis ő kapta a Dining Guide első "zöld" díját - hatalmas ováció kísérte. Szintén szakmai sikerként könyvelhetjük el, hogy az idei évben debütáló "Az év szeretheteő étterme" elismerést - méltán - a Két Szerecsen Bisztró nyerte el. Ők még soha nem szerepeltek a díjazottak között, pedig első rangú munkát végeznek sok-sok éve. És az elismerésre méltó, hogy észrevettek a bírák egy szintén nemrég nyílt helyen végzett minőségi munkát, ez a Mede Ádám vezette Laurel, aki elnyerte az Év ifjú Séftehetsége elismerést. Végül az újdonságok sorát egy szokatlan páros nyerte, a szintén idén nyitott Freyja nevű hely pékjei, akik végre tökéletes croissant-okat készítenek az ítészek szerint - ezért aztán ideje ezt megkóstolni a közönség soraiból is egyre többünknek, hiszen idehaza a jó croissant olyan, akár a fehér holló. 

És akkor álljanak itt sorban az idei év díjazottjai - mindannyiuknak gratulálunk a rangos szakmai elismerésért!

A Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díj nyertese a Stand Étterem

A Dining Guide-különdíjak 2020-ban:

• Dining Guide Römerquelle Fenntarthatósági Díj: Pajta
• Dining Guide Az Év Innovatív Konyhája Díj: SALT
• Dining Guide Master Good Az Év Ígéretes Étterme Díj: Pasztell
• Dining Guide Az Év Séfje Díj: Mészáros Ádám (Onyx)
• Dining Guide Miele Az Év Ifjú Séftehetsége Díj: Mede Ádám (Laurel Budapest)
• Dining Guide Az Év Éttermi Szervize Díj: Arany Kaviár Étterem
• Dining Guide Törley Pezsgőmanufaktúra Az Év Szerethető Étterme Díj: Két Szerecsen Bisztró
• Dining Guide Életmű Díj: Pergel József (Déryné Bisztró)
• Dining Guide Az Év Vidéki Étterme Díj: Anyukám Mondta
• Dining Guide Az Év Alternatív Vendéglátóhelye Díj: Freyja – the croissont story
• Dining Guide ZAX Az Év Cukrászdája Díj: Mihályi Patisserie

Top 10 +2 étterem:

• Arany Kaviár – Séf: Kanász László
• Babel Budapest –Séf: Veres István
• Borkonyha – Séf: Sárközi Ákos
• Costes – Séf: Miguel Vieirea
• Costes Downtown – Séf: Miguel Vieirea
• Onyx – Séf: Mészáros Ádám
• Pasztell – Séf: Erdei János
• SALT – Séf: Tóth Szilárd
• St. Andrea Restaurant – Séf: Barna Ádám
• Stand – Séfek: Széll Tamás és Szulló Szabina
• Stand 25 – Séfek: Széll Tamás és Szulló Szabina
• Textúra – Séf: Sárközi Ákos

Forrás: Dining Guide / fotó: Vágó Ágnes


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.