Csütörtökig inkább ne szervezzen budapesti városnézést!

November 26-29. között Magyarországon tartózkodik Li Ko-csiang, a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke valamint 15 közép-kelet európai és kelet európai ország vezetője. Biztonságuk kedvéért a fél várost lezárják - derül ki a rendőrség honlapjáról. A nagyszabású nemzetközi találkozó apropója Kína és a térség közti gazdasági és politikai kapcsolatok mélyítése. A politikusok jövés-menését azonban a városi forgalom és a parkolás sínyli meg.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén” — fogalmaz a police.hu. Az alábbiak a I., V., VI., VII., IX., XIV., XV., XVI. és XVII. kerületeket érintik. Reméljük, hogy a beutaztatók még idejében jelezték partneriek számára, hogy a városnézések útvonalát is érintik a lezárások. Szerintünk csütörtökig próbáljanak inkább Dunakanyart, etyeki gasztro-túrát, hortobágyi nagycsárdát vagy bicajos városnézést ajánlani!

Szóval, ez lesz:

2017. november 25-én 8 órától 2017. november 29-én 14 óráig tilos a megállás:

a Széchenyi fürdő kiszolgálóútján mindkét oldalon,
a Kós Károly sétánytól 50 méter hosszan
a Széchenyi fürdő előtti félkörív mindkét oldalán
a Paál László út Kós Károly sétány felőli félkörívének mindkét oldalán
a Városligeti körút mindkét oldalán a Kós Károly sétánytól 50 méter hosszan,
a Hősök terén,
a Dózsa György úton a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
az Andrássy úton és a szervizúton is,
a Kodály körönd teljes területén,
az Oktogon teljes területén,
a József Attila utca mindkét oldalán,
a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Révay utca és a Paulay Ede utca között,
a Széchenyi István téren körben
a Széchenyi felső rakparton az Arany János utca és a Széchenyi tér között
a Lánchíd utca mindkét oldalán,
az Ybl Miklós téren
a Dózsa György téren,
a Palota út mindkét oldalán,
a Dísz tér teljes területén.

2017. november 25-én 8 órától 2017. november 26-án 22 óráig a Várban voltaképpen mindehol.

2017. november 25-én 8 órától 2017. november 28-án 22 óráig a Jane Haining rakparton a Lánchíd és az Erzsébet híd között, Apáczai Csere János utca mindkét oldalán.

2017. november 26-án 6 órától2017. november 27-én 24 óráig a Pesti alsó rakparton az Erzsébet híd és a Szabadság híd között, a Salkaházi Sára rakparton a Szabadság híd és a Közraktár utca között, a Közraktár utca mindkét oldalán, a Fővám tér Csarnok tér melletti részén illetve a Csarnok tér teljes területén.

2017. november 26-án 6 órától 2017. november 27-én 12 óráig az Ajtósi Dürer sor mindkét oldalán a Dózsa György út és a Stefánia út között, a Stefánia út mindkét oldalán, a Dózsa György út mindkét oldalán a Délibáb utca és az Ajtósi Dürer sor között, az Ifjúság útja mindkét oldalán, a Dózsa György úton a SYMA csarnok mellett 400 méter hosszan.

2017. november 28-án 8 órától 2017. november 29-én 12 óráig a Szent György téren.

Időszakosan korlátozzák a forgalmat 2017. november 26-án 14 óra 30 perctől 2017. november 26-án 16 óráig, valamint 2017. november 29-én 9 órától 2017. november 29-én 11 óra 30 percig a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 „E” porta – 4. számú főút – M0 autóút – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér útvonalon.

2017. november 27-én 7 órától 2017. november 27-én 10 óra 30 percig Apáczai Csere János utca – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor – Stefánia út – Ifjúság útja útvonalon.

2017. november 27-én 17 óra 30 perctől 2017. november 27-én 19 óráig, valamint 2017. november 27-én 20 órától
2017. november 27-én 21 óra 30 percig Apáczai Csere János utca – Széchenyi tér – Eötvös tér – Jane Haining rakpart – Pesti alsó rakpart – Salkaházi Sára rakpart – Közraktár utca – Bálna Budapest útvonalon.

2017. november 28-án 14 óra 30 perctől 2017. november 28-án 16 óráig, valamint 2017. november 28-án 19 órától 2017. november 28-án 20 óra 30 percig az Alkotmány utca – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Széchenyi tér útvonalon.

2017. november 29-én 8 óra 30 perctől 2017. november 29-én 10 óra 15 percig a Széchenyi tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalon.

„A lezárás idején az útvonalat keresztező útszakaszokat szintén lezárják!” — figyelmeztet a rendőrség.

Lezárják 2017. november 26-án 6 órától 2017. november 28-án 22 óráig az Apáczai Csere János utcát, a Váci utcát, a Piarista utcát, a Pesti alsó rakpartot. Sovány vigasz, hogy a célforgalom behajthat a Pesti alsó rakpartra a Közraktár utca és az Erzsébet híd között, valamint a Dráva utca és a Lánchíd között.

2017. november 26-án 6 órától 2017. november 29-én 14 óráig szintén lezárják a Széchenyi teret, a Lánchidat,
József Attila és Dorottya utcát.

2017. november 27-én 15 órától 2017. november 27-én 22 óráig a Jane Haining és Salkaházi Sára rakpartot, Közraktár utcát, a Fővám tér – Csarnok tér – Imre utca – Mátyás utca – Lónyay utca – Boráros tér – Duna folyam által határolt területet.

A tömegközlekedést érintő változások részletes ismertetésétől ezúttal megkímélnénk olvasóinkat. További szörnyülködéshez kattintsák a BKK oldalát!


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.