Szállodaszövetség: októberi vendégforgalom értékelése

Októberben a múlt évhez képest a vendégéjszakák száma országos szinten 3,8 százalékkal emelkedett. Egyebek között ez is kiderül a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb Trendriportjából.

  •  2022-ben a járványügyi korlátozások feloldásávalúgy a belföldi, mint a nemzetközi turizmus dinamikus növekedésnek indult, s ez megmutatkozik a hazai szállodák hónapról-hónapra javuló eredményeiben is. Ugyanakkor a II. féléves teljesítményekre negatív hatással lehet az orosz-ukrán háború, valamint az infláció erősödése Magyarországon és az Európai Unióban. Ez abból látszik, hogy a szállodák iránti belföldi kereslet augusztus és szeptember után októberben is elmaradt a tavalyitól.
  • Októberben a múlt évhez képest a vendégéjszakák száma országos szinten 3,8%-kal, Budapesten 23,5%-kal nőtt, a fővároson kívüli szállodákban 5,3%-kal, a Balatoni régióban 8,8%-kal csökkent, azaz a hazai szállodák tizedik havi teljesítményét, augusztus és szeptember után ismét a fővárosi hotelek iránti kereslet kiugró növekedése határozta meg.
  • Ugyanakkor érdemes megnézni, hogyan alakult a 2022. októberi vendégéjszakák száma a szállodákban a koronavírus járvány előtti év, 2019. októberéhez, valamint 2021-hez hasonlítva. Ezt az alábbi diagram szemlélteti:

 

  • Idén január és október között aszállodai vendégéjszakák száma 2021 hasonló időszakához képest országos szinten +74,6%-kal nőtt, de 2019-hez hasonlítva 16%-kal kevesebb lett.

 

  • A következő diagramon a hazai szállodákban regisztrált belföldi és külföldi vendégéjszakák október havi megoszlása és változása látható. Eszerint 2021-hez képest a belföldi vendégéjszakák száma 13,4%-kal, 2019-hez hasonlítva 6,8%-kal kevesebb lett. A külföldi vendégéjszakák száma 2021-hez képest 28,8%-kal nagyobb, 2019-hez hasonlítva 28,6%-kal kevesebb volt.

 

  

 

  • Idén októberben az NTAK adatai alapján országos szinten összesen 996 szálloda üzemelt a 2019 októberi 982 hotellel szemben.
  • 2022 októberében a hazai szállodák teljes bruttó forgalma 44,704 milliárd Ft volt, ami25%-kal nagyobb a tavalyinál, de 2,7%-kal kevesebb a 2019 októberi bevételnél.
  • Budapesten a szállodák október havi összes árbevétele 19,272 milliárd Ft volt. Ez51,6%-kal meghaladja a tavalyit, de 19,9%-kal elmarad a 2019 évitől. A Balatoni régió szállodáinak tizedik havi árbevétele 7,02 milliárd Ft volt, ami 7,1%-kal felülmúlta a múlt évit, illetve 26,1%-kal a 2019 októberit. A fővároson kívüli szállodák összes árbevétele októberben 25,432 milliárd Ft volt, ami 10,3%-kal több a múlt évinél, illetve 16,2%-kal a 2019 azonos hónapjában elértnél.
  • Az NTAK adatai szerint októberben országos szinten a szállodák szobafoglaltsága 49,8%, bruttó átlag szobaára 28.126 Ft, bruttó REVPAR mutatója 15.188 Ft volt. A szobafoglaltság 3,7 százalékponttal nagyobb volt a tavalyinál, de 14,9 százalékponttal elmaradt a 2019 októberitől. A bruttó átlag szobaár 22,9%-kal felülmúlta a 2021 októberit, 19,6%-kal a 2019 októberit. A bruttó REVPAR 35%-kal meghaladta a tavaly októberit, illetve 0,3%-kal elmaradt a 2019 tizedik havitól.  
  • Októberben Budapesten a szállodák szobafoglaltsága 64,7% volt, ami 16,2 százalékponttal nagyobb volt a tavalyinál, de 16,6 százalékponttal kisebb a 2019 októberinél. A bruttó átlag szobaár 35.625 Ft lett, ami 27,8%-kal felülmúlta a tavalyit, illetve 12,8%-kal a 2019 októberit. A bruttó REVPAR 25.035 Ft volt. Ez 78,4%-kal meghaladta a tavalyit, de 2,8%-kal kisebb volt a 2019 évinél.
  • Októberben a Balatoni régióban a szállodák szobafoglaltsága 38% volt, ami 2,9 százalékponttal kevesebb a tavalyinál és 17,3 százalékponttal elmarad a 2019 évi eredménytől. A bruttó átlag szobaár 22.929 Ft volt. Ez 17,3%-kal felülmúlta a tavalyit, illetve 45,4%-kal a 2019 októberit. A bruttó REVPAR 10.131 Ft volt. Ez 10,5%-kal meghaladta a tavalyit és 16,1%-kal a 2019 októberit.

 

 

  • A bruttó átlag szobaárak és REVPAR mutatók fentiek szerinti növekedésével kapcsolatban arra hívjuk fel a figyelmet, hogy ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy 2022 októberében, az MNB adatai alapján a 418,6 HUF/EUR átlag árfolyam 16%-kal gyengébb volt a 2021 októberi 361 HUF/EUR árfolyamnál, illetve 26,2%-kal gyengébb volt a 2019 októberi 331,7 Ft-nál.

A következő ábrán látható az elmúlt években az október havi bruttó átlag szobaár alakulása a hazai szállodákban:

 

 

  • Idén október végéig szállodáinkban országos szinten 16.767 ezer vendégéjszaka realizálódott, köztük 9.015 ezer belföldi, 7.753 ezer külföldi. Az összes vendégéjszaka 74,3%-kal több volt a tavalyinál, de 16,2%-kal kevesebb a 2019 hasonló időszakában elértnél. A belföldi vendégéjszakák száma 2019-hez képest 33%-kal, a külföldiek 72,9%-kal nőttek, ugyanakkor a belföldi 2019-hez hasonlítva 0,8%-kal, a külföldi 29%-kal kevesebb lett.
  • Az idei első tíz hónapban szállodáink szobafoglaltsága 48,2%, bruttó átlag szobaára 26.956 Ft, bruttó REVPAR mutatója 12.224 Ft volt. A szobafoglaltság 19,4%ponttal meghaladta a 2021 évit, de 14,4%ponttal kisebb a 2019 évinél. A bruttó átlag szobaár 48,3%-kal nagyobb volt a tavalyinál, illetve 20,2%-kal a 2019 első tíz havinál, a bruttó REVPAR 67,8%-kal felülmúlta a múlt évit, de 12,9%-kal kisebb a 2019 évinél.
  • Szállodáink országos szinten idén január és október között 405,8 milliárd Ft árbevételt értek el. Ez 83,6%-kal több volt, mint a tavalyi, de 2,7%-kal elmaradt a 2019 hasonló időszakának forgalmától.
  • A budapesti szállodák árbevétele idén január és október között 154,2 milliárd Ft volt, ami 156,1%-kal nagyobb a tavalyinál, de 23,6% kisebb a 2019 évinél.
  • A fővároson kívüli szállodák összes árbevétele idén január és október között 251,6 milliárd Ft volt. Ez 56,4%-kal fölülmúlta a tavalyit, valamint 16,8%-kal a 2019 első tíz havit.
  • Országos szinten 2022. októberében a 10 legnagyobb beutazó piacról a következők szerint alakult a szállodai vendégéjszakák száma: Németország 91 ezer (b.index: 105%),  Csehország 90 ezer (b.index: 137%), Egyesült Királyság 59 ezer (b.index: 244%),  Ausztria 58 ezer (b.index:120%), Románia 54 ezer (b.index:175%), Amerikai Egyesült Államok 44 ezer (b.index: 204%), Izrael 42 ezer (b.index: 138%), Olaszország 35 ezer (b.index: 126%), Szlovákia 29 ezer (b.index: 147%), Franciaország 24 ezer (b.index: 100%).   
  • Budapesten 2022. októberében a 10 legnagyobb beutazó piacról a alábbiak szerint alakult a szállodai vendégéjszakák száma: Egyesült Királyság 54 ezer (b.index: 279%), Németország 40 ezer (b.index:113%), Amerikai Egyesült Államok 39 ezer (b.index: 205%), Izrael 37 ezer (b.index: 133%), Olaszország 29 ezer (b.index: 132%), Románia 22 ezer (b.index: 135%), Franciaország 20 ezer (b.index: 107%), Csehország 20 ezer (b.index: 111%), Spanyolország 19 ezer (b.index: 119%), Ausztria 18 ezer (b.index: 98%).  
  • 2022. októberében a Balatoni régióban a 10 legnagyobb beutazó piacról a következők szerint alakult a szállodai vendégéjszakák száma: Csehország 21 ezer (b.index: 166%), Németország 20 ezer (b.index: 105%), Ausztria 13 ezer (b.index: 145%), Szlovákia 5 ezer (b.index: 157%), Svájc 2 ezer (b.index: 137%), Izrael 2 ezer (b.index: 267%), Ukrajna 2 ezer (b.index: 80%), Románia 1,3 ezer (b.index: 214%), Szlovénia 1,3 ezer (b.index: 195%), Oroszország 1,2 ezer (b.index: 111%).   
  • Októberben a hazai szállodákban közel 1,926 milliárd Ft értékű SZÉP kártyát váltottak be a vendégek. Ez 27,4%-kal elmarad a 2021 októberitől, illetve 14,3%-kal kisebb a 2019 tizedik havinál is. A szállodákban idén októberben felhasznált SZÉP kártyák értéke a belföldi bruttó szállásdíjbevétel 18,8%-át tette ki.
  • Idén október végéig a hazai szállodákban összesen 256,67 milliárd Ft értékű SZÉP kártyát váltottak be a vendégek. Ez 6,2%-kal kevesebb a tavalyinál, de 16%-kal több a 2019 hasonló időszakában felhasználtnál. Idén január és október között a szállodákban beváltott SZÉP kártyák értéke a belföldi bruttó szállásdíjbevétel 23,2%-át tette ki.
  • A nemzetközi STR riport szerint 2022 októberében a közép-kelet-európai régióban vizsgált 5 ország között a magyarországi szállodák nettó REVPAR mutatója volt a 2.  legmagasabb, 73,8€ (b.index 2021. októberéhez hasonlítva: 164,3%). Magyarországot megelőzte Ausztria 87€ (b.index: 144,8%), követte Csehország 73,3€ (b.index: 198,2%), Szlovákia 60,2€ (b.index: 187,9%) és Lengyelország 55,7€ (b.index: 158,7%).
  • Az STR riport adatai alapján 2022 októberében a vizsgált 27 európai ország között a magyarországi szállodák szobafoglaltságban 68,5%-kal a 16., nettó átlag szobaárban (107,7€) a 18. és nettó REVPAR-ban (73,8€) a 17. helyen végeztek.

Nettó REVPAR (EUR)

 

2021. október

2022. október

2022/2021

Budapest

48,2

77,7

161,2%

Pozsony

28,7

59,2

206,3%

Prága

38,9

80,3

206,2%

Bécs

57,6

93,0

161,6%

Varsó

38,1

70,8

186,0%

  • Ugyancsak az STR adatai szerint a vizsgált öt közép-kelet-európai ország fővárosai között a budapesti hotelek október havi 77,7€ nettó REVPAR mutatója volt a harmadik legmagasabb.
  • Az STR riport adatai szerint 2022 októberében a vizsgált 35 európai desztináció, főváros között Budapest szállodái szobafoglaltságban 68,8%-kal a 22., nettó átlag szobaárban 112,9€-val a 22., nettó REVPAR-ban 77,7€-val a 24. helyen végeztek.

Forrás: MSZÉSZ / Turizmus Online


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.