Javítják a Balaton vízleeresztő képességét

A 2020-ig tartó európai uniós fejlesztési ciklusban 12 milliárd forintos keretösszeget terveznek elkülöníteni uniós forrásból a Balaton vízleeresztő képességének javítására - jelentette be Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője pénteken Balatonfüreden, a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén.

A főigazgató beszámolója szerint az OVF számára lehetőség nyílt egy 300 millió forintos előkészítő pályázat benyújtására a jövő évi uniós (KEOP-os) források terhére, amelynek célja, hogy meghatározza a Balaton megfelelő üzemeltetéséhez szükségessé vált fejlesztések prioritásait. "Ennek folytatásaként, a meghatározott célok megvalósítására a 2020-ig tartó támogatási ciklusban beállítottunk egy 12 milliárd forintos keretösszeget" - jelezte.

Az előkészítés felmérései érintik majd a Sió-csatornán és Sió-zsilipen kívül a magas vízálláskor problémákat jelző tóparti településeket is, de elsődlegesen a Sióra koncentrálnak, hiszen ott már halaszthatatlanná váltak a fejlesztések.

Somlyódy Balázs emlékeztetett, az idén átlagon felüli őszi csapadék hullott a Balaton vízgyűjtőjére, és olyan intenzitással érkezett, hogy a tó vízszintje megemelkedett, a Sió pedig még most sem képes ezt a nagymennyiségű csapadékot levezetni. Azért szükséges olyan beavatkozásokat, fejlesztéseket végrehajtani, hogy az ehhez hasonló szélsőséges hidrometeorológiai helyzeteket kezelni lehessen - mondta.

Károkat okozott a magas vízállás

Jakó Gergely (Fidesz-KDNP), a Somogy megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a Balaton magas vízállása nagy vízkár- és belvízproblémákat idézett elő a tó déli partján, amit értékmegőrzés és személyi biztonság szempontjából is sürgősen meg kell oldani.
Balassa Balázs (független), a Balatoni Szövetség elnöke kifejtette, a tóparti önkormányzatok támogathatónak tartják, hogy a Balaton vízszintjét tartósan megemeljék a korábbi 110 centiméteres üzemi maximumról 120 centiméterre, de csak akkor, ha ehhez megépülnek a szükséges partvédőművek.

Budapestről érkezik a legtöbb bringás

Győrffy Árpád, a balatontipp.hu szerkesztője a balatoni bringakörút kihasználtságát vizsgáló felmérés eredményeiről számolt be. A csaknem ezer válaszadó közül legtöbben a fővárosból (18 százalék), Pest megyéből (12 százalék) és Hajdú-Biharból (8 százalék) érkeztek, a külföldiek részaránya mindössze 2 százalék volt. A túrázók pár százaléka 1-2 nap, több mint fele 3-4 nap alatt tekerte körbe a Balatont, harmada pedig 5 vagy annál is több napot szánt rá.

A többség kempingekben szállt meg (42 százalék), de népszerűek voltak a magánszállások (31 százalék) is. A többiek hotelekben, panziókban (19 százalék) és rokonoknál szálltak meg (7 százalék), néhányan pedig vadkempingeztek.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.