Kaposvár és Zselic élhető hely a fogyatékkal élőknek

Az EDEN „Kiváló Európai Desztinációk” idei magyarországi pályázatának győztese Kaposvár városa lett.  

A „Könnyű elérni, nehéz elhagyni” témában kiírt pályázatot „Kaposvár és a Zselic, ahol az élmény szembe jön…” című pályaművével nyerte el. Ebből az alkalomból Kaposváron a héten szakújságíróknak rendeztek „bejárást”, ahol megmutatták mennyire tudtak eleget tenni a fő témának, az akadálymentesített turizmusnak. A Magyar Turizmus Zrt. szervezte tanulmányútra Mártonné Máthé Kinga belföldi igazgató kísérete el a csoportot.

A gyönyörű városháza dísztermében, az alpolgármester asszony, Oláh Lajosné köszöntése után kisfilmen mutatták be a nyertes desztinációt, majd Máyerné Bocska Ágnes (Tourinform Kaposvár) kíséretében győződhettünk meg arról, hogy a város méltán nyerte el az első díjat. Mint megtudtuk, a pályázat meghirdetése előtt már jelentős eredményeket értek el az akadálymentesítésben, és nagy figyelmet fordítottak a fogyatékkal élőkre is.
A város néhány év alatt a tudatos városfejlesztésnek köszönhetően, és a lakosság kéréseinek megfelelően alakul, szépül, tágas, szellős terekkel, sétálóutcákkal gazdagodott, és ma már nem csak a festők és a virágok városának, hanem a szökőkutak és a szobrok városának is nevezhetik. Több mint harminc szökőkút található a városban, köztük a híres négy évszak elnevezésű, amely stílszerűen Vivaldi Négy évszakját játssza. Érdekesség, hogy minden köztéri szobor körbejárható és megtapintható.

A városban akadálymentes az Együd Árpád Kulturális Központ, a Szivárvány Kultúrpalota és a Rippl-Rónai villa is, valamint a városi fürdő és a strand teljes területe, tapintható belváros térkép, valamint audio-guide segíti a vakokat és gyengénlátókat. A hallássérültek számára speciális DVD készült, amelynek szereplői - egy hallássérült édesapa és kisfia - jelelve járják végig a várost.

Máyerné Bocska Ágnes elmondta, hogy mindig fontosnak tartotta, hogy a fogyatékkal élők személyesen megismerjék, megtapasztalják a turizmusban rejlő lehetőségeket és ehhez személyre szabott segítséget kapjanak. A fogyatékkal élők turizmusba integrálásában, szabadidejük hatékony eltöltésében, a természet, kultúra és a hagyományok legszélesebb körű megismertetésében Kaposvár és a Zselic térségének tevékenysége példamutató.
Az információs iroda már 2010 óta akadálymentes, vezetősáv van és mozgáskorlátozottak számára használható a mosdó is. Gondoltak a hallássérültekre is, őket segíteti, hogy kiépítettek egy indukciós hurkot, nemcsak itt, de a kulturális intézményekben is. A vakokat és gyengénlátókat Braille írásos nyilvántartási tábla és információs anyagok várják. Honlapjukon pedig már 2010 óta „A” szintű akadálymentes oldalak vannak – tudtuk meg Máyerné Bocska Ágnestől.

Meglátogattuk a Hotel Kapost is, ahol emeletenként 2-2 szoba akadálymentesített és a terasz és a kávéház terasza rámpáról elérhető.

A Zselici Tájvédelmi Körzet területén lévő Kardosfai Ökoturisztikai és Konferenciaközpontot néztük meg, amelyet nem csak akadálymentesítettek, de felkészültek az élelmiszerérzékeny turisták fogadására is. A Csillagos égbolt szállodájaként is ismert hotel kuriózum, mert egyre kevesebb hely található a Földön és Magyarországon is, ahol a sötét égbolt szinte zavartalanul látható – ezek egyike a Zselic, Európa első Csillagoségbolt-parkja, Európa egyik legkisebb fényszennyezésű területén, a Zselici Csillagoségbolt-parkban.
Bőszénfán a Szarvasfarmra utaztunk, ahol szelíd szarvasokkal találkoztunk. A Bőszénfai Szarvasfarm aggancs bemutatója a kiszolgálóhelység, és az étterem szintén jól megközelíthető akár kerekesszékkel is.

A nyertes magyarországi térség marketingeszközeinek fejlesztéséhez a magyar Turizmus Zrt. 2 millió forint értékben járul hozzá. A térség részt vehet továbbá a 2013. évi Európai Turizmus Fórumon, ahol európai társaival átveheti a “Kiváló Európai Desztináció” díjat. A nemzetközi piacokon való promóciót a közös európai portálon való megjelenési lehetőség és az Európai Bizottság által a desztinációkról készítendő film segíti. Részt vehet továbbá az Európai Bizottság kezdeményezésében megvalósuló, az európai nyertes desztinációk szakmai együttműködését elősegítő hálózatfejlesztési projektben. A nyertesről magyar és angol nyelvű szakmai összefoglaló készül.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.