Két keréken Magyarországon

Olcsó, egészséges és környezetkímélő, és már miniszteri biztosa is van a kerékpározásnak Magyarországon. Ennek ellenére a kétkerekű népszerűsége meg sem közelíti a Lajtán túli területek biciklis boomját. Az autósok kereszttüzében nem könnyű Magyarországon a bringás élete. Pedig Európaszerte gőzerővel folyik az EuroVelo építése, amelynek köszönhetően a jövőben biciklivel a teljes kontinens széltében-hosszában bejárható. A leendő kerékpáros-úthálózat 12 útvonala eléri majd a 65 000 km-t.  

A 2003-as közlekedésfejlesztési terv szerint a kerékpáros közlekedés arányát Bécsben 2010-ig 8%-ra kell növelni, aminek keretében 2008-ig 30 millió eurót fektetnek be a kerékpár-közlekedésbe. 2020- ra pedig a motorizált egyéni közlekedők arányát 35-ről 25 százalékra szorítják vissza.

A kerékpározható utak hossza mára eléri az 1000 kilométert, ez a 90-es évek elején még alig 190 kilométernyi volt. A németek még a sógoroknál is aktívabbak. Az Allgemeiner Deutscher Fahrrad- Club statisztikái szerint 2005-ben a németek 45,4%-a nyaralása során legalább egyszer kerékpározott, míg 14,3% nagyon gyakran használta a biciklijét. A következő három évben 6,5 millió német biztosan tesz majd kerékpártúrát, azonban közel 54%-uk ezt az országon belül tervezi. A nemzetközi kerékpáros-turizmusba bekapcsolódó országok egyre inkább a tematikus utak kialakítása felé mozdulnak.

A hozzá kapcsolódó infrastruktúrát is fejlesztik, programokat kínálnak, és mindezt profi marketingmódszerekkel reklámozzák. A fejlesztők számára a francia Loirevölgyi és a Duna forrásától Bécsig tartó szakasz lehet a követendő példa.

Hazai helyzet

Itthon egyre népszerűbb, de nem igazán elterjedt a kerékpáros-turizmus. A gépkocsi még a mai napig is sokak számára státuszszimbólum, pedig Budapesten ma ugyanannyi kerékpár van, mint személygépkocsi. A fővárosiak 30%-a szabadidejében legalább alkalomszerűen kerékpározik. A hétköznapi közlekedésben azonban csak 1-2%-ot tesz ki a kerékpározók aránya. Magyarországon jelenleg 1500-2000 km hoszszú kerékpárút-hálózat található. A parlament 2003 áprilisában fogadta el a 3500 km hosszú, kerékpárbarát főútvonal-hálózat nyomvonaltervét. Szervezetekből nincs hiány; a Magyar Kerékpárosklub, a Városi Biciklizés Barátai Egyesület, a Zöld Fiatalok Egyesület, a Bringaút Egyesület, és hosszan sorolhatnánk az egyéb zöldszervezeteket, amelyek céljai között kiemelkedően fontos szerepet játszik a kerékpáros közlekedés és -turizmus fejlesztése. Kerékpározásra jelenleg a Tisza-tó, a Balaton, a Fertő tó és a Szigetköz térsége alkalmas, de az Őrség, a Zselic és a Zalai-dombság is népszerű. A bringások számára szükséges szolgáltatások még gyerekcipőben járnak. A leggyakoribb kritika a kerékpárszállítás, a biciklitároló, a kerékpárkölcsönző, valamint a szerviz hiánya.

Magyarországi EuroVelo-útszakaszok

A 11-es jelű EuroVelo 6000 km-es útvonala Európa legészakibb pontjától (Nord-Cap, Norvégia) a görögországi Athénig vezet, Finnországon (Kemijarvi, Kajaani, Helsinki), a balti államokon (Tallinn, Daugavpils, Vilnius), Lengyelországon (Varsó, Krakkó), Szlovákián (Kassa), Magyarországon (Sárospatak, Tokaj, Szolnok, Szeged), Jugoszlávián (Belgrád), Macedónián (Szkopje) és Görögországon (Thesszaloniki, Athén) keresztül. A Magyarországi 400 km hosszú szakasz nagyjából kerékpározható: a Bodrog és a Tisza folyók mentén vezető kis forgalmú utakon és jó állapotú gátakon biztonságosan lehet kerékpározni. Folyamatban vannak a nagyobb városokon átvezető (például Sárospatak, Szolnok, Szeged) útszakaszok építése.

A 6-os jelű EuroVelo út 5000 km hosszú, az ínyencségek és a bor útja a Loire és a Duna mentén halad, Franciaországon, a Loire völgyén (Orleans), Svájcon (Bázel) és Németország déli részén (Bajorország, München), majd a Duna partját követve Ausztriában (Passau–Bécs), Szlovákiában (Pozsony-Komárom), illetve Magyarországon (Győr–Esztergom– Budapest–Csepel-sziget–Baja), Jugoszláviában (Belgrád), Bulgáriában (Rusze), illetve Romániában (Turnu Magurel) vezet Constanta (Románia) kikötőjéig. Készen van a Szigetközben, Mosonmagyaróvár és Győr között (kb. 40 km), Esztergomnál (6 km), Leányfalu és a Csepel-sziget között (kb. 40 km), illetve a Duna bal partján is: Zebegény és Dunakeszi között (kb. 35 km) továbbá Ósükösd és Baja között (kb. 15 km). Az eredeti nyomvonalat több helyütt újra kellett tervezni, mert a többszöri kompozás jelentősen megdrágította volna a kerékpározást.

Stratégiai kérdések

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elkészítette a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó Kerékpáros Magyarország Programot. A cél a hazai kerékpáros-úthálózat 2013-ig történő megkétszerezése, bár még így is elmaradnánk az uniós átlagtól. Az eredeti 60 milliárd forintos forráshoz további egymilliárdot szavazott meg a parlament. A 2007. évre csaknem kétmilliárd forintos kerettel hirdettek pályázatot. A következő júliusi pályázati kiírásnál az észak-alföldi, a nyugat-dunántúli, a közép-magyarországi és a közép-dunántúli régiókból pályázhatnak erre a célra. Az utak melletti szolgáltatások kiépítésére, biztonságos fedett tárolók, kölcsönzők és szervizek létesítésére is lehet pályázni.

Bár az EU többnyire a szubszidiaritás (helyi szinteken történő döntések és fejlesztések) elve mellett tör lándzsát, a civil szervezetek szerint az EuroVelo kilencszáz kilométeres magyar szakaszát előnyösebb lenne állami, központi projekt keretében megvalósítani. „Az autópályák, vasútvonalak sem kis szakaszokban, szétaprózva, pályázati úton születnek. Ha az EuroVelo nem önálló állami projekt, nincs garancia, hogy megépül” – véli László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke. Attól is tartanak, hogy a hálózat végül nem lesz összefüggő, mert lesznek nem pályázó vagy nem nyertes önkormányzatok. „A múltban bizonyos önkormányzatok drágán adták a telkeket, az egész beruházás kétszer annyiba került, és az utak minősége is kifogásolható” – érvel Bodor Ádám kormányzati biztos. – Ötvenszázalékos önerő mellett is a pályázatokra eddig háromszoros túljelentkezés volt” – jelentette ki a tárca képviselője. Pozitív fejlemény a www.hunbike.hu portál tesztelése. A háromnyelvű honlapon túraajánlatok és interaktív térkép is található. A teljes üzem 2008 tavaszán indul, és várhatóan a Magyar Turizmus Zrt. hivatalos kerékpároshonlapjaként is funkcionál majd.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.