Kocsmatúrán mutatta be árualapját a Neckermann

A budapesti romkocsmák egyre változatosabb világával is megismerkedhettek azok a viszonteladók, akik részt vettek a Neckermann jövő évi árualapjának rendhagyó bemutatóján kedd délután.

Az öt állomásos túra során olyan VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken fordultak meg a viszonteladókból összeállított csapatok, mint a Fekete Kutya, a Kisüzem, a Nappali Kávéház vagy a Pirítós, ahol étvágygerjesztő falatok mellett a Neckermann jövő évi kínálatáról hallhattak információt.

A témával kapcsolatban tesztkérdések is előkerültek, aki akart, az pedig táncra is perdülhetett az utazásszervező két új kabalafigurájával, Lollóval, a zsiráffal és Bernie-vel, a mackóval. Itt persze az is kiderült, hogy ezentúl a Neckermann gyerekbarát klubszállodáit Lollo & Bernie Kids Club név alatt fogják megtalálni az érdeklődők.

A túra a Kuplung nevű műintézményben vacsorával és zenés programmal zárult, előtte dr. Békefi Veronika ügyvezető igazgató köszöntötte a vendégeket és ismertette a jövő évvel kapcsolatos tudnivalókat. A rendezvényen vendégként jelen volt több idegenforgalmi hivatal, a ciprusi Nagykövet és néhány, a Neckemann számára különlegesen fontos külföldi szálloda képviselője (pl. az Alba Hotels és a Seaden hotelek Törökországból), valamint a Travel Service légitársaság képviselője is.

Békefi Veronika kérdésünkre elmondta, hogy az idén 20%-os növekedést értek el az utasszám tekintetében, és jövőre is kétszámjegyű bővülést terveznek.

A NUR jövő évi árualapját két – megújult külsejű - katalógusban adta közre az utazásszervező. A korábbi domináns kék-sárga színhasználattól jelentősen eltérő, pasztell árnyalatú katalógusok közül az egyik a repülős üdüléseket, a másik az autóval elérhető kínálatot foglalja össze.

A megújult dizájnhoz az is hozzátartozik, hogy több képpel és a választást megkönnyítő ikonrendszerrel segítik az érdeklődők eligazodását az ajánlatok között. A szállodákat hat kategóriába sorolták a minőség és a családbarátság szempontjából, az exkluzív és aktív ajánlatokat külön, jól látható módon jelölték. A magyar nyelvű animációt nyújtó szállodákra is külön ikon utal.

A Neckermann szállodai kínálatában kiemelt helyet foglalnak el a Thomas Cook szállodamárkái: a Sentido hotelek például kiemelkedő wellness, sport és szórakozási lehetőségeket kínálnak, a smartline hotelek fiatalos designukkal és kimagasló ár-érték arányukkal hívják fel magukra a figyelmet, a Sun Connect szállodák különlegessége, hogy egész területükön ingyenes a wifi és számos digitális játékkal, programmal, lehetőséggel rendelkeznek, a Sunprime márka az igényes felnőttek számára lett kialakítva – ide csak 16 éven felüli vendégeket várnak, a Sunwing Resortok pedig a családi pihenés ideális terepei.

A Neckermann többféle kedvezményt is kínál az utasoknak, január 31-ig first minute akció van, ingyen reptéri parkolás jár a prémium szállodák foglalása esetén, közel 200 szálláshelyen pedig gyerekkedvezményt adnak. Jövőre összesen kilenc Lollo & Bernie Kids Club gyerekbarát klubszálloda üzemel magyar nyelvű animációval: kettő Törökországban, kettő Görögországban, egy Egyiptomban és négy Bulgáriában. Bulgária egyébként is sláger úti cél a Neckermann kínálatában. Ezért 2015-ben két új partszakaszt, Albena és Primorsko környékét is felvették a kínálatba.

 

A Neckermann hajós árualapjáról szintén hallhattunk, az iroda egyre nagyobb számban kínál a magyar piacon buszos utazással és a magyar nyelvű utaskísérővel kombinált luxushajóutat az MSC társaság hajóinak fedélzetén. A programok a jövő nyáron és ősszel indulnak olasz kikötőkből.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.