Jutalékmentes szobaértékesítési lehetőség Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban

Évek óta növekszik a szállásközvetítőktől érkező foglalások száma, amely magas jutalékszámlákat von maga után. Nagyszerű dolog, ha ezek a foglalások segítik a ház töltését, ám azzal minden szállásadó egyetért, hogy a cél a jutalékmentes, direkt foglalások számának növelése volna. Erre többféle megoldást létezik. Ilyen lehet egy jól kivitelezett törzsvendégprogram vagy jól kezelt social media felületek által létrehozott, elkötelezett közösség.

Fontos, hogy minél több releváns látogató érkezzen a szálláshelyed honlapjára, akik a kínálat által érdeklődővé, majd vendéggé konvertálódnak. Ebben segít az Akomo. Blogokban népszerűsíti a régiót, ahol a szálláshelyed van, „előmelegített” látogatókat közvetít honlapodra (ha nem megfelelő minőségű a honlapod, díjmentesen biztosítanak értékesítési oldalt), közösségi média felületeken ingyenes megjelenést biztosít, segítve ezzel az esetleges last minute akciókat,  jutalékmentesen közvetít vendégeket. 

 

Eredmények augusztus 15-31-e között:

Elérések: 250.821 fő  Kattintás: 20.460 db  Ajánlatkérés: 162 db

Az Akomo büszke a már meglévő partnereire, akik igent mondtak a közvetlen foglalások számának növelésére. Ilyenek a teljesség igénye nélkül: 

-          Greenfield Hotel (Bükfürdő), 

-          Hotel Barátság (Hajdúszoboszló), 

-          Lotus Therme Hotel (Hévíz)

-          Hotel Karos Spa (Zalakaros), 

-          Majerik Hotel (Hévíz), 

-          Betekints Hotel (Veszprém), 

-          Hotel Bassiana (Sárvár), 

-          Onyx Apartmanok (Sárvár), 

-          Palatinus Hotel (Sopron), 

-          Famulus Hotel (Győr)

-          Zala Springs Golf Resort (Zalacsány)

-          Royal Club Hotel (Visegrád) és még sokan mások. 

Növeld Te is a direkt értékesítések számát, kattints az alábbi linkre és most negyedéves együttműködésünk mellé + 1 hónapot adunk ajándékba:

https://akomo.hu/index.php?id=10


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.