Kis Magyar Csődtörténet

A Turizmus Trend szeptemberi számában körképet adtunk a nyári last minute akciókról. Cikkünkben több tour-operátor is jelezte, a szezon vége felé elképzelhető, hogy egy-két kevésbé tőkeerős vállalkozás csődöt jelenthet, mivel a gyenge kereslet miatt csak veszteségesen alacsony áron lehetett sok utat eladni. Így is lett.

Összeállításunkban azokat a botrányokat vettük górcső alá, amelyek a rendszerváltás után rázták meg a szakmát és a közvéleményt.

A kilencvenes évek elején a szocialista gazdasági környezet bilincséből szabadulva egyre másra alakultak az utazásszervezők. Olyan piacon vethették meg a lábukat, ahol addig néhány kiváltságoson kívül más nemigen. A turisztikai tortából persze mindenki igyekezett minél nagyobb szeletet kihasítani, ezért az irodák folyamatosan csökkentették áraikat, hogy elszipkázzák a konkurens cégek elől az ügyfeleket. Ilyen körülmények között várható volt, előbb-utóbb néhányuk csődöt jelent majd.

Az első fecske nem éppen hízelgő címe az 1992-ben alakult Skywaynek jutott, amely rá egy évre meg is szűnt. Ma sem tudni, dilettánsok irányították-e a céget, vagy tudták, mit tesznek. Mindenesetre megállapítható: túl gyorsan akartak a piacra betörni. Vonzó úti célokat kínáltak, szemtelenül olcsón. Sokan, így e sorok írója is bekapták a horgot. Szerencsémre nekem annyi jutott az ürömből, hogy miután Tunéziába érve kiderült, nincs foglalásom, két csinos hölggyel kellett osztoznom egy szobán. Mások nem úszták meg ennyivel. 1993. január 16-án sokan ugyanis hiába várták a cég képviselőjét Ferihegyen, ossza ki számukra a Kanári-szigetekre, illetve Egyiptomba szóló jegyeiket, csalódniuk kellett. Csak az aznapi újság címlapjáról értesültek róla, csődbe ment az utazásszervező. A Skyway ügyvezető igazgatója a csőd okaként a magas reklámköltségeket említette, valamint hogy egy alkalmazottja meglopta…

A recept: névváltoztatás

A cég vezetése nem tűnt el örökre. SunDay néven ugyanis hamarosan új iroda jelent meg a piacon, hasonló reklámkampánnyal, célállomásokkal, alacsony árakkal és imágóval, mint a néhai Skyway. Sokáig azonban a SunDay sem volt piaci szereplő, már a következő évben csődbe ment. Az általános vélemény szerint akkoriban anarchikus viszonyok uralkodtak a hazai turisztikai piacon, mivel az irodák túlnyomó többsége a túraszervező és az ügynök szerepét egyszerre próbálta betölteni, holott egy normális piacon a két szakma elkülönül egymástól. Nem csoda, ha a kilencvenes évek második felének egy esztendeje sem múlt el botrány nélkül. Az Emanuelle Tours 95-ben, a Karnak Travel rá egy évre, újabb esztendő múltán a Mustang Travel, a Capitol Tours és a Délibáb Utazási Iroda működésének felfüggesztése, fizetésképtelensége borzolta a kedélyeket. De csődbe ment a Pasha Tours 1998-ban és egy évvel később a Gold Griff is. A kétezres év azonban még komolyabb botrányokat hozott.

2000 őszén csődöt jelentett az egy évvel korábbi indulásakor magát a legnagyobb hazai utazásszervezőként reklámozó HTC Kft. Csődje alapjaiban rázta meg a szakmát, mert a cég olyan – korábban – jó nevű irodákat fogott össze, mint a Jorgos Travel, a Tan-Túra és a Club Espana. A későbbi nyilatkozatok szerint az áron alul értékesített utak és az üresen maradt helyek, valamint a szezon közben a külföldi partnerek által vissza nem térített lemondott foglalások folyamatos veszteséget okoztak az irodáknak. A Jorgos például 1998-ban 23 milliós veszteséggel zárt. Az évi ötmilliárdos forgalmat bonyolító HTC már hatalmas bankhitelekkel sem tudott kikecmeregni a gödörből. A cég csődje viszont magával rántott tőle független viszonteladó irodákat is. A hatalmas botrány nem tett jót a szakma megítélésének.

Szigorítás

Hogy az utazók ne szenvedjenek kárt (befizetett pénzükhöz hozzájussanak, hazatérésük biztosított legyen), néhány évvel később szigorították a kauciós előírásokat. A korábbi 2–35 millió forint helyett akár 100 milliót is kérhettek egyegy irodától biztosítékként attól függően, a benyújtott üzleti tervek és a rizikótényezők alapján milyen kockázatot állapított meg a tárca. Ezenfelül minden cégnek kötelezően tartalékolnia kellett előző évi forgalmának 12 százalékát is.

Ennek ellenére nem maradt skandalum nélkül a 2001-es esztendő sem, amikor a Great Tourst érte el a vég, majd a rá következő évben a West Travel jelezte, felfüggeszti utazásszervező tevékenységét. Az egykor szebb napokat megélt Westnek már az azt megelőző évben is akadtak fizetési nehézségei, így a hír nem sokakat lepett meg a szakmában. Ezzel ismét jelentős piaci szereplő húzta le a rolót, hiszen a cégnek országszerte huszonnégy saját irodája volt, és korábban charterjáratokat is indított. Útjait ötszáz partnercég kínálta. 2003-ban a Cippolino Alpok– Adria botrány (az iroda itthon és Horvátországban is kifizettette néhány utasával a szállásdíjat), valamint a piacból magának hajdan igen nagy részt kikanyarító Cooptourist ügye (az utazásszervező beszüntette tevékenységét, mert nem talált befektetőt a cég újjászervezéséhez) szolgáltatott beszédtémát. Majd rá egy évre bekövetkezett az, amit szinte senki nem hitt volna: becsődölt az egyik legnagyobb hazai utazásszervező, az Eurotours.

Olcsó húsnak…

Pedig az Eurotours 2002-ben a Neckermann mögött még a második legnagyobb kiutaztatónak vallhatta magát, bevételei a 12. helyre pozicionálták, és szövetségi szerződést kötött a World of TUI-val, vagyis látszólag semmi sem utalt a baljós végre. Ám ez csak a felszín volt, a mélyben húzódó gondokra az éles szemű szakemberek már korábban felfigyeltek. Ahogy akkoriban Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke nyilatkozta, az Eurotours már a csőd előtt három évvel belekerült egy negatív spirálba, amikor mind olcsóbban kezdte kínálni amúgy sem túl drága útjait. Talán ha nem ment volna bele az ész nélküli árversenybe, talán ha az Eurotours beéri néhány évig kisebb forgalommal, még ma is a piac szereplője lehetne. Az elmaradó vagy minimális profit azonban törvényszerűen a cég végéhez vezetett.

2005 decemberében egy másik jól menő vállalkozás, a jordán utak specialistája, a Jordan Tours kapta kézhez a Fővárosi Bíróság döntését, miszerint a céget törölték az utazási irodák nyilvántartásából. Bár a Jordan esete kissé eltér a többi csődbe jutott vállalkozásétól: működési engedélyét ugyanis azért vonták vissza, mert az általa szervezett, de a csődbe ment Skylines által közvetített utakra befizetőket a tulajdonos nem volt hajlandó kártalanítani, holott a jogszabály ilyen esetekben így rendelkezik. Ezután mostanáig elmaradtak a botrányok, míg az idei szezon végén csődöt jelentett a tizenöt éve működő Bella Tours.

Bedobta a törölközőt a Bella Tours

Lassan három éve nem történt komolyabb csőd a magyar utazásszervezői piacon. Egészen szeptember 10-ig ez volt a helyzet, amikor is a Bella Tours 38 pórul járt utasa hiába várta, hogy elutazhasson Krétára a Malév charterjáratával. Mivel a Malév nem kapta meg a tour-operátor által bérelt helyek ellenértékét, az utasok nem indulhattak vele útnak. A járat társbérlője, a Quaestor Travel utasai ellenben gond nélkül elrepültek Görögországba. Eközben a Bella Tours csődöt jelentett, három irodája másnap már nem fogadott utasokat, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal törölte is a közhitelű hatósági nyilvántartásból. Az utazásszervező 146 millió forintos felelősségbiztosítással rendelkezett a Generali-Providencia Biztosítónál, értesüléseink szerint ez az összeg fedezi a külföldön lévő utasok hazahozatalát és az el nem utaztatott személyek által befizetett összegek visszatérítését is. Összesen 800, Spanyolországban, Görögországban és Törökországban nyaraló utast érintett az ügy.

Zám Tibor, a Best Reisen ügyvezetője szerint – bár sokat szigorodott az utazásszervezést szabályozó rendelet az elmúlt évek során – még mindig könnyen lehet néhány millió forintos tőkével charteres utazásszervezésbe kezdeni. Pedig ez valóban tőkeigényes vállalkozás, amelyben egy-egy rosszabb év során – ilyen volt a tavalyi és az idei szezon is – komoly veszteségeket is kénytelenek lehetnek az irodák elviselni. Zám Tibor szerint nagyobb tőkeerőt kellene megkövetelni a nagy volumenű és rendszeres chartereztetést végző utazásszervezőktől, a jelenlegi minimum 5 millió forintnak akár a tízszeresét. Mindemellett a 20%-os forgalomarányos fedezeti biztosítást megfelelőnek tartja. Emlékeztetett rá, hogy akadt olyan utazásszervező, amely úgy ment csődbe, hogy egyetlen utasát sem érte kár.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.