Kihívója akadt a kecskeméti repülőnapnak

Bár tavaly végül elmaradt, Kecskemét neve már egybeforrt a Nemzetközi Repülőnappal. Idén azonban három új nagyrendezvénnyel bővül Nyíregyháza éves kulturális programsorozata, melyből az egyik szintén egy repülőnap lesz.

Ulrich Attila, a város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere elmondta, hogy új programként május 27-28-án táncművészeti fesztivált, szeptember 3-án repülőnapot, november 26-án pedig pálinkanapot rendeznek.

Idén háromnaposra bővül a Városnapok rendezvénye, amelyet május 6. és 8. között tartanak meg, és kétnaposra a Tirpák Fesztivál, amelynek időpontja szeptember 24-25. lesz - tette hozzá.

Ismét megrendezik - augusztusban - a Cantemus Kórusfesztivált, ahová ezúttal is világ legnevesebb együtteseit várják. A már hagyományosnak számító, Helló Nyíregyháza elnevezésű rendezvényt április 22-én, a Gyermeknapot május 29-én, a Múzeumok éjszakáját június 25-én, az Évbúcsúztató rendezvénysorozatot pedig november 27. és december 31. között tarják majd meg.

A nyíregyházi önkormányzat idén 32 millió forintot költ költségvetéséből a nagyrendezvények szervezésére, és egymillió forint céltartalékkeretet is létrehozott. A Cantemus Kórusfesztivált pedig külön alapból, 6 millió forintból szervezik meg.

A Vidor Fesztivált - melyet idén augusztus 26. és szeptember 3. között tartanak - szintén külön forrásból szervezik, az összeg az önkormányzati fenntartású Móricz Zsigmond Színház költségvetésében szerepel.

A színház február 9-én indoklás nélkül felmentett igazgatójának, Schlanger Andrásnak az elbocsátása is napirendre került a közgyűlés csütörtöki ülésén, Kovács Ferenc polgármester azonban itt sem nevezte meg a felmentés okát. Annyit mondott, hogy szükséges és jogszerű intézkedést hozott, mert olyan helyzet adódott, amikor élnie kellett az indoklás nélküli felmondás lehetőségével.

Felolvasott egy részletet a színház művészeti tanácsának hozzá intézet leveléből is, amely szerint "hat hónapig bizonytalanság, kiszolgáltatottság, most pedig nyugalom és megkönnyebbülés jellemzi a társulat tagjainak hangulatát".

Forrás: Turizmus Online / MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.