Kijevbe és Tel Avivba repülhet a Wizz Air

Már tudjuk egy ideje, de hétfőn hivatalosan is bejelentette Váradi József Wizz Air-vezér, hogy a légitársaság megkapta Kijevbe és Tel Avivba a repülési jogokat.

Kijev december 14-től indul, hetente háromszor, hétfői, szerdai és pénteki napokon. Nem a központi Boriszpolra közlekedik majd a járat, hanem a belvároshoz jóval közelebbi, Zsuljani repülőtéren száll le. Tel Aviv december 6-tól szintén heti három alkalommal - kedd, csütörtök, szombat - repül majd. A járat a központi Ben Gurion repülőtérre érkezik.

Ugyan a Wizz Air kijevi járata nem az ukrán főváros első számú repülőterére közlekedik, de árakban bizonyára versenyképesebb lesz vetélytársaihoz képest. A Wizz Air-nél egy ülés levegőbe juttatása harmada annak, mint amibe egy hálózati légitársaságnak kerül - fejtette ki Váradi hozzátéve, hogy ennek tudatában versenyezzenek velük az útvonalakon. Tervek szerint évente akár 100 ezer utast szállíthatnak a két vonalon.

De akkor most tényleg repülnek?

Mint megtudtuk, a magyar hatóságok már megtették a hivatalos kijelölést, ugyanakkor a másik két fél jóváhagyása még várat magára. „Péntek óta kezünkben vannak a papírok” - nyugtatott Váradi József újságírói kérdésre reagálva, mely szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján még nem található a kijelölés. Váradi hozzátette: a magyar hatóság döntése lényeges. Mint mondta, a másik két ország részéről egy-két hetes átfutási időre van szükség. „Technikai folyamatról van szó” - mondta. Szintén beadta kérlemét a Wizz Air a Moszkva, Isztambul útvonalakra, melyek még elbírálás alatt vannak; eredmény egy-két hónap múlva várható. Addig is „próbáljunk arra hagyatkozni, amit mi kommunikálunk, nem arra, amit mások spekulálnak” - figyelmeztetett Váradi József.



Cap István az ukrán nagykövetség első titkára elomondta: az útvonal kiszolgálásában a Malév kidőlését követően felmerültek bizonyos problémák. „Az Aerosvit bizonyos objektív és szubjektív okok miatt elég nehezen bírkózik meg a feladatokkal, így örülünk a járatnak” - tette hozzá.

A Malév végével több, a kétoldalú légügyi egyezmények által szabályozott útvonalon monopolhelyzetbe kerültek a másik fél által kijelölt légitársaságok, mely a díjszabásban is éreztette hatását.

Wizz Air a Malév maradékáért

Szintén bejelentették, hogy a Wizz Air három éves szerződést kötött a Malév Ground Handlinggel (GH) gépei földi kiszolgálására mintegy kétmilliárd forint értékben. A munka november elsejétől indul. Limburger Lóránt, a Malév GH igazgatója ekképp szólt: „Meglepő, hogy a Malév név még felmerülhet, de a Malév GH létező cég, több hónapos versenyeztetés végén nyertük el a megbízást.” A ma 384 fős, a Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonát képező céget 2006-ban szervezték ki a Malévből.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.